A Sötét Lovag: Felemelkedés
Pedig az alkotói stáb szinte teljesen ugyanaz, mint ami volt az első két filmnél is, azzal a különbséggel, hogy Nolan testvére, Jonathan a második filmnél bukkant fel, mint társ-forgatókönyvíró (nem is lett jó az a rész sem). 
A történet itt is igyekszik túllépni a sima képregény-figura sztorin, miszerint Batman-re szüksége van Gotham City-nek (amit ebben a filmben a szinkronhangok folyamatosan „gotemnek” ejtenek), mert ő a helyi hős, aki megvédi a várost az aktuális főgonosztól. Christopher Nolan egy komor, kissé depressziós világot teremtett a trilógiájában, amit folyton megpróbál komoly, „művészi” aspektusba helyezni, eltávolodva a comics-ok kétdimenziós világ-értelmezésétől. Ebben az utolsó filmben a komoly tartalom, amivel megalapozni kívánja a soros Batman-sztorit, az egy forradalom-szerűség, amit a főgonosz robbant ki a New York-nak megfelelő Gotham City-ben.
Ez a forradalom persze nem egy igazi forradalom, hanem csupán a káosz elszabadítása a városban, ahol a főgonosz Bane nagyban ugyanazt csinálja, mint amikor terroristaként megtámad egy értéktőzsdét, beront, lelő egy-két embert, megüt másik kettőt, a levegőbe lő, sugárzik belőle az erőszak és a könnyed gyilkolási hajlandóság, és onnantól kezdve övé a hatalom. Bár nem hangzik el a „forradalom” kifejezés a filmben (viharként emlegetik), azt látjuk, hogy miután Bane megöl jó pár New York-it, a többieket arra buzdítja, hogy kb. vegyék el azt, ami jár nekik, ami úgy néz ki, hogy a csőcselékké vált polgárok megtámadják a gazdagok szállodáit, törnek-zúznak, és egy rögtönítélő bíróság (aminek az élén az első film főgonosza, Cillian Murphy áll) halálra ítél embereket, nem tudni, mi alapján. Bár valószínűleg ezzel a „forradalmi mondanivalóval” több értelmezési/befogadási keretet kívánt Nolan és csapata beizzítani (kvázi nemcsak az akciófilmek és katasztrófafilmek nézőit megnyerni a filmnek), nem jött be ez a szándék, csak az amúgyis folyton jelenlevő erőszak továbbterjedéseként vettük ezt a fajta Gotham-forradalmat.
Amúgy a történet nem bírta kitölteni a 165 perces filmidőt (elképzelhetetlen, hogyan nőtt meg ekkorára), a film közepén bejön egy időigényes letérés a fővonalról, és Batman ismét egy hasonló kiképzés/lelki felkészülés közepén találja magát, mint ami remekül működött az első filmben.
De hiába jönnek elő bevált elemek, és Michael Caine révén Batman magánélete és az ezzel kapcsolatos emberi motívumok, érzelmek (vajon lesz-e Bruce Wayne-nek szerelme, családja és boldog élete úgy, hogy folyton fel kell öltenie a Batman ruhát és megmenteni a Földet/Gotham-et?), a történet úgy, ahogy van, nem szimpatikus. Kezdve a főgonosz karakterrel, aki egy Darth Vader-es maszk mögül irtja Gotham népét, és aki Tom Hardy előadásában egy nagyon egysíkú karakter. Folytatva magával Batman-nel, alias Bruce Wayne-nel, aki igazából végig nem erőlteti meg magát a film alatt. Aztán ott van egy csinos bőrszerelésbe bújtatott Macskanő, aki civilben egy Selina nevű tolvaj (Anne Hatheway), akitől időnként váratlan vicceskedő megjegyzések érkeznek, amúgy pedig kimerül a teljesítménye a magassarkú verekedésekben. Aztán van még egy Marion Cotillard-unk, aki mindig nagyon jó, itt is, de akinek szintén nincs nagy kifutási lehetősége.
A forgatókönyv több oldalról biztosította be magát, van egy nyugdíj felé közeledő rendőrparancsnok, akit Gary Oldman alakít (a karaktere egyre megtörtebb és fizikailag elfáradtabb, ahogy haladunk előre a trilógiában), ő képviseli a Batman-folytonosságot, plusz előbukkan egy fiatal rendőr-karakter is (Joseph Gordon-Levitt), ő pedig az az ügyes New York-i zsaru, aki folyton alátámasztja Batman fontosságát. Tulajdonképpen nem sok minden történik, a főgonosz, mint kés a vajban, úgy halad előre Gotham elpusztításában, Batman-nek pedig sokoldalú harcot kell viselnie Bane-nel szemben, a tolvaj Selinával szemben, a saját kétségeivel, és hasonlókkal szemben, de ez az egész nem annyira izgalmas, ahogyan hangzik.
Nagyon kevés eredeti elemmel találkoztunk ebben a filmben, az embernek az az érzése, mintha megnyomtak volna egy "do it"-gombot az alkotók, és rutinszerűen ez jött volna ki a trilógia befejező darabjaként. Vértelen, nem fordulatos cselekmény, enyhe színészi játékok jellemzik a filmet, és minden igyekezet ellenére mégis a képregény-stílus talaján maradva, leegyszerűsödik a jó-rossz harcára egyetlen város lakóinak a megmentése körüli hercehurca (tényleg elég nehezen telt el a 2 óra negyvenvalahány perc).
Nolan megpróbálta „komolyítani” a filmet, de ezek az elvileg drámai elemek (bosszú, nem-felejtés, stb..) itt valami miatt nem működtek rendesen, egy idő után mintha egy sima akciófilmet néztünk volna (terroristákkal), vagy egy katasztrófafilmet (időben felrobbanó atombombával).
Ezzel együtt, mint egy trilógia befejező darabja, biztosan ellenállhatatlan lesz a Batman-rajongók számára, akik vannak annyian, hogy a film végül anyagilag sikeres lehessen. Mégis, van abban valami, hogy ha még egyszer meg kellene néznünk a 165 perces Batman-befejezést, biztosan rosszul viselnénk, mert nincs annyi töltet (érzelem, ötlet, drámaiság, csavar, stb) a filmben, hogy másodszor is élvezhető legyen...