Cosmopolis
Robert Pattinson-t berakni egy sápadt, zseniális és lelassult főszereplőnek, kicsit gyenge húzás, minden tinilányok kedvence persze remekül mutat a lapos hasával, és nagyon jól áll rajta mindenféle ing, plusz nem is rossz színész (bár ezúttal ez utóbbi bizonyítására nem nagyon volt alkalma), de kár arra alapozni a filmet, hogy akármilyen a végeredmény, az ő kedvéért sokan meg fogják nézni. Pattinson ezúttal egy Eric Packer nevű huszonéves milliomost játszik, aki pontosan nem tudjuk, miből gazdagodott meg, de ez annyira nem is érdekes, mert ebben a filmben szinte semmi sem érdekes. 
Azt látjuk, hogy Pattinson és a vele kapcsolatba kerülő emberek is sejtelmesen, lelassultan, kiégetten és összegzésképp unalmasan beszélnek, olyan gondolatmeneteket „mondanak fel” robotikusan, amik nem érthetőek (és továbbra sem érdekesek), elvileg valamiféle ezredfordulós káosz készülődik New York-ban, de ez is olyan mesterkélt és széteső ábrázolásban tűnik elénk, ami leginkább idegesítő.
Pattinson mindent megtett azért, hogy egyszerre legyen enervált, melankolikus, valamennyire izgalmas és hűvös, ez a karakter illik is hozzá, már az Alkonyat-filmekben is hasonló személyiségben utazott. Rajta kívül más színészi teljesítményt nem említhetünk, Paul Giamatti film végi néhány perces nyűglődését és ál-filozofálását nem hívhatjuk annak, a főhős limuzinjában és a filmbe beugró női karakterek pedig szintén érdektelenek, plusz Packer sci-fisre vett „tökéletes felesége” is.
Elmondhatjuk, hogy a film végén úgy álltunk fel, hogy egyáltalán nem értettük meg a Cosmopolis-t, halvány sejtelmünk sincs arról, hogy miről szólt, miért beszéltek olyan furán és jelentőségteljesen a szereplők, miközben nem mondtak semmi érdemlegeset, és mi volt ez a nyomott és üres hangulat, ami belengte a filmet. Bár nem minden filmjét bírjuk, az tagadhatatlan, hogy Cronenberg eddig sajátos hangulatú filmekkel áll elő, az ő rendezéseit nem nagyon lehet összetéveszteni másokéval. De itt most elhagyta a stílusérzéke és a kifejező-képessége, a film egyetlen jeleneténél sem éreztük azt, hogy valami igazán történik a vásznon, végeredményben ezt egy semmitmondó filmnek tartjuk. Lehet, hogy a film alapjául szolgáló könyv kult-regény lett, de úgy tűnik, ez nem az a fajta könyv, ami mindenképp filmes feldolgozásért kiált...És akkor még finoman fogalmaztunk...