nem vagy belépve:
microcspv    "peace is precious"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2014-08-04

Lucy: avagy Luc Besson szerelmes lett - hihihi :)

Lucy Leeloo

Besson, mint rendező ott hagyta abba, hogy csinált egy Jeanne D'Arc-ot, ami eléggé felületes adaptáció lett, és minden egyéb tekintetben is rosszul sikerült. Utána jöttek az idióta Taxik, amelyek a komolytalanságból sportot űzve komolyan belopták magukat az EU filmkultúra szívébe, sőt, az amcsik is lekoppintották (nem mintha ez lehetséges lett volna). A lényeg, Besson a Jeanne D'Arc kudarc után nem igazán rendezett (leszámítva az Arthur-os szériát és két olyan filmet, amelyeknek a címe egy-egy nőre utal, Angel-A, The Lady :)), elsősorban csak producelt, most azonban visszatért – vajon miért?



A Lucy felemelően kezdődik.
A néző örül az ünnepélyes pillanatnak, hogy ismét egy Besson-filmet nézhet, s hogy Bessonnak ilyen szuperül sikerült Scarlettet felfedeznie Sofia Coppola és Woody Allen után (felfedezésen azt értjük, hogy e két rendező valami olyat hozott ki belőle, ami új volt, s amitől ő ma az, aki). Izgalmasan kezdődik a film, s az izgalom tárgya maga a forgatókönyv, amely ott hezitál, hogy most akkor elmenjen-e a Tarantino-s mellékutcába azzal, hogy a lány nem veszi észre, hogy átverik éppen, de hadd szóljon, mert amúgy a néző unatkozna, vagy sem. Szerencsére Besson türtőzteti magát (még pár percig), és nem hagyja a dobozból előugrani a Tarantino-s kliséket, értsd az olyan fajta történetmesélést, ami a nézőket egy képregény-szerű világba emeli át, drogosok, dealerek, maffiózók közé, ki a valóságos világ törvényei közül. Egy darabig megússzuk, de aztán perceken belül mégis ott vagyunk ismét a késő '90-es évek Tarantino-s és még inkább Tarantino ihletésű filmjeinek stílusánál s miliőjében, ahol a szemünket rágógumiztató durva kalandok töltik be a vásznat.

Egy darabig azonban még egy érdekes elbeszélésbeli, narratív megoldás reményt ad, hogy a film lehet jó. Lucy (Scarlett) szorult helyzetére való reagálásával párhuzamosan először természetfilm bevágásokat látunk, leendő zsákmányok veszélyérzékeléséről, majd később egy konkrét egyetemi előadásra csöppenünk be, ahol Morgan Freeman avatja be a nézőt Besson sejt- és evolúció elméletébe, interpretációjába :)



Sokat vártunk prof. Freeman-től,
hisz ő jelentette az esetleges kiutat az egyszerű akciófilmből, ő jelentette az akciókat ellenpontozó egyéb jeleneteket, amelyek bájos mozzanatokkal, emlékezetes részekkel tölthették volna meg a filmet. Olyanokkal, amint amelyek miatt a Lost In Translation vagy a Füles (és persze az Ötödik Elem) annyira emlékezetesek, s tényleg igazán jó filmek voltak. De ekkora szerencsénk nincs. Besson produceri pragmatizmussal szemlátomást biztosra ment (89 p.), nem akarta megkockáztatni, hogy a film esetleg „leül”. Ezért végighajszolta szegény Lucy-t a pályán, a starttól a célig, mint valami gyorstalpalón.

Pedig látszik ám az analógia, ahogyan az Ötödik Elemben Milla-Leeloo megtanulja az emberiség történelmét utazás közben, ahogy felfedezi a csirkét (chicken!), ugyanúgy bontakozik kii Scarlett-Lucy is, és ne feledjük, Milla-Leeloo is szuperlény volt, ahogyan most Lucy is. Sőt, e párhuzamos vonásokon felül a Lucy zenéje is eléggé hasonló az Ötödik Elem zenéjéhez, és nemcsak azért, mert ugyanaz az Eric Serra készítette, de amúgy is, tényleg nagyon hasonló – bár romantikus vonások nélkül ...

 

Nem értjük ezt a filmet. Miért kellett így megcsinálni? Miért nem lehetett rendesen, teljesen, 100%-ig. Ez passzolt volna a film sztorijához, ami arról szól, mi lenne, ha egy ember, mondjuk egy drog hatására agyának 100%-át „ki tudná használni” (mindig ez a kihasználás, na mindegy). Besson azonban nem használta ki e filmben rejlő lehetőségek 100%-át, hanem csak kb. 10-et. Besson ismét, illetve továbbra is a produceri cinizmusát alkalmazza, hogy ha bejön a bevétel, akkor tökmindegy, mi volt a film, mert siker és kész – persze, azért jól emlékszünk, hogy régebben nem így készített filmeket ...


A Lucy-ban a legérdekesebb az, hogy a néző szinte látja lelki szemeivel, ahogyan Besson elcsábult. Először is elcsábult, amikor a saját korábbi fantasztikus filmje újra megihlette, hiszen egyértelmű, hogy most más körülmények közt, más környezetben újra akarta kreálni Leeloo-t. Másrészt elcsábult, amikor ez a vízió annyira magával ragadta, hogy úgy döntött, maga rendezi meg – mert más erre nem lehet képes, lévén ez érzelmi ügy. Harmadrészt, és nem utolsó sorban, elcsábult Scarlett személyével kapcsolatban, akibe most ugyanúgy lehetett művészileg szerelmes, mint egykor Milla-ba. Ez idáig mind szép és jó, amit viszont rossz nézni, az az, hogy Besson, akárcsak a Jeanne D'Arc-nál, itt is szerelmes volt magába, a sztorijába, és emiatt felületes művész munkát végzett (az ön-ego-szerelemről árulkodik már a cím is, hogy Lucy, ami szinte a Luc-ből jön).

Mint akkor is, most is csak felvázolta a víziót, megvolt a szereposztás, a stáb, és gondolta, ez majd mindent visz, a történetet annyira azért nem kell kigondolni. Ismét mintha azt feltételezte volna magáról, hogy egy ilyen filmet a kisujjából is kiráz. De ismét nem jött össze.

A Lucy egy olyan film, ami lehetett volna nagyon-nagyon jó is. Minden megvolt hozzá, a tökéletes főszereplő, a sztori nagy vonalakban – csupán szépen meg kellett volna írni, és nem klisékre támaszkodni folyton. Addig nem lett volna szabad abbahagynia az írást például, amíg valami jó befejezést nem sikerül kitalálnia. De persze abbahagyta, nem volt már motivált, hisz mindent megkapott: rendezhetett egy szuperlényt, egy szuperlányt, akibe – persze csak önmaga után – szerelmes volt. Hát kell ennél több – neki? Nekünk persze jó lett vón picivel több, időben is (89 p.) és sztoriban meg minőségben is. Elsiette – már megint :(

 


-jepe-
2014-08-04

Címkék: Besson, Scarlett Johansson



:::::::
  LÁSD: Lucy info-file
:::::::