nem vagy belépve:
microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: szocio -> társadalom, média, nők, demokrácia
    

2018-06-10

a Bambi panaszkönyvébe -- de szeretettel

óvatosan azzal a turizmussal

kedves Üzletvezető, nagyra becsülöm a Bambit, sőt, imádom. Plusz, lenyűgöz a koncepció, amely révén tisztán, a lényege elveszítése nélkül utazott át a Bambi a 60-as évekből napjainkba – ami alig néhány helynek sikerült egész Budapesten. Szeretem a Bambit, most mégis a panasz könyvet kérem, de nem rosszból, hanem abban a reményben, hogy panaszomat megfontolják… és hogy ez mindenki számára jó lesz.


az újságot olvasó úr törzsvendég, nem tartozik a brit biciklisekhez
a háttérben (balra) látszik egy másik NAGY asztaltársaság -- ők nem ordítoztak

Röviden: annyi történt, hogy ott volt egy csoport, akik zömmel angolok voltak (ami nem „baj”), de valahogy fontos volt nekik, hogy ordítozzanak. Nem az volt, hogy hangosan beszéltek, hanem hogy időnként felüvöltött valamelyikük, illetve tartott egy félperces, 1 perces hangos előadást, amin a többiknek röhögniük kellett.

Erre én annyit tettem, hogy megkérdeztem a pincérlányt, hogy szólna-e nekik, hogy ne üvöltözzenek. Amire azt a választ adta, hogy „nem hinném”. Mire én, „miért, hogyhogy?” , mire ő, „túl nagy csoport ahhoz, hogy ne üvöltözzenek”.

Erre azt kérdeztem, hogy megkérdezné-e erről a főnökei véleményét is. Mire ő: Igen.
Nos, ezért írom ezt a „cikket” – feljegyzést.

Ezek után ő kiszolgálta a fazonokat, kb. 8 fickó, olyanok, mint mi, csak hétvégi biciklisek, mindegyikük biciklis gatyóban volt. Miközben kiszolgálta őket, reménykedtem, hogy a lány tesz valami említést arról, hogy jó lenne halkabban dorbézolni, de semmi. Ha annyit mondott volna, hogy „please, lower your voice” vagy hogy „could you be not so loud?”, az nekem már TÖKÉLETES megnyugvás lett volna. Hiszen nem egy délutánról van szó, hanem a BAMBI-ról.

Mivel a pincérlány nulla említést tett a kiabáló csapatnak a kiabálásukra, bementem a pulthoz, és fizettem, jelezve, hogy le kell kopnom, mivel van kint egy bunkó biciklis csoport, akik ordítoznak. SEMMI. Úgy értem, semmilyen reakciót nem váltott ki ez a megjegyzésem a pultban dolgozó lányból (sem), semmi olyat, hogy „tessék? mi van? milyen csoport? mit csinálnak?”. Semmi. Fizettem, lekoptam, és most írom ezt a „panaszt”, remélve, hogy amikor a pincérlány majd megkérdi Önt, Zsuzsika, hogy „ha egy csoport ordítozik, akkor szóljak nekik, hogy ne ordítsanak?”, legyen egy háttér, ami segíthet a helyzet bölcs megítélésében.

a Bambi rendje

A magam részéről azt szeretném javasolni, hogy a jövőben, ha egy asztalnál vagy többnél ordítozik egy csoport, szóljanak nekik. Szóljanak nekik, hogy ne ordítozzanak. Én magam is ültem ezerszer összetolt asztaloknál, egy nagyobb társaság részeként, de sosem ordítoztam, és nemcsak azért nem, mert nincs ilyen indíttatásom, hanem azért sem, mert tekintettel vagyok másokra.

