microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: kult -> művészet, pop, vizuális kultúra, kultúr-stratégia

2014-07-22

Állami Holokauszt-tagadás

kis esti emlékmű-elemzés


Az eredetileg március 19-én átadni tervezett hamis „Holokauszt emlékmű” végül a nyár közepén, az éj leple alatt került ki az utcára, a térre, ahol az elmúlt hónapok során folyamatosan tüntettek a budapestiek. Nem minden budapesti, persze, hiszen a kormányzó párt, a nagy testvér, nem teszi lehetővé híveinek, hogy az ügyben józanul, a történelmi tényekbe belegondolva foglaljanak állást – szóval, „csak” Budapest egy része tüntet, de ez normális. Az emlékmű azonban itt van, elkészült, a Holokauszt emlékév alkalmából, a címéből viszont valami „kopasz cenzor” agyafúrt módon kiradírozta a Holokauszt szót, és „német megszállás”-ra cserélte ki.

képzelt riport:

Nem, ami 1944-ben történt, az nem a Holokauszt volt, hanem a német megszállás. A Holokauszt csak egy része volt a nagy történésnek, amely során egész Magyarországot terrorizálta a náci Németország. Miért pont ezt a részletet ragadnánk ki, miért pont erre a részletre akarnánk emlékezni, miért a Holokausztnak akarnánk emléket állítani? Ha a Holokauszt áldozatainak állítana emléket a III. Orbán kormány, akkor kivételezne a zsidósággal, hiszen az egész ország szenvedett, az egész ország terror alatt állt, nemcsak a zsidók – nemde? S akkor a többi áldozat leszármazottai most ott tüntetnének a Szabadság téren (ami hamarosan Ronald Reagan tér lesz, de lehet, hogy Tarlós István platz – majd eldönti a párt).

Mert erről van szó, nemde? Hogy az áldozatok leszármazottai egy helyet követelnek az áldozatoknak a kollektív emlékezetben, sőt, magának a jelenségnek is, és még saját magukat is áldozatként tekintik – és ez már tényleg túlzás (ahogyan ezt Schmidt Mária fideszes ideológus is kifejtette a NOL-interjújában). Ha a zsidóság kapna egy külön emlékművet, az olyan lenne, mintha Magyarországnak bocsánatot kellene kérnie, nemde? De tehet arról Magyarország, hogy a náci Németország éppen mit parancsolt a korabeli kormánynak? Legyen hát végre rend, kerüljenek helyükre a dolgok, lássuk végre annak a Holokausztot, ami valójában volt (német megszállásnak), és ne egy vallási kisebbség szemüvegén át tekintsük a történteket.

nos, igen ...

Tényleg, miért is állított volna emléket mondjuk New York a szeptember 11-i terrortámadás áldozatainak? Miért is állítottak volna Japánban emlékművet a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadásnak? Miért készült volna Berlinben emlékmű a Holokauszt zsidó áldozatainak emlékére? Sőt, miért készít Kanada is Holokauszt emlékművet, s miért büszkék arra, hogy ezzel immár az összes egykori szövetséges nemzet, amely a náci Németország ellen harcolt, emléket állított a fővárosában a Holokauszt áldozatainak? Magyarországot ez persze nem kötelezi, tehetné hozzá Schmidt Mária, hiszen Magyarország nem a szövetségesekkel harcolt, hanem a náci Németország csatlósa volt, alárendelt szövetségese.

emlékmű – emlékezet – engesztelés

Egy Holokauszt emlékmű, félreértés ne essék, nem az áldozatoké, és nem az áldozatok „érdekében” készül, hanem a társadalom egészének megemlékezés-szükségletét elégíti ki. Tiszteletet adunk az áldozatoknak, behelyezünk a közös térbe egy objektumot, ami onnantól egy diskurzus megkerülhetetlen alapjául szolgál (feloldva a kényszerű hallgatást, az alapul vehető információk hiányát, s az ebből fakadó kommunikációképtelenséget, a megosztottságot), s így létrejön az új korszak, ahonnan már úgy tekintünk vissza -manipulációk nélkül- a Holokausztra, hogy annak látjuk, ami ténylegesen volt. Ilyenkor a társadalom felszabadul, felegyenesedik a bűn kollektív terhe alól – hacsak az „adott társadalom” kormánya nem dönt másképp - mint ahogy ez történt most nálunk.



