nem vagy belépve:
microcspv    "peace is precious"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2013-06-23

Felcsípve

egy csipetnyi extravagancia - 40-es lány kibontakozása

Az év, sőt, az elmúlt évek legjobb filmje. Francia és vígjáték, plusz romantikus – de ez mindez semmi, lévén, hogy nagyszerűen van elkészítve, megrendezve, eljátszva. Egyszerűen megdöbbentő, mennyire kellemes élményt tud okozni a világ elegyszerűbb története is, ha emberi módon van megrendezve, stílussal, érzéssel, fantáziával.

A film, ahogyan kezdődik, egy olyan sztorit ígér, ami valóság helyett klisékkel lesz tele, 40-es lány felcsíp egy 20-on éves srácot, generációs szakadék, stílus ütközések, satöbbi. A kellemes meglepetés (miután lenyeltük a békát, hogy fenébe, ez a film is szinkronizált – ami a mozikultúra végét jelenti, sőt, a vége utáni fázist) ott ér bennünket, hogy klisék helyett szisztematikusan életet kapunk totál valóságos élethelyzeteket, roppant emberien megélt és ábrázolt szituációkat.

A lány (Virginie Efira) baromi jól néz ki, és elő tudja adni, hogy kissé feszes, merev, kosztümös szerkesztő egy csajmagazinnál, aki egyedül neveli a gyerekét. Már amikor a lány apja elviszi hétvégén a kislányt, akkor megérint bennünket a film eszméletlen finom költőisége (igen, a költőiség lényeg, hogy egy pontos és átélhető képet ad, amely szépséget és gyors megértést egyszerre generál). Látjuk a kislányt és az apját, a laza, kissé szétesett és kiélt fickót, amint motorra ülnek, és azt mondják, oké, egy-kettő-három, „vigyázz magadra” – és lőn, a lány tényleg előadja menetrendszerű aggódását, miközben búcsút int a gyermekének .)

Olyan ez a jelenet, hogy levesz minket a lábunkról, lehetne sima klisé is – „a csaj egy aggódós anyuka” – de ennél sokkal többet kapunk, egy sokkal komplexebb képet. Megértjük, milyen lehetett a házassága és hogyan mehetett tönkre, megértjük, hogyan tekint a kislányára, aki csak úgy felcseperedett, s megértjük, milyen furcsa érzés neki, amikor a kislány elmegy egy napra, mert ilyenkor ott van, egyedül, szemben a kérdéssel, hogy kicsoda is ő valójában, amely kérdést takarítással, meg munkával semlegesít :) Ez csak egy félperces jelenet. A film legtöbb jelenete ilyen – tele van élettel, ráismerni benne az életre.

 

A románc a fiatal sráccal, amelynek alapja a 20 év korkülönbség (lásd az eredeti címet) persze meg van kicsit trükközve, lévén, hogy Pierre Niney 1989-es, míg Virginie Efira 36 éves, a forgatás idején 35, szóval kor-szakadékról igaziból nem is lehet beszélni, mert praktikusan egykorúak (35 / 24, tök ott van mindkettő). A film kulcsa persze Pierre Niney remek stílusa, és érettsége, az, hogy egy értelmes fiatal srác, és nem egy önmagát egy karakterbe préselő y generációs tucat-fiatal. A végeredmény isteni. Rengeteg filmben van az, hogy nincs semmi szikra a szereplők közt, ők ketten azonban hibátlanok együtt.

 

A film sztorija eléggé egyszerű, de nincs benne semmi hiba (a divatmagazinnál, amelynél a lány szerkesztő, jó pontnak számítana, ha járna egy fiatal sráccal, ha valami extravaganciát vinne az életébe, ezért, munkáját féltve belemegy a véletlen / a sors által felkínált randizásba). A lényeg azonban az, ahogyan minden egyes jelenetet megrendeztek (és eljátszottak). Egyszerűen megdöbbentő, annyira finom logika alapján működik az egész, és totálisan mentes az amcsi kliséktől. Mondjunk példát.

Egy adott pillanatban elszívja egy spangli végét. Így megy el vacsorázni a nővéréhez, ahol egy unalmas pasival akarják összehozni. A rendezés a finomságokra megy rá. Nem az a lényeg, hogy amerikai mintára valami taplóságot mondjon vagy csináljon (ami a fűtől idegen is!:))), mégis, elég az, hogy egyszer csak kimegy hányni, ami utána legtermészetesebben tér vissza az asztalhoz :) Plusz, miközben az uncsi pasi arról beszél, hogy mit eszik és mit nem eszik, hogy húst menyire és miért nem eszik, ő jelzi, hogy farkaséhes, és hogy jöhet végre a hús .) A világ legtermészetesebben megrendezett jelenete, egyszerűen tökéletes. Olyan, mint a Stranger than Paradise mozis jelenete, ahol Bálin Eszter elmegy randizni egy helyi fickóval, akivel elvilg jár, de John Lurie és Richard Edson is betársulnak melléjük, és a kontraszt, illetve az, hogy ez a randi mennyire nem szól semmiről, harapható.

 

A lány jó szerkesztő is, és amikor ki kell találnia egy koncepciót, tök jót talál ki. Minden a helyén van a filmben, tényleg ez van. A Randiguru ehhez képest csak villanásokat produkál. Egyik kedvencünk a fotós nő, aki valami eszméletlen jelenetet ad elő. Nem, itt sincs semmi direkt amerikai poénkodás, hogy rosszfej a fotósnő, ezért rossz fotót csinál vagy valahogy pórul jár – nem !!!! A nő igazi seggfej – de a fotó abszolút jó, és senki sem jár pórul, egyszerűen ennyi, jót nevetünk, elképedünk, és ennyi .))

 

Hálásak vagyunk ezért a filmért, mert a kellemes élményen kívül megerősíti a cspv egyik filmes tézisét, miszerint egy jó film úgy néz ki, hogy adott egy jó alapszituáció, jó karakterekkel, amit aztán végig jól bontanak ki, profin és finoman. Nos, itt pontosan ez történik. Minden perce üdítő élmény, az ember megérti, miért a francia vígjátékok a legjobb filmek, hát még ha romantikusak is .)

 


-jepe-
2013-06-23

Címkék: Virginie Efira, Pierre Niney



:::::::
  LÁSD: Felcsípve info-file
:::::::