microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: kult -> művészet, pop, vizuális kultúra, kultúr-stratégia

2024-10-08

Megjelent a Trabant első LP-je…

felújított felvételek vinyl lemezen


Szívesen írnánk, hogy “hurrá” vagy/és azt, hogy “végre”, de ez nem adódik. Sokkal nagyobbra tartottuk és tartjuk a Trabantot, a Balatont és a korabeli avantgárd művészetet annál, hogy leírjuk: “40 év késéssel jelent meg a Trabant első lemeze”. Ez nonszensz, egy nagyon furán összetákolt fiktív narratíva. Ezzel együtt, lehet örülni, a Trabant zenékből jó néhány szám most kereskedelmi forgalomba került.

illustration(állókép a filmből: Eszkimó Asszony Fázik, 1984)

háttér

Adott egy zenekar, a ’80-as évek underground zenekarainak első generációjából, az Európa Kiadó, a Bizottság, a Kontroll Csoport és a Balaton és az URH mellett. Az utóbbi két zenekar már 1979/1980-ban létezett, rendre. A Trabant, akár az Európa Kiadó, 1981-ben született meg, éspedig kétszerre. Először volt egy alkalmi társulás, utána, ugyanabban az évben létrejött a tényleges Trabant. A zenekar alakulásáról a legeslegjobb információkat az Artmagazin cikksorozatában olvashatjuk (interjúk Vető Jánossal és az Eszkimó Asszony alkotóival). A Vető interjú itt található.

A másik website, a balcsi.tripod.com. Ezt egy srác készítette, úgy értem, egy rajongó és nem a zenekar :) Ez a site rengeteget tett azért, hogy a Trabant és a Balaton az időkön átutazva a mai napig létezzen a kulturális köztudatban. Nagyon jó site!

A Trabant alapító tagjai, illetve a tagok: Lukin Gábor, Méhes Marietta, Vető János. A Trabant ezzel együtt egy család is volt, amelybe számos művész beletartozott, kezdve Víg Mihállyal, aki ténylegesen is Trabant tagnak számított, a két zenekar gyakorlatilag fuzionált, a Trabant Mariettával felvette Víg Mihály (és Hunyadi Károly) összes Balaton számát is. Xantus János is családtag volt, és Menyhárt Jenő is – és Kozma Gyuri, aki egyébiránt Trabant szövegíró is volt, és az Eszkimó Asszony grafikus művésze is, és Lukin Gábor szomszédja és barátja :) És ne feledjük Másik Jánost, aki már a Diorissimo-ban a Trabantnak csinált zenét, egy Velvet Undeground számot újrajátszva, plusz végig billentyűzte az Eszkimó Asszonyt :) És Magyar Pétert se…

a Trabant és a ’80-as évek (első fele)

A Trabant szerepelt egy filmben, amely róluk készült – Eszkimó Asszony Fázik. Ez a film minden idők egyik legjobb filmje, a Kutya éji dala mellett :) Méhes Marietta mindkettőben főszereplő.

A film megjelenésekor kiadtak egy kislemezt is, ami jó sok példányban azon nyomban elkelt. Azt mondani vagy gondolni, hogy a Trabant egy elnyomott zenekar volt, akik nem jutottak érvényesüléshez, nonszensz. Underground zenekar volt, az első underground alapító zenekarok egyike. Valódi művészetet csináltak, valódi zenét, valódi költészettel, s nemcsak verbális, de vizuális képekkel is :) Lásd a Zuzu-Vető formációt, amely a zenekar létrejöttének elő-act-je volt.

A Trabant művészcsoport, ahogyan az egész korabeli avantgárd és underground, hozzájárult a rendszer lebontásához. A Szovjet Birodalomnak “magától” is (más okokból kifolyólag is) vége lett volna, de a Budapesti Avantgárd, az underground zenével végképp fenntarthatatlanná tette azt a rendszert. Ennek volt a beismerése Gorbacsov 1985-ös kick-off beszéde.

Szemben álltak a rendszerrel? Ja… de sokkal inkább keresztülnéztek rajta, gyakorlatilag ignorálva azt. A rendszer is ignorálta őket. Azaz, létrejött egy sziget a kultúrában, a szabadság szigete. Á la Kalandra fel! Ez volt az avantgárd, illetve zene terén az underground.