A BAMBI esetében persze jóval többről van szó, mint arról, hogy másokra tekintettel lenni – amit a paraszt brit biciklisek nagy ívben nem tettek meg. Amiről szó van, az az, hogy tekintettel lenni a BAMBIRA. A közös helyünkre. Tekintettel lenni arra a helyre, ami oly sok örömet okozott az elmúlt évtizedek során. Ami nélkül az életünk szegényebb lenne, sőt konkrétan szegény.

A Bambi egy kuriózum. Ez vonzóvá teszi bármely turista számára, hasonlóan a Tigris nevű sörözőhöz Prágában. A Bambi azonban számunkra, itt élő emberek számára is különleges. Sőt, a turisztok számára is miattunk az. Ha mi nem értékelnénk nagyra, ők sem akarnák maguknak.

Ami a döntést illeti, miszerint lehet vagy nem lehet ordítozni a Bambi vendégeinek, a Bambit 2 külön úton lehet megközelíteni. A Bambi eddigi történetét figyelembe véve, és e történet nélkül.

A történet figyelembevételével arra a döntésre lehet jutni, hogy igenis szólni kell a turisztoknak, hogy ne ordítozzanak. Miért? Mert például a csodálatos beton oszlopokon ma is ki van írva, hogy mit TILOS csinálni a teraszon. Lásd társasjátékokat játszani, gondol itt az üzletvezető, aki elegáns módon alá is írta a felhívást, „Oszfolk Ottóné”, a dominóra, ami hatalmas zajjal tud járni (télen, amikor bent kell ülni, meglepődsz, mit jelent a „dominózás” a valóságban. Ezek a feliratok életmentőek. A rendet hirdetik, s így a Bambi ma is úgy működhet, mint a 60-as, 70-es években. Azaz, eredetileg.

Bambi = békebeli minőség

Ez a „retro ragaszkodás” nem valami beteges dolog. Ahogyan a macskák mind whiskas-t vennének (állítólag), az emberek mind olyan helyre szeretnének beülni, mint a Bambi. Mindenki a Bambit szeretné élvezni, de mindenki másért. Vannak, akik azért, mert rajta van a google térképen, vannak, akik azért, mert olcsó, viszont vannak, akik azért, mert egy nyugodt, „békebeli” helyen szeretnének ülni, amire a Bambi egy különleges, ritka lehetőség. A Bambi ezért tökéletes, és ez az a tökéletesség, amit az üzletvezetőnek sikerül megőriznie évtizedek során, plusz egy odaköltözött dominós törzs-társaság ellenére :)

Most ez a békebeli Bambi-minőség az, ami veszélybe került. Ha ugyanis az új pincér generáció – mert ez van – összekacsint az angol pasikkal, akik néha-néha felordítanak, a de amúgy tök jó fejek, akkor a Bambi egy olyan hely lesz, amit élvezhetnek ugyan a helyiek (ideértve a nem magyar Budapestieket), de csak addig, amíg egy külföldi csapat nem tol össze két asztalt, mert onnantól ők már „túl nagy társaság ahhoz, hogy ne ordítsanak”.

Itt még az is fontos tény, hogy szinte minden este úgy végződik, hogy jó pár asztal össze van tolva, és naponta 3x képződik „csoport” a teraszon. A 90-es évek óta látogatom a Bambit, de ordítozós csoportot még nem láttam, max olyat, hogy volt két fickók, akik direkt baromi hangosan dumáltak – de ez belefér, a Bambi közösség simán tud tolerálni ilyesmit. A probléma most az, hogy a pincérlány a nagyobb létszámú külföldi csoport számára feloldja a társasági viselkedés kötelező szabályait.

egy másik csoport

Összehasonlításként, 2 nappal ezelőtt „is” volt „egy csoport”, törzsvendégek, szó szerint minden nap ott vannak. Ismerjük egymást arcról. Jó pár éve. Ha nem is minden nap, de hetente 1x biztosan összetolnak 2-3 asztalt. Sosem ordítoztak. Soha. Viszont mosolyognak, meg nevetnek. Maximálisan szimpatikusak. Évek óta.