Ezzel a hamis Holokauszt emlékművel olyan objektumot helyeztek a közös térbe, amely alapján nemhogy semmiféle diskurzus nem jön létre, de még gátolja is a társadalmi beszélgetés kialakulását – pont úgy, mint a széljobbosok által terjesztett mérgezett Holokauszt-tagadó pletykák.

Alapjaiban antiszemita ez a hamis emlékmű, hiszen (Schmidt Mária gondolataival összhangban) még a Holokauszt szót is kihagyták belőle, a „zsidó áldozatok” kifejezéssel egyetemben, ezek helyett a „német megszállást” vésték kőbe, világosan kinyilvánítva, hogy az egész akkori magyar társadalmat tekintik áldozatnak, a német megszállás áldozatának, s a zsidóságra nem óhajtanak külön kitérni, ami pedig az elkövetőket illeti, a magyar hatóságok nem is voltak ott.

De akkor hova lett a Horthy rendszer 24 éve? Hova lettek a zsidó törvények – amelyekkel kapcsolatban fontos látni, hogy az 1935-ös németországi zsidótörvények kihirdetésekor Hitler egyből kimondta, hogy ez egy adminisztratív megoldás, és ha ez nem jön be, akkor jön a végső megoldás, azaz a zsidótörvények (amelyek közül az első nálunk 1938-ban született, nem számítva az 1920-as, Hitleréket 15 évvel megelőző első zsidóságellenes magyar törvényt), koncepciójukat tekintve már mind a zsidóság megsemmisítésének elképzelésén alapultak.

Mi akar hát ez lenni? Egy ernyőemlékmű? Az összes áldozatnak emléket állítva? Akkor miért nem az összes 1944-ben nem természetes halált halt ember emlékének dedikálják? Abban a halmazban legalább a náci katonák is benne lehetnének. Mellesleg, Németországban „ernyőemlékművet” állítottak – az összes meggyilkolt európai zsidó emlékére. Megvolt rá az okuk, hogy ezt tegyék, teljesítették történelmi kötelességüket – nem úgy, mint Magyarország a III. Orbán kormánnyal a nyakában. A német társadalom egészségesen élhet – nem úgy, mint mi, akiknek még ma is mérgezik a történelmét.

Orbánék ezzel a cinikus csavarral a feliratban nem kevesebbet érnek el, mint hogy a jobboldalt ma összetartó sötét közös nevező, a gonosz kohéziós erő, pontosan a zsidósággal szembeni általános ellenérzés állami szintű megerősítést nyer. Mert aki mostantól „a német megszállás” helyett a Holokausztról akar beszélni vagy a zsidóság elleni iszonyatos tettekről, annak azt mondják majd, hogy „lehetne, hogy nem hoznátok fel mindig a Holokausztot? KÖSZI!”. Hisz' mindenkinek annyi baja van. Másokat is megöltek, meg minden.
És ez komoly (hozzáállás), már a Radnóti Miklós facebook oldalon is találkozhattunk ilyennel, az egyik első hozzászólások egyike egy lány részéről az, hogy jó-jó, Radnóti csodálatos költő, de ugye nem fogtok már megint a halálával, meg a Holokauszttal foglalkozni?

Bár Radnóti költészetéből a Holokausztot kivonni sajnos lehetetlen, azért jegyezzük meg, Langer Ármin, fiatal rabbinövendék több publikációban is megfogalmazott gondolataival összhangban, hogy egyáltalán nem kívánatos cél, hogy a zsidóságról folyton a Holokauszt jusson az eszébe mindenkinek, meggyilkolt emberek, haláltáborok. A cél az élet, az, hogy a zsidóságról, s arról a szóról is, hogy zsidó, az élet jusson mindenkinek az eszébe, az újravirágzó élet – a béke méhének zöngésével :) Pontosan ezt teszi lehetővé egy jó emlékmű, s a kollektív emlékezés.