Amíg a Bizottságot elnyomták, a mainstream zene prominensei utálkozva igyekeztek kiközösíteni őket a bizniszből, a Trabant nem került semmiféle konfrontációba. Nem volt elnyomott zenekar. Azaz, nem lehet ma úgy tekinteni, mint amikor Szolzsenyicin műveit végre kiadták.

a Trabant zenei felvételei

Az underground zenék kazettákon terjedtek, kézről kézre. Maguk a zenekarok terjesztették őket – kezdetben / eredetileg. Amíg a Bizottság, akik a kor és minden idők legjobb filmjében szerepeltek, profi hangmérnöki felvételeket kaptak a koncertjeikről, amik a lemezeiken megjelenhettek, a Trabant koncertjeit alig vette fel valaki. Gazsi Zoltán vette fel, videóval. De gyorsan tegyük hozzá azt is, hogy a Trabantnak alig volt néhány koncertje! A filmben koncerteztek legelőször!

Mégis, a ’90-es években rengeteg Trabant kazetta cirkulált a progresszív kultúra köreiben, mind Budapesten, mind vidéken. Ezek nagyon jó felvételek voltak. Lukin Gábor készítette őket a zenéléseken, amiket felvétel céljából csináltak, illetve, a felvétel mindig benne volt a képben. Gyakoroltak, illetve próbáltak, és ha ment egy szám, már fel is vették. Demókat (is) készítettek. Az, amit az Eszkimó Asszonyban látunk, a lakás dobokkal, szintivel, mikrofonnal és erősítőkkel, valóság volt – csak máshol és más formában. Sokkal jobb környéken :)

A Trabantot a profit-fókuszú interpretátorok (a művészetet, s különösen a zenét ma szinte egyöntetűen az eladások mentén értékelik nagyra vagy kevésre) a Trabantot “szobazenekarként” szokták csúfolni. Ez nonszensz. A Trabant max stúdió zenekarnak nevezhető, vagy olyan zenekarnak, akik rengeteget stúdióztak. A szoba-zenélés teljesen más műfaj, a Trabant történetétől idegen kép. A fotókon látunk szobákat, persze, és zenészeket, de amit csináltak, avantgárd művészet volt, egy művészeti csoport művészete, és a képeken ott vannak az Akai magnók is, amik bizonyítják, hogy a Trabant nem “szobazenélt”, hanem stúdiózott.

Lukin Gábor nagyon jó felvételeket készített az Akai magnókkal, melyek nyugaton lakossági “negyed-profinak” számítottak. A félprofi a Revox volt, azokat használták színházakban – egyébiránt nálunk is. Szemben a kazettás magnókkal, az Akai 4000-es magnó 19 cm/sec sebességgel tudott felvételeket készíteni, ami a kazettás magnók sebességének a 4x-ese (4.75 cm/sec), és a szalag is sokkal szélesebb volt, mint a kazettáké. A hangminőség lehetővé tett olyan felvételeket, mint a Bizottság lemezen (Kalandra fel!) hallható koncertfelvételek. Ez néha megvalósult, néha nem. A hangminőség “romlást” az idézte elő időnként, hogy a végeredményt tekintve többsávos felvételek készültek, így az eredeti sávok másolásra kerültek.

a meghiúsult kiadás – Bahia

Amikor a Bahia kiadta Víg Mihály, illetve a Balaton zenéit, egy régi történet jutott révbe, hiszen anno Mesterházi Ernő volt az, aki a Ráday Klubban felvette a koncerteket, szóval, azt adta ki, amiben benne volt a keze. Ugyanekkor történt egy malőr is, hogy tudniillik a Trabant zenéit egy kalap alá vette a Balaton zenékkel, és bár azokban a felvételekben nem volt benne a keze, azokat is kiadta (a Bahia). Erről a Balcsi.hu fantasztikusan jól elmentett és összerendezett anyagaiból értesültem anno.

Ma azt mondják, hogy Lukin Gábor miatt hiúsult meg a lemezkiadás. Ez nem igaz. Ami meghiúsult, az a Bahia kiadása volt, ami azt jelentette volna, hogy a Trabant számok és azok felvételei is bekerülnek a Bahia anyagai közé, csak úgy.

Amit Lukin Gábor valaha meghiúsított, az tudomásom szerint egy koncert volt :) Talán az FMK-ban. Meg volt hirdetve, de Gábor azt mondta, sztorno. Nem volt még felkészülve – szerinte a zenekar. Én spec azt is belevetítem ebbe, hogy a Trabantot a saját zenéjüknek tekintete, amit nem a közönség számára készítenek, hanem a kozmosz számára. Nem eladásra, de még csak nem is rajongók lelkesedéséért, hanem azért, hogy meglegyen az a szépség, ami ott volt körülöttük, amiben éltek, szóval a zenéjük, a művészetük, amelynek gravitációs középpontja, múzsája és előadója Méhes Marietta volt. Lukin Gábor, ahogyan én képzelem, azért sztornózta le a koncertet, mert addig még csak ott tartott, hogy lépést tartson a fantasztikus zenék születésének dübörgő tempójával, és mindent felvegyen, hogy meglegyen.

