Éjféli Gyors Lisszabonba

Bille August egy érzékeny rendező, az eddigi filmjei is magukkal ragadóak voltak (A Hó Hatalma, Bafana), mindegyik egyszerre volt finom, érzelmes és izgalmas, illetve tartalmas. Az Éjféli Gyors első percei már egy különleges film élményét vetítik előre, szinte lélegzetünket visszafojtva várjuk, mi fog történni a lehető legátlagosabbnak tűnő (Svájcban élő!) irodalomtanárral.



A forgatókönyv is remek munka, jól keveri a többféle időbeli és történeti szálat, úgy, hogy a lehető legjobban átjön a két fő idősík egymásrahatása: az Amadeu de Prado nevű írónak és társainak a '74-es ún. szegfűs forradalom előtti ténykedése, illetve Raimund Gregorius nevű irodalomtanárunknak a jelenbeli nyomozása. Ahogy halad előre a privát nyomozás, ami valamiféle lelki rokonság-érzeten, szimpátián alapul Amadeu felé, úgy változik meg Gregorius élete és formálódik a már véglegesnek tekintett személyisége: ez egy kifejezetten jó szála a filmnek.

A főszereplő Amadeu de Prado tulajdonképpen egy tökéletes karakter: nemcsak filozófikus, nemcsak hihetetlenül érzi és érti a körülötte levő világot, hanem erkölcsileg, emberileg is hibátlan: például azért lett orvos író helyett, hogy többet segíthessen az embereken. Őt nézni a film egyik fő élvezeti faktora, és ez nemcsak az őt játsszó Jack Huston remek színésznek köszönhető, hanem annak, ahogy az Amadeu által írt tiszta gondolatok narratív felhasználása közben azt látjuk, hogy viselkedik egy diktatúrában egy gerinces és szilárd elvi-erkölcsi alapokkal rendelkező férfi.

Nemcsak érdekes emberi történetek zajlanak le a szemünk előtt, hanem egy pontos képet is kapunk a Portugália egyik legfontosabb forradalmát megelőző időkről, illetve arról, hányféle viselkedésmód képzelhető el egy kiélezett történelmi helyzetben.

Nagyon érzékeny és szép film az Éjféli Gyors, ami kivételes élményt jelent, és amit kis idő után megint szívesen újranéznénk...