Ott torony volt: Víg Mihály portré
Röviden a paraméterek: vannak benne fotók, baromi jó képek, és jó sok… és vannak zenék… a zene totális főszereplő. De félreértés lenne úgy beülni, hogy ez valamiféle koncertfilm, vagy rock zenekar film!! Nem szabad így gondolni rá, mert nem ezt kapjuk, s mert nem az. Ez egy interjúfilm, Víg Mihály beszél, és ennyi. Se több, se kevesebb :)
Ő látható végig a vásznon. Vannak fotó / hang és videó és film illusztrációk. De nem azért, hogy ‟nézhetőbbé”, ‟színesebbé” tegyék az interjút… hanem azért, hogy átélhetőbbé tegyék a történetet. Víg Mihály életének az általa elmondott történetét.
Ezzel együtt, számos kar/gerinc borzongást lehet átélni, van, amikor az elhangzó gondolat váltja ki, s van, amikor fotók sorozata, de előfordul teljesen spontán is, amikor csak reflektálunk arra, hogy mi az, amit valójában nézünk.
Gyönyörű film, óriási élmény. Csak tényleg ne feledjük: nem koncertfilm, hanem interjúfilm :)
az élet filmje
Banális ezt mondani, tudom, de komolyan gondolom. Ez a film most egy személyben (1 darab filmként) tölti be egy egész élő kultúra legfőbb szerepét, azt, hogy átadja a tapasztalatot, a tudást, az élményt, hogy hogy néz ki az élet, miről szól, hogyan működik. És mint tudjuk, az élet megvalósított szabadságot jelent. Amikor valaki leélte (már megcsinálta) élete történetének nagy részét, és az kirajzol egy életművet, akkor egy fantasztikus dolog történik: az egész visszadobhatóvá válik a közösség kultúrájának gyűjtőmedencéjébe, a pool-ba, a kollektív vízbe, ahonnan mindenki merít. Közkinccsé lesz, közös kincsünké.
Ez történik most is éppen… Víg Mihály élete és műve egy átélhető, belülről érthető organikus egészként válik láthatóvá a történelmi időben.
mit jelent egy élet sikere?
A médiában (fb ideértve) hetente bukkan fel valaki életműve, a szokásos – a tömegek szintjére lebutított – formában, interpretációban. XY megcsinálta! Egyszerű segédként kezdte, de mitibilliomosként végezte! Irigykedjetek, emberek! Akarjátok ti is ezt a sikert! Erről szólnak a Hollywood-i filmek, sorozatok, post-ok, minden.
szabadtéri vetítés 2022 aug 24-én este
Víg Mihály élete egy fantasztikus sikertörténet. Hirtelen nem is tudom kihez hasonlítani. Petőfi élete félbemaradt, a negyedénél, Bódyé, aki a legnagyobb művész, akire gondolni lehet, dettó. A legközelebbi rokon példa Patti Smith lehetne. Nos igen, ő tökéletes példa. Mindent elért, amit ember elérhet. És mindenen keresztülnézett, amit az üzlet‑emberek szoktak elérni, meg akarni. Fiatalon megcsinálta a művészetét: Horses. És nem állt meg. Művészként élt, alkotott tovább. És akármibe fogott, művészet lett belőle, legyen szó polaroid fotókról vagy könyvről. És közben mindvégig játszotta a zenéket, amiket pályája elején írt. Patti Smith briliáns, független és gazdag. Élete egy csodaszép mű. S mint ilyen, egy siker történet – sikerült egy szép életet végigélnie, a szabadság egy roppant magas fokát megvalósítva megannyiszor, újra és újra. Patti Smith nem egy befutott rocksztár, s nem egy üzlet-ember, vagy egy olyan művész, aki üzletként csinál művészetet. Élete, műve óriási példa. Demonstrálja, hogy van élet a Földön – valódi élet :) (Patti Smith csak véletlenül jutott az eszembe – már ha vannak véletlenek, a filmben nincs rá utalás.)
