microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2012-04-05

Csak a Szél

Magyarország 2008-2009


Tartottunk ettől a filmtől, féltünk, hogy egy un. fesztiválfilm lesz, amely drámai módon megjeleníti a romák elleni gyilkosságokat, vagy azok valamelyikét - azok számára, akik külföldi filmesztéták, és nem látták az egykori híradó felvételeket, vagy esetleg az egykori híradó-felvételek részletei nem hordoztak elegendő drámaiságot az elvárásaikhoz képest.

Előre aggódtunk e film miatt, mert tényleg adja magát a homéroszi módszer, hogy ti. a lehető legdrámaibban, leglátványosabban megénekelni egy a valóságban is lezajlott eseményt, mintegy történet-mesélés címszó alatt. A homéroszi módszer roppant kínos is tud ám lenni, mert mi van, ha a rendező tényleg nem tesz semmi mást, csak vászonra viszi a drámát? Lásd a Nyílt Tengeren c. filmet, ami arról szól, hogy cápák esznek meg egy fiatal párt, akik búvárleckét vettek, és elsodródtak a többiektől, majd a hajójuk tovaúszott. A Nyílt Tengeren drámai módon jelenítette meg a küzdelmet az életért, a szerelmespár életszeretetét, azt, hogy egymás pusztulását milyen drámaian élik át, stb. Egy homéroszi fantázia-film egy iszonyat véres és drámai eseményről. Fantázia- mert világos, ugyebár, hogy a történetet, amelynek minden szereplője meghalt, a filmesek maguk kreálták.

Mondjuk ki, a homéroszi módszer csak akkor működik, ha a valóságot adja elő, és ha a célja elsősorban nem a drámai hatáskeltés, hanem a tények átadása. Minden más esetben pedig a showbiznisz felségvizein találjuk magunkat.

A homéroszi módszer lényege a történetmesélés, amely funkcióra maximális mértékben szükség van, és ami feljogosít a drámai előadásmódra is. Ugyanakkor nagyon komoly aggályok is felmerülnek, lásd Jean-Luc Godard annak idején nyílt levélben tiltakozott a Schindler Listája projekt ellen, mondván, Spielbergnek nem kellene újból felépítenie a haláltáborokat. Godard aggodalma, tiltakozása, bár előzetesen érthető volt, végül tévesnek bizonyult, mert a Schindler Listája gyönyörű film lett - gyönyörű film, amely mellesleg a történetmesélés feladatát, küldetését "is" maximálisan ellátta ("is": az emlék állítás mellett).
 

Fliegauf filmje, sajnos, nem tesz mást, csak visszaél a helyzettel. Kihasználja, hogy történt egy szörnyűséges gyilkosság, számos terrorcselekmény ugyanazoktól az elkövetőktől, ugyanarra a mintára. Ebből felépít egy horror Magyarország-képet, ahol a rasszizmus mindenütt ott van, éjjelente pedig cigány embereket ölnek meg, cigány családokat mészárolnak le. És nem, nem azt állítjuk ezzel szemben, hogy ez nem történt meg, hanem azt, hogy ezzel a bűncselekmény sorozattal azonosítani egy országot enyhén szólva ... populizmus (a külföldi fesztiválokon ez a film úgy hat, mint egy leleplezés: kb. "ez folyik Magyarországon!" - amely állítás így egyáltalán nem állja meg a helyét).


 

Értsd, Fliegauf ilyen alapon ma Oslo-ban nyilván arról készítene filmet, hogy a neonácik turistákat gyilkolnak meg az ottani Margitszigeten - amivel kapcsolatban egy olyan (nagyszerű) társadalomnak, mint a norvégoké, minden oka és joga megvan, hogy fel legyen háborodva, elvégre Norvégia nem ez, sőt, éppen ellenkezőleg.
Magyarország már más tészta. A magyar társadalom egy beteg társadalom, de nem annyira, amennyire a filmben ábrázolják. Ráadásul, nálunk nem az emberek a betegek, hanem a politikusok, akik a politikai hatalomszerzésüket és szereplésüket a nácizmus és antifasizmus virtuális színpadán folytatják, és bármiféle ügyből képesek rasszista, antiszemita ügyet kreálni. Mindegy, beteg társadalom, de akkor is megérdemli a FAIR tárgyalást - megilleti a nemzeti méltósághoz való jog, és nem ér úgy beállítani, mintha az ország jelentős része szimpatizálna a Tatárszentgyörgyön történt terror-mészárlással. Eleve egyáltalán nem ér olyan megosztást generálni, hogy vannak, akik szimpatizálnak egy ilyen terrorcselekménnyel, és vannak, akik nem.

