Párizs-Manhattan
A történet szerint egy huszon-valahány éves lánynak folyton férj-jelöltet keres az apja, amivel megzavarja a Woody Allen-ért rajongó, gyógyszerészként dolgozó Alice nyugodt mindennapjait. Miközben egy partin az apa minden egyedül álldogáló férfinak kiosztotta a lánya névjegykártyáját, egy közömbös negyvenes fickó valahogy kimaradt a szórásból. Ő Victor, akiről később kiderül, hogy egy mogorva riasztószerelő, és aki az apától függetlenül észrevette Alice-t. 
A taximentes éjszakán hazakíséri a lányt, és ezzel egy fura, nem is igazán romantikus kapcsolat kezdődik köztük, ami úgy néz ki, mintha mindketten folyton azt mérlegelnék, van-e valami, ami összekötheti őket, vagy csak az van, hogy az apai mesterkedésnek köszönhetően gyakran összefutnak, és nem történik semmi köztük. Mi, nézők sem látjuk tisztán, mire megy ki a játék, mert nem érzékelhető köztük kémiai feszültség („chemistry”), és úgy tűnik, a forgatókönyv direkt két, láthatóan nem egymáshoz való két embert akar összeboronálni, az érdekesség kedvéért. 
Az Alice-t játsszó Alice Taglioni nem túl jelentős színésznő, tulajdonképpen nem játszott jól ebben a filmben sem, azonkívül, hogy gyakran mosolygott és kedvesen szólalt meg, nem sok érzelem-kifejeződést láttunk tőle. A férfi főszereplő, Patrick Bruel már ismertebb és karakteresebb színész)lsd. a Jaguár), és bár itt nem kapott egy nagyon árnyalt karaktert, azért többet nyújtott, mint a filmbeli partnere. A filmet Sophie Lellouche írta és rendezte, az elsőfilmes rendezőnőnek szerintünk mindkét területen van még mit tanulnia, egy kicsit összetartóbb forgatókönyvre lett volna szükség, amiben több konkrét esemény is történik, és egy olyan rendezésre, amiben például vannak csúcspont-jelenetek, és ami egy romantikus filmnél előhívja a nézőkből a szerelmi drukkereket. Ezek helyett az Alice-Victor páros évődését és egymásnak való beszólogatását láthatjuk, amely történetről bár egyértelmű, hogy a boldog végkifejlet felé tart, az odavezető út mégsem meggyőző (nem elég érzelemdús, kellően felépített, stb..)
A film legérdekesebb jelenetei Woody Allen-hez kötődnek, aki Alice életének láthatatlan szellemi irányítója, az ő filmjei alapján alkot képet a lány a világról, az ő plakátjával beszélget esténként, vele osztja meg a lelki gondjait. Victor ehhez képest még egyetlen Allen-filmet sem látott, mielőtt megismerkedett volna Alice-szal (aki a gyógyszertárába betérő (és betörő) embereknek mind Woody Allen-filmeket ajánl kúraként), ehhez képest a film végén elég jól elbeszélget -angolul- a derűs és kedves rendezővel...
Egyszerű és rövid film a Párizs-Manhattan (77 perces csak), amiben egy macska-egér harcnak álcázott szerelem a főszereplő, két olyan ember között, akikben szinte semmi közös sincs, és és akik valami miatt mégis keresik egymás társaságát. Megnyugtató a végkifejlet, és addig is elevickélhetünk az esetlen párbeszédek és még esetlenebb kis konfliktusok mentén...