Renoir

Ez a film nem kevesebbet ad eleve, mint egy találkozást az idős Renoir-ral. Annyira tökéletesen van elkészítve, megrendezve, mint a Piaf, abban a stílusban, amely közel hozza és átélhetővé teszi egy régebbi kor egyik személyét, ahelyett, hogy amcsi stílusban valami filmfőszereplőt gyártana belőle.

Közel hozza az idős Renoir-t, ráhangolódunk a látásmódjára, a gondolkodására, a bioritmusára, szó szerint beköltözünk hozzá. Ezt a beköltözést a film úgy éri el, hogy az elején megjelenik egy gyönyörű, vörös hajú, igazán francia és igazán szuper-izgalmas lány, aki a napsütésben biciklijén Renoir háza felé tart. Modellnek jön jelentkezni. Így ismerkedünk meg az idős, 75-76 éves művész életével belülről, a lányon keresztül. Bejárjuk a házát, megnézzük a képeket a falon, nézzük, ahogyan dolgozik – teljesen intim közelségből.

A gyönyörű modell lány, Andree Heuschling (akit Christa Theret alakít) különös történetet indít el, hiszen adott egy festő, aki már idős, és beteg, de a szépség a minden a számára. Az ő viszonya e gyönyörű lányhoz az élet elérhetetlen, illetve még inkább megfoghatatlan szépsége iránti szenvedély. Az ő szemével látni ezt a (leginkább Kate Winslet-re hasonlító) gyönyörű lányt, aki tele van élettel, sőt, maga az élet, már önmagában egy óriási trip, óriási élmény. Itt azonban nem áll meg a film, mert Renoir fia, Jean egyszer csak hazatér a frontról.

Jean megsebesült, mankóval jár, de szépen gyógyul a sebe. Renoir az idős férfi, akinek élete fizikailag már leáldozóban van, és szenvedélyesen issza be szemeivel a szépséget, az élet szépségét, fia, Jean pedig az, aki a pokolból tért vissza, az embereket tömegesen lemészárló értelmetlen, embertelen háborúból. Jean ideiglenesen tartózkodik itthon, így elmondhatjuk, hazatért a pokolból egy időre, hogy megízlelje az élet elképesztő szépségét. Apja, aki mélységesen elítéli a háborút, és miden idegszálával a háború ellentettjén dolgozik, a szépség békéjén, próbálja átvonni Jean-t az élet oldalára. Andree révén ez sikerül is neki ... látjuk, ahogyan egy háborúban kiégett fiatal srácot átjár az élet, s fokozatosan megtölt fénnyel.

Elképesztő látni, ahogyan Renoir fest. Nem arra gondolunk, hogy hú, micsoda ecsetvonások, hanem hogy a film érezteti velünk, átélhetővé teszi a számunkra, hogy a művész mit érez, s mi hajtja őt.

A tünékeny szépség, az élet elképesztő szépségének, békéjének és derűjének rögzítése. A film annyira eszméletlen szépen van fényképezve (óriási szerepet kap a napsütés), hogy egy egyszerű nyári kirándulás-sorozat a film csúcs-jelentévé válik. Életre szóló élmény. Ott vannak, levonulnak egy patakhoz. A nők fürdőznek, a víz csillog, apró pici kavicsok, a szél fújdogál (a film első jelentéttől fogva a szél hangsúlyos főmotívum, a szépség és a komolyba forduló mulandóság érzetét keltve bennünk, körülbelül, mint a tenger hullámai, olyan szerepet játszik a fák lombjai közt fújdogáló szél), nevetgélés, derű és béke.

Picivel arrébb egy kisfiú, Renoir egy másik fia egy döglött kutya tetemére bukkan ugyanabban a patakban – ez emlékeztet bennünket a halálra, a pusztításra, ami a harcmezőkön folyik. Renoir festészetét úgy látjuk ezáltal, mint az élet és a szépség iránti odaadást, szemben a sötét háborúval, amiről oly bölcsen, kurtán és pontosan szokott beszélni.

A képek olyan gyönyörűek,mármint a film olyan elképesztően gyönyörűen van fényképezve, hogy átéljük, miért kell Renoir-nak megfestenie ezt a szépséget. A film Renoir szemével láttatja ezt a fürdőzős jelenetet (e kép megfestése pont olyan, mint egy filmforgatás :)), felfokozottan szépének látjuk, ami elénk tárul – szépnek és letisztultnak, s közben bennünk is letisztul minden. Közös piknik, közös kirándulás, a víz halk csobogása, a finom napfény a lányok bőrén, a falevelek susogása, a környező erdő zajai, minden ott van, egy pontban. A világ legszebb, legbékésebb délutánjai lehettek ezek. És mi ott voltunk – e film révén. A film után e képek megtekintése, vagy azoké a képeké, amelyeken Andree szerepel ... egyszerűen hihetetlen trip ...
(még annál is nagyobb, köszönhetően e csodálatos patakparti délutánok élményének, mint egy olyan némafilmbe belepillantni, amelyben ő szerepel, s amit Jean Renoir rendezett)

A lány az életet és a szépséget hozta a Renoir házba, az idős és beteg festő tökéletesen tisztán látja e lány szépségét, a benne lévő élet szépségét – és ezt e nyár során sikerül átadnia a fiának is ...
A festő számára modell, akinek a révén megfestheti a szépséget, amit annyira jól ismer – Jean, a fia számára pedig múzsa és szerelem, és később majd színésznő. De nem apa és fia rivalizálnak, dehogy is. Élet és halál, a háború sötétsége és az élet szeretete csapnak össze e nyáron, és okunk van úgy tekinteni, hogy végül a lányban lobogó szépség és élet, amely apa és fia között hidat hozott létre, a háborút is legyőzte ... Csodálatos lány, és csodálatos mindkét Renoir, nagy élmény volt együtt tölteni velük ezt az időt ... Tömény szépség és humanizmus ez a film, lenyűgöző fogalmazvány a szépségről s az életről, valamint az élet és a háború iszonyatos kontrasztjáról, úgy, hogy az élethez a nők köthetők, a festő jellemzően nőkkel van körülvéve, a háború pedig jellemzően a férfiak műfaja ...