 

Ha már itt tartunk, mondjuk ki: minden politikus, országvezető beteg és gonosz, aki akár csak utalgatva is úgy állítja be, hogy a romák ellen elkövetett terrorcselekményeket "a" jobboldali emberek hajtották végre, vagy hogy ezekkel a terrorcselekményekkel "a" jobboldali emberek (2010 nyarán az ország 2/3-a, ma kb. a fele) szimpatizálnak, közösséget vállalnak. Természetesen minden olyan országvezető, közéleti személyiség is gonosz és beteg, aki akárcsak a leghalványabb módon is utalgat arra, hogy a romák etnikai konfliktust jelentenek, akik olyasmire utalnak, hogy a romák "élősködők" lennének, stb.
A rasszizmust nagyon szigorúan és konkrétan és közmegegyezéses alapon kell kitiltani a nyilvánosság előtt zajló vitákból, beszédekből, beszélgetésekből (ahogyan erre Schiffer András egyik emlékezetes beszédében külön kitért) - ezeket a motívumokat heurisztikusan kell kezelni, és szó szerint le kell őket tiltani, ahogy felbukkannának - ez világos. A problémákról azonban kötelező beszélni, így, ha például van olyan, hogy un. "cigánybűnözés", akkor azt eltitkolni, elvitatni, roppant káros tett, kezdve ott, hogy ez önmagában is etnikai konfliktust szül.

A társadalomról azonban mindenkor kötelező előfeltételezni (még ha létezik is rasszizmus, mint ahogyan igen), hogy józan és jóindulatú, az emberiesség alapvető minimumával abszolút rendelkező emberek alkotják. Értsd: nem náczihat le senki egy országot, de még egy ország nem-baloldali szavazóit sem. Voltak politikusok, akik már megtették, de nekik sem kellett volna.


 

Ami a filmet illeti, a lehető legegyszerűbb koncepció, a lehető legegyszerűbb megvalósítás - és persze a lehető legmagasabb szintű drámaiság jellemzi. Mi ezzel a gond? Nos, nem lenne vele gond, ha egy egyszerű emlékmű-film lenne, különösebb történetmondói kvalitások, valósághoz való kötődések nélkül. Beleférne, hiszen egy tragédiának emléket állítani mindenképp pozitív dolog.

Fliegauf filmje azonban a valóságtól eltávolodva a politikai, sőt, etnikai hisztéria-keltés vizeire evez, kezdve ott, hogy a filmet egyfajta vádiratként, egyfajta leleplezésként tárja a világ elé, mintha azt, amiről itthon senki sem mer beszélni, most egy elszánt és radikális művész kijuttatná az országból, hogy az egész világ lássa. Miközben a helyzet az, hogy a film nyilvánvalóan állami támogatással (is) készült, és olyan ügyet "bolygat", amellyel kapcsolatban folyik a nyomozás, a tárgyalás, pont úgy, ahogyan egy jogállamban ez elvárható. Azt, hogy ez nem is a jelenlegi kormány sara, hanem az előzőé, ne is említsük. Ennél fontosabb tény, hogy az egész országot egy közösségként rázta meg ez a brutális mészárlás - hogyan is történhetett volna másképp?

 
Ezzel együtt, Fliegauf filmje leginkább ott veti el a sulykot, hogy két durva állítást is becsempész a "képzelet szüleménye" - filmjébe. Teszi mindezt egy rendőrségi helyszíneléses jelenetben.

#1.
Az egyik rendőr nyíltan rasszista, és azt mondja, megérti a terroristákat, csak azért hibáztatja őket, amiért egy olyan roma családot irtottak ki, akik a "jó fajta romák" ("akik dolgoznak" - szélsőjobbos, náci felosztás, következésképp a rendőrség is náci), és nem egy olyat, akik "élősködők". Mármost egy ilyen jelenetet betenni egy filmbe - ehhez tényleg gyomor kell.

Ezzel nemcsak Magyarországról mutat egy iszonyat durva képet, de a rendőrökről is, és beleesik abba a hibába, amibe kultúrember nem esik bele: általánosít.