A koncert nem maradt el teljesen, vetítés lett belőle, felvett zenékkel s Vető János (és Zuzu?) képeivel. (Zuzu = Méhes Lóránt).

’85, egy korszak vége

1985-ben volt Gorbacsov beszéde, amelyben meghirdette a reformokat, a rendszer-átalakításokat. Ekkor a rendszer már majdnem összeomlott. Példának okáért, egy évvel Gorbacsov beszéde után történt, hogy az atomerőmű beomlott Csernobil-ban, és majdnem Hirosimát csináltak Európából. Nem volt kontrolljuk a rendszer felett.

1985 az az év “is” volt, amikor Bódy Gábor meghalt. Utána minden más lett. Gyökeresen más. Méhes Marietta a disszidálása okával kapcsolatban – egy korabeli szövegben – konkrétan említi Bódy Gábor halálát. Lukin Gábor is disszidált, miután előzőleg odaadta a gitárját Víg Mihálynak. Vető János is.

 

postmodern posterity – a posztmodern utókorban

Egy ízben – napjainkban – Vető János kiutazott Lukin Gáborhoz, és amikor együtt voltak, írtak egy számot, Mariettával a fókuszban, és fel is vették. Hogy ezelőtt vagy ezután volt-e, most nem tudom, de 2011-ben volt egy Világ Veleje fesztivál a Gödörben – a néhai Gödör Klubban –, és Víg Mihálynak támadt az az ötlete, hogy haza kellene hívni Mariettát és Lukint és Vetőt. Nem adott sok esélyt annak, hogy ez megvalósulhat, de a művészet ilyen, és megvalósult!

Marietta hazajött, a zenekar pedig ismét létezett, és ismét átmenetileg. De úgy, mintha időközben mi sem történt volna. Folytatták, ahol abbahagyták. A koncertek őrületesen jók voltak. Várnagy Tibornak és Thomas Bohusek-nek köszönhetően két “adag” videó is elérhető a Youtube-on a koncertekről. A Gödör stábja dettó nagyon jó videókat készített, de a koncertről nem töltöttek fel – vagy tévedek? (check).

A másik fordulat a posztmodern érában az volt, hogy immár digitális kópiákban cirkuláltak az egykori Trabant és Balaton felvételek, mp3 formában. Mindemellett pedig Víg Mihály Balaton zenekara tartotta életben a Trabant örökséget rendszeres koncertjein. Ez ma is él, a Hunnia presszóban, 2 hetente, roppant jó hangulatú koncertek.

a lemezmegjelenésről

Több dolog első ránézésre nem tűnik jónak a kiadás körül. A kiadó website-ja béna, egy olyan URL-re, hogy “https://purge.xxx” az életben nem kattint rá józan ember. Persze van magyarázat, ez egy anti kiadó (“anti label”). Ah, mily fantáziadús :(

Ebben a legrosszabb az, hogy a Trabant születésekor is egy anti-kiadó játszott szerepet, egy valódi független kiadó, az ATA TAK. Ők a Der Plan zenekar tagjainak saját kiadója voltak, ők maguk. Baksa-Soós Vera pedig (Bódy Gábor felesége) énekelt is náluk, meg ismerte is őket jól. Az Ata Tak 81-ben készült kiadni egy lemezt, Fix Planet címmel (lásd), és Vera egy balatoni nyaralóban – lásd Vető János interjúját az Artmagazinban – felvetette, hogy pályázzanak egy zenével. Ekkor hozták létre a “Trabantban-D”-et, a felvétel és a pályázat kedvéért. Ugyanebben az évben, nyár végén ugyancsak egy balatoni nyaralóban ismét megalakult a Trabant, immár a végleges formájában, Lukin, Méhes, Vető. Mármost, ha egy no-label kiadó kell, az Ata Tak ott lett volna, és velük kerek lett volna a történet.