a vetítés helyszínén
Víg Mihály élete, műve
Az interjúfilmet nézve óriási élmény, ahogyan a sok-sok korábbról is ismerős részletből egy nagy kép áll össze. Gyakran érezzük azt, hogy ‟wow / azta, de szép!”. És persze vannak kevésbé ismert részletek, fejezetek az életében. De minden a helyére kerül, szépen. Egy organikus utat járunk végig, és tulajdonképpen meglepetésként pottyan az ölünkbe a felismerés, hogy ez az ezerszer látott s milliószor hallgatott kortárs költő, zeneköltő, filmzenész még annál is több, amiként eddig ismertük. Még ezerszer nagyobb a világa, és komplett, perfekt egész.
már a gyerekkora is…
Először is megtudjuk, hogyan születik meg tinédzserkorában egy fiatal elme, egy új személyiség. Víg nyilvánvalóan tudatában van, hogy egy univerzális pszichológiai leírását adja egy szabad és független szellem születésének, aki ő volt, már gyerekkorban is. Elmondja, mit tanult meg egy internátusban (intézet), amíg szülei másfél évig Indiában voltak (nem pontos idézet):
Azt, hogy kerülni kell az összezártságot csomó hímmel, azt, hogy milyen a kiközösítés, és hogy milyen nehéz a pártját fogni egy kiközösítettnek.
Elképesztő… Alig hiszed el, a mai korból kiindulva, hogy a kiközösítésről nem a saját sztorija, saját traumái, saját másságának, eredetiségének kihangsúlyozása, hanem mások védelme jut az eszébe. Engem spec. (nem vagyok egyedül, tudom) mindig is lenyűgözött a Fáraó népe c. szám, ami, persze, lehet, hogy félreértem, arról szól, hogy kiáll a barátja mellett, illetve valaki mellett, úgy, hogy a barátjának nevezi.
Az elbeszélés közben pedig korabeli fotókat látunk az ifjú Vígről, és hátborzongatóan szép a fiatal nagy lelke. Egyébiránt e cikk alcíme is a gyerekkorából jön: "a játékban nem szabad csalni". Ki így nő fel, ki úgy. Szerinte nagy családban a legjobb felnőni, mert ott a gyerekek külön kis "mikro" társadalmat alkotnak, és mindent nagyon komolyan tudnak venni.
zenekar: Balaton
Azt, hogy zenekart alapított és koncertet adott ‟Hunyással”, Hunyadi Károllyal 1979-ben, nem rock-history-ként halljuk / látjuk elbeszélni, hanem belső érésének, egyik organikusan következő állomásaként. Ezen a ponton már mindazt, amit látunk, egy általunk (szinte belülről) ismert karakter / személy történeteként látjuk, akár egy mozifilm protagonistája esetében. Minden mondatát, gesztusát értjük és érezzük – megtanultuk érteni. A film zömét így nézzük :) És ez óriási élmény…
praktikus hozam: információ-gazdagság, és hűség
A film elképesztően információ-gazdag, amikor valamit, bármit meg akarunk fogalmazni, egy újságcikk vagy egy könyv írása közben a '80-as évek első feléről, a budapesti avantgárd művészeti virágzásról, ezt az interjúfilmet okvetlenül ‟érdemes” megnézni – kihagyhatatlan!! –, mert minden részlet a helyére kerül. Minden, de tényleg minden. Még Bódy Gábor is. Méhes Marietta is. Lukin Gábor is. Az FMK is. És persze, semmi szenzácionalizmus, Víg elbeszélésében Bódyt annak láthatjuk, aki volt, aki a barátja lett, ilyen ábrázolással még (szorgalmas Bódy rajongóként) nem találkoztam. Mariettáról is ‟lehull a lepel”, bocs, most nevetek, szóval, Víg a fantasztikus pszichológiai érzékenységével képes volt kimondani, amire mi, későbbi generációs / 6:20-assal érkezős tagjai a kultúránknak mindig is gyanakodtunk: valahol mindenki szerelmes volt Mariettába (nem szó szerinti ‟idézet”). És persze a KÉP az, hogy Marietta, bár az Eszkimó Asszony koncepciójának megfelelően egy femme fatal volt a budapesti zenei / filmes avantgárdban, nem szórakozott a srácokkal, és egy okos, intelligens lány volt…
A legpraktikusabb hozam az időrendiség, s a válaszok a miértekre, ideértve a ki-kivel kérdéseket is (ki gitározott, ki basszusozott), és tényleg minden a helyére kerül. Ha a magyar kultúra túléli ezt az évtizedet, klímaváltozás / katasztrófa, s még további globalizáció, akkor ezt a fantasztikus interjú-filmet jó esetben a történelem órákon kellene vetíteni. Illetve, vetíteni kellene már ma a túlélés érdekében.
