microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2013-03-25

No

kampányok párbaja

A NO remek film, már csak azért is, mert rögtön az elején lehetővé teszi, hogy teszteld magad, mennyire vagy Tommy Lee Jones a Szökevényből, tudod, „i don't care”, szóval, hogy mennyire vagy profi reklám-szakember, értsd, mennyire vagy technokrata :) Az egész roppant beugratós, hiszen a diktatúra vs. demokrácia (yes/no) népszavazás hátterében zajló pro és kontra kampányok álcája alatt a film valami egészen másról (is) szól, valami sokkal többről … A hatalom és a társadalom viszonyáról, a „demokrácia” korlátairól … a kétpólusosság csapdájáról … Izgalmas, tanulságos, s végig érdekes film …

A film egy rendszerváltásról szól. A rendszerváltó népszavazásról. Adott a chilei diktatúra, ahol 1988-ban, engedelmeskedve a külföld nyomásának, meghirdetnek egy népszavazást, hogy a nép döntse el, akarja-e a diktátort, vagy inkább mégis demokráciát akar. Eléggé izgalmas alaphelyzet … A véres diktátor, Pinochet vs. a rendszerváltás … Vajon mit dönt a nép? 27 napon keresztül, éjfél után 2 db 15 perces blokk megy le a tévében, az egyik PRO, a másik KONTRA érvel, maradjon-e a diktátor, vagy NE … azaz NO …



A szitu, hamar kiderül, mégsem ennyire egyszerű … ugyanis bár az egyik oldalon ott van a nép szenvedése és dühe, a másik oldalon ott van egy orcátlan diktátor, aki a választás előtt majd előadja:

Gondoljunk arra, hogy ez az ország
nagyszerű jövőnek néz elébe!
Óriási lehetőségek!
Ne dobjuk el mindezt.
Nem erőltetem a személyem.
Önök döntenek.
Ha valamit rosszul csináltam, bocsássanak meg.
De ha mindent összevetnek, rá fognak jönni, hogy az eredmény végül pozitív:
Egy győztes ország …
IGEN!

A harc legelején kiderül, hogy a felháborodás és a keserűség, a szenvedés nem fotogén, illetve nem televíziogén. Reklámszakember barátunk, René Saavedra (Gael García Bernal) egyből megérzi, hogy ez kevés .. a szenvedés felemlegetése, a tények hirtelen előhozása nem hozhat győzelmet … Hiszen a másik oldalon ott van a békét, demokráciát hirdető Pinochet … Paradox helyzet, de ez van, szimpatikusabb egy békét, megbékélést és demokráciát hirdető diktátor (akiknek a keze még abban a percben is véres), mint azok, akik az elmút-tizenöt-évvel hozakodnak elő.

 

René egyből kiszúrja, hogy ez csapdahelyzet, és elkezd egy másféle kampányt propagálni, és persze máris ott vagyunk, ami René specialitása, a „coca cola” reklámoknál (valójában valami más kóla, de tökmindegy, azóta már úgyis biztos mindenki coke-ot iszik ott is). Ez a másféle kampány nem lehet más, csak kólareklám, tök vicc, totál émelyítő, az amerikai életstílust adja el – úgy, hogy közben aláírja: nem beszélünk a múltról …

 

A film végig mutatja a két kampány, a YES és a NO kampány párbaját (NO = NO more Pinochet). Izgalmas látni a kibontakozó érvelési, illetve meggyőzési dialektikát … A helyzet kulcsa pedig az, amit az akkori pápa mond (nyilván nem véletlenül tette be a rendező, Pablo Larraín a filmbe), hogy „mindig a szeretet győz”. Az a kampány, amelyik kevésbé dühös, kevésbé offenzív … – amelyik „happy-bb” ..

 

A kampányok párbajában az a legizgalmasabb, hogy szemben azzal, amit gondolnánk, kemény munkával és roppant komoly rákoncentrálással lehet csak megnyerni. A „Pinochet uralkodjon csak tovább, majd ő elhozza nekünk a demokráciát”, azaz a „YES”-kampány ahhoz képest meglehetősen jól teljesített, többször is! A film megérteti velünk, hogy amint dönteni lehet valamiről pro és kontra, máris relativizálódik az adott dolog (amiről dönteni lehet), és iszonyatos mértékben megnő az esélye, hogy az emberek csoportja, legyenek esküdtek az O.J. Simpson ügynél, vagy Chile népe, az emberileg felfoghatatlanra szavaz. Ez a relativizálás az, ami a társadalmakat kettévágja, s ami bukott diktátoroknak is lehetőséget ad a politikai túlélésre – ti ezt mondjátok, mi viszont azt, nekünk Ron Werber, nektek pedig András Wermer – ahogyan Kovács László mondta egyszer a parlamentben. Egyik oldal, másik oldal, tiszta foci, tiszta sakktábla, totális szimmetria.

