Egy Veszedelmes Viszony
Nem, nem csatajelenetekről van szó – elvégre azok már rég nem izgalmasak, amióta az egy darab Gladiátor nyomán tucatszám ontják a történelmi csatákat mutató filmeket, és semmi sem szól semmiről, csak a vér folyik, és semmit nem akarsz, csak szeretnél felébredni – kívül kerülni a mozin. Ráadásul, azóta elszabadult a komputerrel rajzolt csatajeleneteket árusító fantasy filmek folyama is. Ebben a filmben azonban szó sincs semmi extremitásról, semmi olyanról, amitől még a kómában lévő ember retinája is megzizzen .))
Egy fiatal angol lány meséli el, hogy épp mi történik vele, hogy tudniillik átutazik Dániába, ahol egy fiatal királynak lesz a felesége. A hátborzongás pedig azért fogja el az embert, mert leesik neki, hogy mindez totál valódi – ezeket a szavakat nem popcorn zabálás közben, kólától böfögve írták bele a laptopjukba amcsi fiatalok, miközben a tévé is be volt kapcsolva, és kitágult pupilláikkal csak arra a jövőbeli pillanatra fókuszáltak, amikor majd rohadt híresek lesznek, és bármit megvehetnek, kezdve egy egymilliós Beverly Hills-i házzal (közel Anna Kendrick-éhez) …
Nem … ez totál valódi, és ezeket a szavakat ez a lány írta le, Caroline Mathilde … aki 15 éves korában úton volt Koppenhágába, hogy ott a fiatal király, Cristian felesége legyen, és aki rövid élete során (23 évesen halt meg) bőven kiérdemelte a világ egyik legnagyszerűbb csaja titulust. Minden totál valódi, már az első perctől, ráadásul, egy felirat a vásznon jelzi a számunkra, hogy a történetben kedvenc korszakunknak óriási szerepe van: a felvilágosodásról beszélünk.
A történelem nem egy tudomány, hanem kultúra. Van, aki szerencsés, és tudja olvasni, van, aki nem. A történelem ismeretét, élvezetét az akadályozza, hogy nem tudunk jelentést tulajdonítani még egyszerű tényeknek sem – nem tudjuk hogyan elképzelni az adott eseményeket, és nem értjük, mi mit jelentett, s hogy konkrétan hogyan látnánk az egészet, ha ott lehetnénk. Olyan az agyunk, mint egy amerikai gyereké, és amikor azt mondják, hogy adott egy 15 éves lány, aki Koppenhága felé utazik, tényleg csak valami olyasmit látunk, hogy egy csaj felveszi azt a ruhát, egy olyan korban, amikor még nincs android, okostelefon (nem fogadunk el adományokat az iphone-tól, köszi), de internet és tévé sincs, és beül egy lovakkal meghajtott kocsiba.
Annak pedig, hogy mi a a felvilágosodás, végképp lehetetlen csak úgy jelentést tulajdonítanunk. Egy kínai verssel még könnyen elboldogulunk, hiszen elképzeljük, amit a tévében is gyakran látunk, valami pingetős-pengetős zene, mindenki fehér zokniban mászkál, meghajolva beszél, és úgy pislog, mint egy manga karakter. Így ebben a feng shui térben mászkálhatott a költő, amikor leírta örök sorait, természetesen azzal a céllal, hogy mi, egyszer majd néhány percig ne unatkozzunk masszázs közben. A kínai vers jöhet, a felvilágosodás nem.