A közösségnek, mármint a magyar társadalom egészének szüksége van arra, hogy tisztán, nyíltan, hazugságoktól és mérgektől mentesen képesek legyünk kollektíve emlékezni erre a borzalmas időszakra, erre a bestiális megsemmisítő hadműveletre, s hogy képesek legyünk gondolni rá, s időnként beszélni róla. Fontos, hogy kollektíve egy tiszta és valóságos kép legyen a fejünkben, mert csak így jöhet létre az a kollektív lelki béke, aminek a hiánya* ma pokollá teszi mindannyiunk életét (a hataloméhes pártok és kapzsi politikusaik legnagyobb örömére).

(* Nem volt diskurzus a Holokausztról az un. szocializmusban sem, nem volt támogatott beszélni róla, betonszőnyeg alá söpörték az egészet, a vidéki zsinagógák helyére lakberendezés áruházakat húztak, elfedve az űrt, eltakarva a sebet, hogy senki ne bolygassa, hova tűntek a vidéki zsidók, hiszen az '50-es években további bűncselekményeket követtek el állami szinten a zsidók ellen.

Pilinszky János, avantgárd költő (vagy ha úgy tetszik, a '80-as évek budapesti avantgárdjával párhuzamosan alkotó, azzal egy szellemiséget képviselő, és ugyanolyan mozis-, filmes expresszív verbális képiséget alkalmazó költő) Holokausztnak dedikált emlékezet-költészete erre a több évtizedes hallgatásra volt egy őszinte művész elemi, emberi reakciója, kimondva, s zseniális képeivel láttatva mindazt, amiről oly sokáig nem volt ildomos beszélni.


kollektív bűn – vegytiszta matek

A tiszta, kollektív emlékezet, a kollektív narratíva hiánya egy kollektív bűnösség állapotában tartotta és tartja társadalmunkat. Mert biztos, hogy nem volt mindenki bűnös a korabeli magyar társadalomban, de az is biztos, hogy a nem bűnösöknek is, hacsak nem mentettek konkrétan életet, de még talán akkor is, minden okuk megvolt a lelkiismeret furdalásra.

A mai jobboldal már 25 éve ezt a korabeli lelkiismeret furdalást nagyítja mesterségesen fel a nem zsidók felé, úgy, mintha a Holokausztra való emlékezés, s az, hogy kimondjuk, Magyarország bűnös, az antiszemita Horthy korszak bűnös, azt jelentené, hogy mindenki, aki nem zsidó volt, bűnös volt. Sőt, mindezt tovább fokozva úgy állítják be (lásd Schmidt Mária interjúját), mintha az a tény, hogy áldozatok hozzátartozói és leszármazottai magukat is áldozatként tekintik, ma is, azt jelentené, hogy mindenki, aki ma nem zsidó, visszamenőleg is bűnös a Holokausztban, szüleivel nagyszüleivel együtt.

Ez egy brutális csúsztatás, egy elvetemült állítás, de nem véletlen, hogy terjesztik, sőt rá is játszanak (lásd Schmidt Máriát – akinek a lelkiismerete tuti nem lehet rendben). Ezzel tudják a társadalmat megosztottságban, a jobboldalt pedig egyben tartani. Tiszta matek: aki nem zsidó, az velünk van, és ismerve a statisztikákat, ez jó szám. Aki nem zsidó, velünk kell legyen, hisz' mi állunk ki a nem zsidókért (meg a gój motorosok), szemben a zsidóság hovatovább „agresszív” törekvéseivel, hogy az egész társadalmat a Holokausztra emlékeztetve előnyös helyzetbe hozzák magukat (olvassuk ki Schmidt Mária interjújából).

Tiszta matematika áll tehát a háttérben. Amíg nem lehet értelmes emberek módján, kollektíve emlékezni a Holokausztra, úgy, ahogy ezt az egykori szövetséges országok társdalmai teszik, vagy ahogy Németország is (rendesen feldolgozva a náci időszakot, ami által immár generációkon keresztül minden német fiatal tudja, hogy nem bűnösök azért, amit a szüleik, nagyszüleik, dédszüleik követtek el), addig marad az, hogy aki nem zsidó, az a jobboldahoz tartozik. Ja, és addig nem jöhet létre az antiszemitizmus össztársadalmi elutasítása sem.

