nem vagy belépve:
microcspv    "peace is precious"
logo Marilyn


    

2016-10-12

A Népszabadság-ügy, ahogyan mi látjuk

Haláleset vagy metamorfózis? R.I.P. vagy/és HBD?

Kíméletlen kegyetlenséggel (brute force taktikával) zárták be a Népszabadságot, a tradicionális baloldali újságot.Az alábbi kis cikkben a benyomásainknak adunk hangot, egy helyi, külsős nézőpontból. Szerintünk az ügy végtelenül érdekes, hisz' nemcsak precedens nélküli, de úgy tűnik, mintha egy új modellel kísérletezne a hatalom jövőbeli média-megregulázások esetére, itt, a volt Keleti-blokkban.

// az alábbi gondolatok, állítások (benyomások) véleményt fejeznek ki //

 nol, Népszabadság

Először is a „brute force” módszerről. A döntés még a váratlannál, a derült égből villámcsapásnál is keményebben érkezett. Emberek ki lettek zárva a szerkesztőségükből, egyik napról a másikra. Ez valami olyasmi, amit egy felelős média vállalat sosem követne el, soha és sehol a Nyugati világban. Az újságírók delegáltjai, a szakszervezeti képviselők nem tudtak kivel tárgyalni az esetről. Ezért mondhatjuk, hogy ez a lapbezárás a legdurvább, legdiktatórikusabb kategóriába sorolható.


Ami a látszatot illeti, ők (a kormány) próbálnak elhinteni egy olyan narratívát, amely kb. úgy hangzik, mint „gazdasági okok, rossz üzletmenet, költségvetési megszorítások, vállalat újraszervezés”, stb. Ez a fajta történet könnyen eladható lenne egy társadalom zömének (ha a külföldi sajtónak nem is), azonban a mód, ahogyan a kormány megnyilvánult, eljárt az esettel kapcsolatban, nyilvánvalóvá teszi, hogy ez NEM egy természetes lefolyású gazdaságossági válság, amelynek a végén a lap bezárása következett, mint legvégső lehetőség. Mert ez a lapbezárás derült égből jött, sőt, még durvábban, azelőtt (anélkül), hogy bármiféle hírek jelentek volna meg erről az állítólagos válságról és a lehetséges megoldásokról, kimenetelekről.

Normális esetben jóval a lapbezárás előtt már lettek volna arról hírek, hogy rosszul megy Népszabadságnak, és hogy ez az állapot mikortól, mely időszak során következett be, és azokról a lehetséges megszorító, racionalizáló intézkedésekről, lehetséges forgatókönyvekről, amelyekkel amelyekre számítani lehet, ideértve a lap eladását. Gondoljunk a Columbia Pictures-re, mielőtt a Sony megvásárolta volna. Nem egyetlen éjszaka alatt történt – mint a Népszabadság bezárása.
Nem is említve, hogy a lehetséges válságkezelő megoldások, tervek közül egyetlen egy nem szivárgott ki, nem látott napvilágot. Emiatt, a felülről történő beavatkozás ténye, csak úgy, mint a kormány kezének jelenléte, egyértelműnek tűnik. Ez a benyomásunk.

 

Közben az is a benyomásunk, hogy a lap tulajdonosa, a Mediaworks Zrt. úgy viselkedik, mint egy rakás amatőr, s nem mint profik, akik láttak már médiavállalatot belülről is. Hogy lehetséges ez? Mi magyarázza ezt a durva eltérést az elvárt és elvárható viselkedéstől? Ha találgatnunk kell, csak azt tudjuk elképzelni, hogy egy láthatatlan kéz felülről beavatkozott a dolgok menetébe, pontosan úgy, ahogyan pár évvel ezelőtt is tette, amikor az Origo főszerkesztőjét derült égből eltávolították a helyéről.

Az az ügy, teljesen analóg módon a mostani Népszabadság-ügyhöz, szintén teljességgel lehetetlennek, elképzelhetetlennek tűnt, hihetetlen volt. De megtették, és az élet ment tovább – lévén, hogy alig van 2 vagy három telefonszolgáltató, és hogy ők túl nagyok ahhoz, hogy bojkottálni lehessen őket. Ráadásul rengeteg társadalmi projektjük, „involválódásuk” (bocs) van, egy csomó dolgot szponzorálnak, a logóik mindenütt ott vannak, szóval, a társadalomnak esélye sincs, hogy egy telefonszolgáltatót bojkottáljon, s különösen esélytelen, ha ez a társaság még a vonalas hálózat tulajdonosai is egyben. A társadalom reagálása könnyen kikalkulálható. A lehetséges forgatókönyveket rendszerint jól kianalizálják, mielőtt egy döntés megszületik. Valószínű, hogy tudták előre, mielőtt bármi történt volna, hogy a fiaskóból tisztán és épségben fognak kijönni – érintetlenül.