A felvilágosodás roppant kemény dió. Nagyon hosszú utat kell ma megtennie valakinek ahhoz (vagy újra és újra nekifutnia ugyanannak a rövid útnak), hogy megérthesse, mi a felvilágosodás, és hogy ez ma is zajlik. Ma is ugyanaz a felvilágosodás zajlik, mint ami az 1700-as években felbukkant. Ez az a felvilágosodás, amely során okos emberek úttörése nyomán az emberek felfedezték, hogy milyen rohadt igazságtalan, barbár és kizsákmányoló társadalmakban élnek, és megfogalmazták ezzel szemben a tiltakozásukat, és nyomban hozzáláttak, hogy előrajzolják, mi az, amit akarnak helyette. A felvilágosodás eszméi révén robbant ki a legtöbb forradalom, és a legtöbb avantgárd művészeti hullám is. A felvilágosodás ma is észvesztően aktuális, még akkor is, ha Amerikában és az amerikanizált társadalmakban azt hintik a tévéképernyőn keresztül, hogy már rég túl vagyunk rajta, és már szuper demokráciában élünk. A felvilágosodás ma is egy elmaradásunk, az akkori eszmék megvalósításáért (beleértve a Függetlenségi Nyilatkozatot) még mindig küzdenünk kell, ráadásul azokhoz már új eszmék is csatlakoztak – melyek közül csak egy az, hogy a gazdasági növekedés egy nyugati társadalom esetében vicc, sőt, nonszensz, plusz, hogy a GDP egy buta fikció, és veszélyes azon keresztül mérni a társadalom gazdaságát. A felvilágosodás forró téma ma is – nagyon forró.
Christian és Struensee törvényalkotás közben
A film elején, amikor Caroline Mathilde megérkezik a dán udvarba, jelzik felé, hogy néhány könyvet, amiket magával hozott, el kell tőle venni, mert be vannak tiltva. Mai szemmel is nehezen érthető, hiszen ma már mindent kétpólusúvá egyszerűsített Hollywood és a média (egyik csapat, másik csapat, a jók és a rosszak, bal és jobb, stb – aminek eredményeképpen a „jó” oldal csapata bármikor elkövetheti a rossz oldal bűneit, s ezért csak a másik oldal fogja elítélni, ami által mindkét oldal tovább távolodik egymástól is, meg a racionalitástól is). Ma a betiltott könyvekről azt hinnénk, hogy arról szólnak, hogy rossz a kormány, és le kell váltani. Pedig nem … ennél sokkal többről volt szó … Arról, hogy rossz a rendszer, és váltani kell! (ma, Magyarországon pont ez zajlik az un. politikában, az egyik mozgalomból, a Lehet Más-ból alakult párt éppen rendszert akar váltani elitcsere helyett, de az elit nem nagyon akarja ezt engedni, az elit nem a változás áldozata akar lenni, hanem végrehajtója és haszonélvezője, még akkor is, ha ez nonszensz).
Lássuk a felvilágosodás eszméi, alapgondolatai, állításai közül néhányat:
(forrás WIKI)
Merj gondolkodni!
A világ megismerhető.
A természetben vannak elrejtve a társadalom és gondolkodás törvényei.
A tudás forrása a megfigyelés és a tapasztalat.
Szabadság, Egyenlőség, Testvériség
Az emberi jellem nevelés kérdése
Az egyén és közösség érdeke összehangolható
Minden vétek és bűn a tudatlanságból ered.
A munka mindenki számára erkölcsi követelmény.
az igazság megismerését követi a megvalósítás.
törvény előtti egyenlőség, szólás-, gondolat-, sajtószabadság, szabad tulajdonbirtoklás.
Mindenfajta társadalmi rendszer az emberek megállapodásának eredménye: ezért megváltoztatható.
Minden felvilágosodott gondolkodó egyetért abban, hogy, a feudalizmus az emberek közötti egyenlőtlenség rendszere, ezért mindegyikük szükségesnek tartotta a megváltoztatását, a változás mértékét és módját különbözőképpen állapítják meg.
Felforgató eszmék! Miközben a hatalom azért küzd ezerrel, hogy tartósítsa saját magát (a hatalom mindig konzervatív), filozófusok, gondolkodók, polgárok, társaságok olyan diskurzust indítottak be, ami alapvetően keresztbe tett a hatalom harcának.
És gondolj bele, hogyan és hol cserélhettek eszmét az emberek? Különösen egy királyi udvarban, ahol mindenhol mindenkit mindig kihallgatnak? Ha valami be volt tiltva, akkor az tényleg csak azokhoz juthatott el, akik ellenszegültek a hatalomnak. Ezek az ártatlannak tűnő, teljesen magától értetődő eszmék a legfélelmetesebb fegyvert és erőt jelentették a hatalommal szemben (és jelentik ma is), és a legkeményebb ellenforradalmi eszközökkel tiltották terjedésüket.