#2.
A másik durva állítás az, hogy egy roma család lemészárlása olyan mindennapos jelenet, hogy a helyszínelő rendőrök csak unottan, a halottak méltóságát semmibe sem nézve, rasszista beszélgetést folytatva, a család egy tálban megmaradt sós mogyoróját nassolva hajtják végre a helyszínelést. Csak úgy, mintha ez mindennapos eset lenne - és ezt nemcsak az egész jelenet, de a jelenetben elhangzó információk is alátámasztják: azt mondják, ez az ötödik. Fliegauf pedig azt mondja: ez megtörténik, ez az, ami történik Magyarországon.
Sőt, hogy a a hatás teljes legyen, van egy jelenet a google-lel, "cigánygyilkosság", erre keres rá a roma kislány - és olyan találatok jönnek ki, amik a valóságban nem, legalábbis, nem az első oldalon - ez is egy nagyon durva valóság-ferdítés, nagyon durva állítás (miszerint Mo-on beírod h "cigánygyilkosságok", és kijön egy csomó találat, csomó olyan találat, ami arról szól, hogy ez egy hétköznapi jelenség - miközben a valóságban csomó média hír jelenik meg, amelyek arról tanúskodnak, hogy a társadalmunk egészségesen áll hozzá ehhez a tragédiához, és képekre keresve is egészséges találatok jönnek ki, rendőröket, kommandósokat, megemlékezőket, letartóztatott gyanúsítottakat láthatunk - és nem áldozatokról készült halottkémi jelentéseket, fotókat.)

Persze tény, hogy van neonácizmus és tény, hogy a neonácik iszonyat kemény dolgokat írnak le itt meg ott - az ember nem is hisz a szemének. De a magyar társadalmat a neonácikkal akármekkora százalékos fedéssel is azonosítani ... iszonyat durva dolog. A nap végén pedig felmerül a kérdés, hogy ez a film vajon tett-e a rasszizmus ellen, vagy (igazságtalan állításaival) inkább eszkalálta azt ... Fliegauf most nem igazán lehet büszke ... legalább is, ha ránk hallgat ...

A film roppant egyszerűen működik. A horrorfilmek fényképezési technikáját alkalmazzák, erdőben mászkáló főszereplőket látunk, hátulról fényképezik őket, a tarkójuk látszik kézi kamerával. Ez testvérek közt is elég a feszültségkeltéshez .) Ehhez hozzájön még a hang, illetve a vágás eszköze, amely révén a csöndes jelenetből hirtelen átvágnak olyanba, ahol mondjuk a kisfiú egy bottal ágakat kaszabol. Tegyük hozzá, hogy a nézőre, akinek az idegeit eddigre már a film elején felkonferált roma-gyilkosságok, illetve a "már 5 családot lemészároltak a faluban" szituáció tényként történő beadagolásával pattanásik feszítették, a szívbajt hozza rá egy-egy ilyen jelenet.

Egyszerű, roppant egyszerű dramaturgia - és sajnos, meg kell jegyeznünk, hogy ugyanez a film, ugyanezekkel a jelenetekkel a totális semmitmondás határán lavírozna, ha nem lenne a mészárlás. Minden jelenetnek a mészárlás adja a jelentését és a jelentőségét is. Ha jó film lenne, ez nem így lenne.

Ha ez egy olyan film lenne (ez most kemény kritika lesz), amely nemcsak kihasználja ezt a mészárlást ... oké, jól van, ha olyan film lenne, amely nemcsak a mészárlás borzalmát küldi át a néző fejébe és a tényt, hogy ez Magyarországon megtörtént, akkor nem így lenne .. akkor a film összes jelenete élvezhető, sőt, minden bizonnyal élvezetes és szép lenne - mert az életről (is) szólna …
Szederkényi Júlia gyönyörűséges filmje, "figyelemgyakorlata", a Barlang jut az eszünkbe - az 100% szociográfia, 100% nyomor, és közben 100% szépség (nem rossz arányok:)). Fliegauf filmje ehhez képest körülbelül 20% szépség, 15% szociográfia, 30% fikció, 60% rasszizmus, 100% mészárlás.

A film körülbelül 40 perctől felfelé kifejezetten nehezen nézhető - s az ember ettől még durvábban érzi magát, mert kezd leesni, hogy ezt a felsorolásszerű üresjáratot csak úgy engedheti meg magának a forgatókönyvíró, hogy a végén valami majd elviszi az egészet ...

Mi tagadás, nem örülünk ennek a filmnek ... pedig félórával a Magyarország 2011 után láttuk, amelyben Fliegauf filmje volt a legjobb, és roma témája volt, és 100% szépség / 100% szociográfia aránnyal dolgozott !!! Azok után nem hittük volna ...

-jepe-
2012-04-05

Címkék: Fliegauf, roma, gyilkosság, tatárszentgyörgy, terrorizmus



:::::::
  LÁSD: Csak a Szél info-file
:::::::  (Just the Wind 2012.)