 

A kampánnyal kapcsolatban persze fontos megjegyezni, hogy a coca-cola-érzés reklám helyett nyugodtan használhattak „volna” olyan anyagokat is, amelyek a valóságról szólnak – csak persze meggyőző, befogadható, az azonosulást lehetővé tévő formában. Szerencsére volt ám példa ilyenre is, és meggyőződésünk, hogy a valóság-töltetek nélkül a kampány lufiként pukkant volna szét.

Ugyanitt fontos megjegyezni, hogy René, bár csak győzni akart, a hűvös profi fejével gondolkodva, s a néphez képest kívülállóként, valójában nem követett el etikai hibát – hiszen a cél a győzelem volt, és nem a múlt feldolgozása. Arra majd lesz idő bőven a váltás, a hatalomátadás után. Mellesleg René a tartalmas, a nép fájdalmából táplálkozó reklám-filmeket, illetve betéteket is elfogadta, amint a fókuszcsoport ezt a döntést alátámasztotta, és a többiek is. A nép fájdalmán felbuzdulva magának döntési jogkört vindikáló, Renét lenéző rendező/operatőr pedig végül maga is rendesen azonosul René „happy” stílusával – lásd a többszintes éneklős részt, amit az operatőr már teljes lelkesedéssel rendez.



Tény, hogy René a kiváltsága révén eredetileg kívülálló volt, és tény, hogy ez segíthetett neki a hűvös profizmusban, de etikai vétséget nem követett el (hiszen ez nem a múlt feldolgozása akart lenni, tényleg). A film tehát nem egy profiról szól, aki gátlástalan, kívülálló, letojja a nép fájdalmát, de mindenképp nyer, hanem egy érzékeny profiról, aki azért tud nyerni, mert maga is egy nagy gyerek, és baromi intelligens, és érzékeny (isteniek a jelenetek, amikor a modellvasutat járatja, körbe-körbe, maga pedig ott hever az „univerzum” közepén …:))) Mellesleg, külön szép a filmben, ahogyan René végül egyre jobban azonosul a helyiekkel, ahogyan odamegy a rendőrökhöz, hogy az ex-barátnőjét védje (nem úgy, mint az elején), plusz a végén együtt vonul velük az utcán, spontán.

 
Szép történet … de/és ugyanennyire elgondolkodtató is
… Vajon René hamburgerreklám stratégiája vette hülyére a népet, és emiatt szabadult el a „vadkapitalizmus” ? Vagy inkább, ahogyan mi is látjuk, ez egy szabvány amcsi beavatkozás volt, csellel rávették a diktátort, hogy legitimálja a hatalmát népszavazással, felpiszkálva a hiúságát, hogy csak meg tudja nyerni, vagy esetleg nyuszi? Aztán, amikor kiderült, hogy a nép eléggé felnőtt, hogy NEM-et mondjon, a tábornokai meglátogatták, hogy megkérjék, mondjon már le, légyszi.

Értsd, amikor René a nemzeti tévécsatorna szappanoperáját kell, hogy reklámozza, akkor nem az általa teremtett gagyiban lubickol, hanem a történelem következő fázisában, ahova az ország az USA és a chilei hatalom által konszenzusban végrehajtott rendszerváltás, illetve hatalomátadás révén került – a nép felhatalmazásával persze. Nem René hazudott nekik, s nem ő vette el tőlük a szocializmus lehetőségét (lásd egzisztenciális biztonság, a kampányfilmek fő töltete), hanem a hatalom és az USA, bocs, szóval a szabad piac :) René segített a népének megnyernie egy óriási háborút, amiért minden tiszteletet megérdemel, egy Nobel békedíj is kijárna neki.

 

Az, hogy a NO mindössze odáig vezette őket, hogy NEM-et mondtak a diktatúrára, s hogy az ez után létrejött nem-diktatúra nem fedi sem a demokrácia sem a jóléti társadalom fogalmát – nem az ő hibája. Ez a film egyik fő tanulsága, hogy meddig jut egy társadalom egy NO-val …

A társadalom egy NO-val csak az aktuális uralkodót cseréli le, s közben egy biankó felhatalmazást ad a másik oldal kezébe … Érdemes belegondolni, hogy a választásokkor leggyakrabban a NO-k nyernek, pontosabban, a NO-k jelentik a pozitív kimenetelt (persze nem a hatalom és a média, de a társdalom számára). Nálunk például 2002 óta, No Orbán, No Orbán, No Gyurcsány/Bajnai, s most megint a No Orbánnál tartunk … Ritkák a pozitív YES választások … mint 2008-ban Obama Hope-ja, amelyből 2012-re már csak egy NO kampány maradt …

 

Izgalmas és elgondolkodtató film, ráadásul a saját rendszerváltásunkat is sikerül jobban megértenünk … amely ugyancsak totális eufóriában zajlott … S amely ugyancsak egy '80-as évek elejei gazdasági összeomlással, illetve ellenzéki, polgári aktivitás kibontakozásával kezdődött ...

 

-jepe-
2013-03-25

Címkék: pinochet, René Saavedra



:::::::
  LÁSD: No info-file
:::::::