Fiatal királynénk és egy német orvos gyakorlatilag egyszerre érkeznek az udvarba. A német orvos (Dr. Struensee) a fiatal királyt volt hivatott gyógyítani, aki eléggé idióta viselkedésű volt, s ezért egyszerűen őrültnek tekintették, de Struensee, a német orvos egyből megtalálta vele a hangot, a Hamlet révén, amely a dán királynak kedvenc olvasmánya volt (de nem a dán királyfi motívuma miatt, hanem a főhős filozofikus és melancholikus viselkedése miatt, ami egybevágott az ő némiképp bipoláris viselkedésével, gondolatisága révén pedig lélekrokonnak érezhette). Csodás jelenet, amikor Struensee és Christian (a fiatal király) elkezdenek idézgetni egymásnak a Hamletből.
Caroline Mathilde ugyancsak a felvilágosodás révén ismerkedik meg Struensee-vel. Egy alkalommal feltűnik neki, hogy a könyvespolcán van egy kis rendetlenség, ami arról árulkodik, hogy nyilván a mögötte levő sorban tartja azokat a könyveket, amiket valójában olvas. A progresszív eszmék révén ők ketten, akik addig jóformán érdektelenek voltak egymás számára, hirtelen lélekrokonságba kerültek, ami rövid úton szerelemmé fokozódott … Ez azért eléggé szép történet …
A film ezzel együtt alaposan próbára teszi a nézőt (nem jobban persze, mint amennyire a filmben szereplő személyeket tette próbára az idő, amelyben éltek). Egy idő után ugyanis úgy érezzük, hogy ennek az egésznek semmi értelme, elvégre tudjuk, hogy (mai kifejezéssel élve) „nem lehet más”, úgysem lehetséges az, hogy olyan reformokat vigyenek keresztül, amik a legenyhébben szólva is utópisztikusak … „Szüntessék be a börtönökben és a közigazgatásban a kínzást” – például. Mindez csak úgy, csak azért, mert a fiatal királylány és a felvilágosult doktor, egy sétájuk során egy halálra kínzott jobbágy holttestébe botlottak. Nonszensz, mondja magában az ember. Ennek még nem jött el az ideje … (mellesleg, ha így vesszük, akkor még ma sem). Kissé tehát bosszankodva nézzük, amint kezdnek a dogok lefelé menni … és úgy vagyunk vele, hogy na, még egy kosztümös film, aminek mégsem volt értelme. Persze, közben az is felmerül bennünk, hogy ha eddig annyira érzékeny és annyira lelkesítő volt ez a film, és annyira dedikáltan szólt a felvilágosodásról, akkor érdemes lenne mégis megbíznunk benne, és elhinni, hogy alkotóinak jó okuk volt arra, hogy ezt a történetet vászonra vigyék … (amit mellesleg eszméletlen profi és érzékeny rendezés, hihetetlen élő színészi alakítások, és metsző gondolatiság jellemez).
És végül … igazunk lett, mármint kiderült, hogy a film alkotói nemcsak felhasználtak egy történetet arra, hogy csináljanak egy kosztümös filmet, hanem nagyon-nagyon jó okuk volt arra, hogy ezt és pontosan ezt a történetet a világ el tárják – mert egyrészt gyönyörű … másrészt eszméletlen mód lelkesítő … harmadrészt pedig, mert megérdemlik … a film szereplői megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk. Mindannyian, még a rossz arcok, a hatalom sötét alakjai is, akiknek a bemutatása remek tanulmány a konzervatív (nem azonos a jobboldalival, amikor baloldali párt van kormányon, akkor ők a konzervatívak, sőt, kormányon kívül is mindkét „oldal” konzervatív, mert nem akarják, hogy a rendszer megváltozzon) hatalom ármánykodó, önző és ostoba kiszolgálóira. De elsősorban is ők hárman, Caroline Mathilde, Struensee és Cristian érdemlik meg, hogy megismerkedjünk velük, és egy életre lélekrokonainkká fogadjuk őket …