 

Nos, ez Magyarország. Ez valami speciális a CEE régióval kapcsolatban (Közép Kelet-Európa), amire újabban egyre gyakrabban utalunk úgy, hogy „a régi keleti blokk”. De miből áll ez a specifikum?

  • a multicégek érinthetetlenek

  • a sajtó (időnként) kézi vezérlésre fogható

  • a pénz és a hatalom beszélnek, övék a döntő szó

Röviden, amivel dolgunk van, az legegyszerűbben úgy írható le, hogy a hatalomnak túlhatalma van.


A Népszabadság-incidensben van azonban néhány roppant izgalmas motívum is. Eléggé nyilvánvaló módon, a kormánynak, akiknek a beavatkozó keze elvileg láthatatlan kellett volna, hogy maradjon, nem volt elég ideje, hogy rendesen felépítse a Népszabadság bezárását. Ha lett volna elég idejük, akkor ma semmiképp nem így nézne ki a szitu, nem lenne ez a totál-káosz csatatér, amit a lap bezárásával kapcsolatos ellenséges szándékaik lelepleződése okozott, és az átlátszó próbálkozásaik, hogy mindez elleplezzék, plusz, e próbálkozások kudarcai.

Következtetés: már megint emocionálisan cselekedtek, tudod, a Keresztapa stílus. Ha nem így lett volna, akkor a Népszabadságot hónapokon átívelő hosszú folyamat végén zárták volna be, végül – s nem egyik éjszakáról a másikra.

Következtetés: úgy tűnik, hogy ők (a kormány láthatatlan kezei) elszámították magukat, túlértékelték az eszközeiket s azok hatékonyságát. Nyilvánvaló az is, hogy hamis biztonság érzet csapdájában voltak. Talán – mint egy görög drámában – most kapják meg a jutalmukat az Origo főszerkesztőjének eltávolításáért, mert a hamis biztonságérzetük alapja nyilvánvalóan az.

Akárhogyan is, tudatosan vagy sem, tesztoszterontól túlfűtve vagy sem, egy dolgot holtbiztosan nem vettek számításba, s ez az, hogy a Népszabadság egy különleges jelenség a magyar sajtó égboltján. Az elmúlt 6-8 év során például, a Népszabadság teljesen tudatosan felvette a „helyi The Guardian” szerepét a magyar sajtóban. És tartották magukat ehhez.

Minőséget képviselnek, tradíciót, és egy különleges, kulturális „bennszülöttséget”, egy speckó magyarizmust, pozitívan visszaélve azzal, hogy ugyanazt a levegőt szívják, mint mi mind, akik itt élünk. Emellett az újságírás legmagasabb szintjéhez tartják magukat, annak ellenére, hogy ez egy nem túl elterjedt dolog kishazánkban, és nem merülnek el a kereskedelmi bulvár mocsarában, mint a magyar sajtó zöme. A Népszabadság nem csak egy újság, amit valami médiacég tulajdonol, hanem valami, ami így is, úgy is létrejött volna, és létezne, bármiféle cég vagy párt üzleti tervei nélkül is. A Népszabadság az organikus magyar sajtó magja, és bár ez láthatatlan a kormány számára, ennek a lapnak elképesztő befolyása van, s óriási elfogadottsága. Hasonlíthatatlanul erős gyökereik vannak a magyar társadalomban és kultúrában.

Így megpróbálni leszedni a Népszabit, ilyen „brute force” taktikával (lásd meghekkelt nol.-hu oldalt, a „professzionális” médiavállalat „sürgős” sajtóközleményével) semmiképp nem járhat sikerrel. Ami azt illeti, eszünkbe jut az egykori Internetto esete, amelynek a főszerkesztőjét kirakta egy médiavállalat, és a szerkesztőség létrehozta az index.hu-t, amely azóta is köszöni, jól van, nem úgy, mint a néhai Internetto.


Összességében tehát az a benyomásunk, hogy a megfelelő reakció a Népszabadsággal történtekre nem az, hogy R.I.P.,, hanem hogy HDB, happy birthday – ami mellesleg totál aktuális, hiszen az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésekor alapították, 60 évvel ezelőtt.
Azok után, hogy volt pártlap, s volt résztulajdonú pártlap, majd a „baloldal” szövetségese (2006-2009), majd azután, hogy megvalósították a függetlennek nevezhető újságírást, és tartották magukat ehhez, lehet, hogy éppen itt az ideje annak, hogy a magyar The Guardian ténylegesen létrejöjjön. Boldog születést kívánunk az új formációnak!

 

-jepe-
2016-10-12

Címkék: Népszabadság, Sajtószabadság




this article in English arrow