Lukin Gábor esete
A sok történelmi pontosságú, infó-gazdag portré közül, melyeket Víg felrajzol (vázlatosságról szó sincs), Lukin Gáboré talán a legkáprázatosabb. Víg elmeséli, hogy a Trabant végső fokon / alapvetően egy Lukin projekt volt. Mármint, ő volt a főnök a demokratikus triumvirátusban :) Az ő szelleme borult az egész fölé.
Amit kapunk, az egy portré egy zseniális srácról, aki (mint ‟mindenki”, nyilván valahol szerelmes volt Mariettába), bal kézzel játszott jobbkezes gitárokon, basszusgitárokon, profi felvételeket készített, 2 Akai magnóval, ‟ping-pong” technikával, és elképesztő zenéket szerzett. Víg interpretációjában végre megjelenik Lukin Gábor, a zseniális srác, akinek ‟sikerült” kimaradnia a bulvár történetírásból.
Víg Mihály elbeszélése alapján ő immár a Trabant zseniális alapja, plusz, az első, aki disszidált. És akivel együtt alkotni / dolgozni a legjobb élmény volt a számára :)
Víg Mihály felesége és a szekta
Külön fejezet, személy szerint nem hittem, hogy erről az 1993-as történetről valaha fog beszélni a nyilvánosság előtt. Óriási meglepetés, de közben mégsem az. Óriási tett. De nem lepődünk meg, hiszen már belülről ismerjük költőnket, művészünket, Víg Mihályt.
Anno olvastam egy lemezborítón egy belső oldalas recenziót, amiben a szerző azt mondta, Klemperer az egész előadást ‟nyilvánvalóan” az adott tétel (Agnus Dei / h-moll Mise) miatt hozta létre. Nos, ez csak azért jut most az eszembe, mert Víg előad egy mondatot, amely… megsemmisítő, pontos és vakító tisztaságú, s a végén azt mondja, oké, leállok… Nos, ez az ő Klemper-i expressziója, mondhatni… Az egyik legnagyobb hátborzongás. A film kellős közepe.
Ez ‟csak” azt mutatja, mennyire hűséges… szerelméhez, barátjához, s a tényekhez… illetve, az élethez, ami megtörtént…
a vetítés helyszíne (a bejárat, bentről tekintve)
a rendező szerepe
Kécza András nem azt csinálta, amire első körben gondolnánk. Nem az volt, hogy felvett egy interjút Víg Mihállyal, és aztán összevágta, és azt a címet adta neki, hogy portré.
Nem ismerem őt, és nem beszéltem vele, de nyilvánvaló, hogy fordítva történt: eleve egy Víg Mihály portrét akart. És remek munkát végzett!
Kécza egy remek médium, Víg Mihály elfogadta őt barátként, teljes bizalmat élvező beszélgetőtársként, és ez ennek a filmnek a kulcsa. Nem egy tévés csinált interjút, hülye kérdésekkel próbálva beskatulyázni az eredetiséget, hanem egy művész, aki belülről ismeri Víg Mihály művészetét, s a '80-as évek alternatív kultúráját.
Víg Mihály úgy beszélget ‟velünk” Kécza médium-szereplése révén, mint a barátaival. És ez óriási. És ez az egész film, a film-élmény legmeghatározóbb eleme.
103 perc barátságos beszélgetés – barátként beszélgetés – Víg Mihállyal… Hm… felbecsülhetetlen érték… s lenyűgöző élmény…