A purge.xxx website azért is ellenszenves, mert a “purge” nagyjából egy megszabadulást jelent valamitől – valamit “purge-olni” azt jelenti, kitakarítani a rendszerből – lásd Linux / Debian: “apt purge”. Ezt a szimpátia deficitet tovább növeli, hogy csak angol szöveg van a lemezről és a zenekarról. Azt, hogy a zenekar 1985-ben megszűnt, nem említik egyetlen szóval sem. Helyette azt írják, a zenekar egészen máig elutasított minden lemezkiadót :)

Az, hogy csak angol szöveg van, nagyon udvariatlan dolog felénk, magyarok felé. A Trabant a mi zenénk. Egy valódi kultúra valódi zenéje, és nem valami keleten felfedezett kuriózum. Legyen ott egy szép kis magyar zászló a magyar nyelvű információkhoz, a magyar rajongók (a rajongók) kedvéért. Azt képzelik, hogy a magyarok már ostoba fogyasztók, akik persze értik azt a 40 szót angolul, és élvezettel shoppingolnak majd a purge-xxx website-on, mintha Las vegasban kirándulnának, vagy Londonban, vagy akárhol?

Ráadásul az van kiírva, hogy a Trabant 1980-ban alakult. Miközben ’81-ben. Tényleg nem szimpatikusak.

További probléma, hogy kiadták az Eszkimó Asszony filmzenéjét is, és Vig Mihály Kész az Egész c. számát is. Ezáltal a Sátántangó – Víg Mihály → Kárhozat → Tarr Béla → Sátántangó – is bejön a képbe, ami 1 millió dollárt érő marketing címke. Átemelve és beépítve a termékükbe, csak úgy.

A legdurvább persze a nagy ködösítés, amit a vinyl lemezzel csinálnak. Az egész csak sznobizmus, és annak is csak a színlelése. Hiszen ma már senki nem használ vinylt. A legtöbb rajongó vélhetően a Spotify-on fogja hallgatni  a felvételeket. Végül erről van szó szerintem a Spotify megjelenésről, és a Spotify és Youtube és egyéb online jogokról.

A zenekar nyilván eladta a jogokat – mert a lemezkiadás, sőt, a kiadás általában erről szól – a kiadónak. A kiadó mostantól az összes Youtube videóért pénzt kérhet, amin a Trabant vagy Víg Mihály, illetve a Balaton zenéi szerepelnek. Ezeket a Spotify-ra is mind feltehetik. Magyarul ugyan nem írtak ki egyetlen mondatot sem a website-on, de a bevételeiket a magyar Trabant barátoknak fogják köszönni. A sok-sok feltöltött videónak, amiért most a reklámbevételek mind a purge.xxx mögött álló cégnél landolnak. És a sok-sok Spotify meghallgatásért.

Valahányszor valaki a Spotify-on Trabantot hallgat,ezeknek a no name no label “arcoknak” jelent bevételt (a cég nevét nem ismerjük. A website-on nincs kiírva).

A purge.xxx semmilyen céges infót nem ad meg a website-on, pedig a vásárlót arra kéri, hogy vásároljon – lásd. “Anti everything” :) Cool, és az adószám? És a garancia? A Vásárlási és szállítási feltételek? Vásárlástól való elállás joga? ASZF?

buta fikció – és nekünk adják el

Ma bármikor előfordul, hogy egy “idegenvezető” (ma ez fiatal srácokat csajokat jelent, akik social media-n hirdetik magukat és a szolgáltatásaikat unatkozó turistáknak, akik meg akarják kapni mindazt, ami a budapestieké, a kedvenc helyeiket, a sztorikat, mindent) pár méterre tőlünk előadja a Bambi presszó történetét, és hogy miért coolság odajárni. Bizarr jelenet. de még ennél is bizarrabb, amit a Trabant lemez kiadói a website-on publikáltak.

az első mondat:

“The cult band’s cult band: TRABANT were formed in Hungary in 1980.”

Helyes(ebb)en: “The cult bands’ cult band” – bár ez egy eléggé magyaros mondat így is, úgy is. “A kult együttesek kult együttese”.

Jobb lett volna például úgy, hogy "the cultest cult band" vagy (szerényebben, s a valóságnak jobban megfelelően) "one of the most unique cult bands", vagy "one of the few cult underground bands". Vagy például "the perhaps most peculiar cult underground band". Akárhogyan is, a Trabant egy volt a kult együttesek közül. Különleges volt és egyedi, ahogyan a Bizottság, a Balaton, a VHK, az URH, az Európa Kiadó és a Kontroll Csoport.

Aztán ott van az, hogy “in 1980”.

Helyesen: 1981. És ez csak az első mondat.

 

a második mondat:

“The closest the group ever came to producing a record was in the form of a promotional 7” vinyl for a film in which the core members starred.”