Láttam már őket 5 asztalt összetolva ünnepelni az üzletet, sosem viselkedtek „nem-Bambiba-illő módon”. Sőt, a Bambi stílusát akár róluk is lehetne mintázni. Két napja például a lánynak, aki a társaság magja, születésnapja volt, gyertyával, tapsokkal, tortával, énekléssel. Sőt, még egy szaxofonos srácot is odarendeltek – aki a „happy birthday” elfújása után még 10-15 percig improvizálgatott, meglehetősen jó stílusban, de nem ez a lényeg. Ha ez az angol biciklisekből álló csapat elfoglalhatta a Bambit, akkor ennek a társaságnak, akik 10 éve járnak oda minden nap, kb. 3650-szor (365x10-szer) több  jogosultsága volna ahhoz, hogy ne legyen tekintettel másokra. De ők nem ilyenek. ŐK a Bambit azért szeretik, mert egy tökéletes hely, és nem azért, mert a tripadvisor meg a google reklámozza. A lány születésnapja SENKIT sem zavart, a szaxofonos pár perces finom improvizációja is csak szebbé tette az estét. Amikor a Bambit szeretném védeni, őket, az ő Bambijukat is védem.

új idők? ennyi évtized állandóság után?

Kedves üzletvezető / kedves Zsuzsika, kérem, gondolja meg, mit veszíthetünk percek alatt, ha a Bambiban meghonosul a rend, hogy „akik 2 asztalt összetolnak, és sokat rendelnek, ordítozhatnak”. A magam részéről örömmel konstatáltam pár napja, hogy egy magyar lányhoz a pincérlány (talán ugyanő, aki ma?) odament többször is, majd végül egy fiú is, aki a pultban dolgozik, és megkérték – ekkor derült ki számomra, hogy miről van szó – hogy a biciklijét rakja ki a teraszon kívülre.

Meséltem is a húgomnak, „a Bambi megváltozott, de tartja magát az eredeti identitásához, és nem hagyja, hogy kizökkentsék”. Annak a lánynak az 1db biciklije észrevehetetlen volt, senkit sem zavart, de az elvek makacs dolgok, vagy tartjuk magunkat hozzájuk, vagy nem érnek semmit.

Ma, amikor a pincérlánnyal beszéltem, azt is megkérdeztem, miért nem hozzák be a biciklijeiket a teraszra az angol pasik? Mire ő, „mert azt nem lehet”. Erre én, „ezek szerint ordítozni lehet?”. Nos, itt hagytuk abba…

Kedves Zsuzsika, a turizmus óriási kihívás… egész városokat darál be… A Bambi, köszönhetően az Ön konzekvens üzletvezetési stratégiájának, a 60-as évek óta az, ami. Nemcsak 1986-ban, nemcsak 2006-ban, de még 2016-ban is az volt, mint eredetileg. Azaz, 20+20+10 = 50 év alatt semmit sem változott a lényegét és az alapvető működéslét, illetve a Bambi-élményt tekintve. Most azonban, 2017-ről 2018-ra virradóan olyan drasztikus változások támadnak, követelik a részüket, mint a halból a cápák az Öreg Halász és a Tenger-ben, egyik percről a másikra, és anélkül a következetesség és higgadt üzleti bölcsesség nélkül, amellyel Ön ezt csodálatos helyet menedzselte az elmúlt pár évtizedben, ezeket lehetetlen megállítani, kivédeni.

Kérem, gondolja meg, ahogyan eddig is láthatóan mindent meggondolt, hogy a „ne dominózz hangosan, és ne rakd a bringád a teraszra” mellé esetleg felvegye egy új Bambi-szabályként, hogy „és ne ordítozz a barátaiddal, hanem viselkedj társas & intelligens lényként”.

köszönettel

Jósvai Péter (egy Bambi-törzsvendég a sok közül)


Címkék: Bambi, turizmus