Jó okuk van tehát rá, hogy elhangolják emlékezetünk iránytűjét, s hogy hamis történelmet küldjenek a fejünkbe. Ezért mérgezik a magyar társadalmat hamis narratívával, ezért követik el ezt a szégyenteljes „szellemi kútmérgezést”. De ennek most vége ...



a verdikt

Ennek most vége, felszakadozik a felhőzet, a köd ... Marad egy primitív emlékmű, egy újabb sasos szobor, ahova a széljobbosok nyilván előszeretettel járnak majd ki megemlékezni erről-arról, vagy csak úgy inni egy dobi sört, megünnepelve, hogy már nem kell a fradi pályához kimenni egy náci sasért.

Egy gagyi fideszes emlékmű ez, amelyre még a hamis szöveget sem sikerült értelmesen felírni, hiszen egy emlékmű nem valakik emlékműve, hanem egy emlékmű, valakik emlékére (de erről még vitatkozni is vicc). Adott egy hamis Holokauszt emlékmű, amelyből kilopták a Holokauszt és a zsidó szavakat (a zsidó szó esetében ez nem az első példa fideszes emlékmű esetében). Adott egy hamis fideszes-szélsőjobbos narratíva, amit konkrétan vörös sapkás és rohamsisakos rendőrök bevetése mellett próbálnak lenyomni a magyar társadalom torkán (mindhiába).


az Örömóda kollektív előadása - a videót lásd itt

A műemlék hátterében pedig adott a Horthy korszak, amit a fidesz (mintha Orbán Horthy szellemi örököse lenne) nagy erőkkel próbál restaurálni és retusálni, és adott Horthy, aki miután 1944 júniusában világossá vált, a németek elveszítik a háborút (s így Magyarország is), illetve miután bizonyítottá vált, hogy ő maga is már tud arról, hogy mi történik a haláltáborokban, egy látványos hátraarcot csinált, és megpróbált kiugrani a háborúból is és a Holokausztból is. Ezzel persze emberek ezreinek mentette meg az életét, köztük a saját magáét is. A hátraarc azonban nem menti az egész ide vezető 24 évért, sem őt, sem mindazokat, akik benne voltak. Egyedül a neonaconalista fidesz próbálkozik a nacionalizmus és az antiszemitizmus, a pökhendi ostobaságés a sötét, pusztító gyűlölet e borzasztó 24 évét tisztára mosni.
A szobrot bezzeg egyetlen fideszes politikus sem meri felavatni! Nyilván megvan az okuk erre is, például az, hogy a beszédet másnap a világsajtó darabokra szedné, az illető politikus pedig menne a kukába.A másik ok pedig az állami támogatás nélkül, szó szerint a fidesz ellenébenmegszervezett kollektív budapesti emlékezet-ünnepség, a Csillagos Házak projekt óriási sikere – beleértve az Örömóda (eredetileg szabadság óda – mondta Fischer Ádám) kollektív előadását a szabadság téren, a békét és az európaiságot ünnepelve, s tiltakozva a hamis Holokauszt emlékmű ellen.

A fideszes állami emlékmű azt az üzenetet közvetíti, hogy nincs felelőssége Magyarországnak, a korabeli magyar államnak, Horthynak meg Sztójainak abban, ami 1944-ben történt, hiszen Magyarország megszállás alatt állt, és mindenki csak parancsot teljesített. Nos, mit mondhatnánk, hallottunk már ilyen érvet, akkor is ócska volt, de ki is mondta és hol? Ja, megvan: Eichmann Jeruzsálemben.



Ez emlékművet ezennel bukottnak tekintjük ...
vissza a feladónak – elutasítva.

-jepe-
2014-07-22

Címkék: holokauszt, emlékmű, szabadság tér, nácizmus, német megszállás