Hamis infó. Az együttes nem közel került egy lemezkiadáshoz, hanem megjelent egy film az együttesről, és hozzá még egy “single” is,  6 számmal (lásd), jó nagy példányszámban, és elkapkodták. “Promotional” azt jelenti, mint az ingyenes parfüm minta: ingyen osztogatják. Ez hamis infó. Volt lemezük, ami megjelent. Ez a vinyl a második. LP-nek az első, de record-nak és vinyl-nek a második. Ami pedig a "core members"-t illeti, a film három főszereplője közül "csak" Méhes Marietta trabant tag.

a harmadik mondat:

“At the centre of an anti-authoritarian—that is literally outlawed—underground music scene in Hungary, this film soundtrack represented an opportunity to distribute their music without acquiring the recording and distribution license demanded by the censorious Communist regime.

Az az underground, amely a Balatonnal kezdődött, majd a Kontroll Csoporttal és az URH-val, és a Bizottsággal, majd az Európa Kiadóval és a Trabant-tal folytatódott – a VHK pedig 1972-től az alapját képezte – nem “anti-authoritarian” volt. Nem “hatalom ellenes”.

Még csak azt sem lehet mondani, hogy rendszer ellenes lett volna. Mert ez sem igaz. Ez is dajkamese. Sokkal nagyobb dologról volt szó: a ’80-as évek első felének művészei, gondolkodói le se **-ták a rendszert. Kalandra fel!!!! A Bizottság albumának a címe! Az Eszkimó Asszony Fázik kulcsmondata!!! A rendszert ignorálták, nem támadták. (A Kontroll Csoport esete picit más, de ők sem politikai aktivitást folytattak, hanem pop művészetet!).

A Trabantosok pedig egyáltalán nem harcoltak a hatalom ellen. A lélek és a szépség zenéjét csinálták, a szabadság művészetét. És forradalom volt a művészetük. Szerteterjedt az egész országban.

A mondat második fele, kékkel szedve: hogy ez a film egy jogi kiskapu lett volna arra, hogy mégis megjelenjen egy lemezük, dettó nonszensz. Nem akartak vállalkozni. Nem akartak lemezkiadót csinálni, és nem ütköztek vállalkozási akadályokba. A lemezkiadást a Hungaroton csinálta… de nem is ez a lényeg: a Trabant nem akar lemezt kiadni. Eredetileg koncertezni sem okvetlenül akartak. A Trabant messze túltekintett a kiadón (Hungaroton), és a lemezkiadáson. Művészetet csináltak, zenéket és nagyon jó minőségű felvételeket a zenéikből.

Most úgy adják el őket, mint a kommunista rezsim harcosait és túlélőit :) Nonszensz! Az Eszkimó Asszony Fázik az a film, amely megmutatta, hogy Magyarországon abszolút létezett, illetve lehetséges volt a szabadság, lehetséges volt szabadon élni – csak le kellett válni a main stream kultúráról, a híradókat és híreket beleértve, és tehetős családokban kellett fiatalnak lenni.

A szitu szerintem szomorú a purge.xxx fickókkal, akik úgy tűnik, helyileg de kizárólag helyileg népszerű zenekarokra szakosodtak, akiknek nulla önbizalmuk van, megszédülnek a London szó hallatán, és közben… sok felvételük cirkulál, és sok jogdíjat lehet beszedni. Szívesen örülnék. De hol van a zenekar website-ja? Hol van a zenekar interjúja? Hol vannak ők? Hol van a megnyitó esemény? Valakik kiadták a régi felvételeik egy részét, beleértve a Filmintézet tulajdonát képező felvételeket, és felhasználták Tarr Béla és Víg Mihály nevét a promócióhoz, és most várják, hogy a sznob és jóhiszemű magyarok angolul megrendelik a lemezt, egy nulla-infó cégtől, 15 ezer forintot fizetve egy vinyl-ért, ami az elektronikus zene médiuma.. volt.. 10 éve… plusz elkezdik a spotifiy-on hallgatni – mert ez a lényeg, ebből jön be a pénz – csak remélhetjük, hogy a zenekar tagjai számára is.

Xantus János

Az albumról megjelent információs szövegben Tarr Béla és Krasznahorkai László említve vannak. Xantus János nincs. Pedig sem a (kult) film, sem ez az album nem jöhetett volna létre nélküle.

konklúzió

Ez az LP nem a Trabant 40 évet késett első lemeze, hanem egy 40 éve létezett zenekar felvételeinek digitálisan felújított kiadása Vynil-en, egy no name, no label társaság által, 2024-ben.

 

-JP-
2024-10-08

Címkék: Trabant, Balaton, Balcsi, Lukin Gábor, Méhes Marietta, Vető János