microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2013-11-22

Az Éhezők Viadala: Futótűz

hiperrealitás: celebek nyírják egymást a képernyőn (= a vásznon)


A globális filmkultúra kiemelkedő darabjával van dolgunk. Fiatalok 100 milliói élhetik bele magukat egy szuperjátszmába, amelyben mindenkit mg kell ölniük, sajnos, mert ezek a játékszabályok, de közben van romantika, nagyon szép srác és csaj főszereplők, szóval minden, amivel az ember lányát/fiát rá lehet venni, hogy befizessen. Hölgyeim és uraim, a „szexi csaj nyíllal gyilkol #2" következik :)

 

A film és az egész sztori hallatlanul sablonos és átlátszó, ráadásul pontosan az ellenkezőjét adják a fiatal nézőnek, mint amit ő várna. Szerelmet, romantikát, forradalmat, felemelkedést, kiutat a reménytelen helyzetből, szembeszállást a durva rendszerrel, a rendszer legyőzését, megváltoztatását – ehelyett viszont egy durva TV-show-t kap, aminek ő az első számú nézője. A show a túlélésért folyik, celebek nyírják egymást a képernyőn (azaz számunkra a vásznon), erről szól a film, ezzel egyenlő, mi nézők gyakorlatilag ezt nézzük. Sci-firől, forradalomról, rendszerről pedig csak olyan képet ad a film, és azt is csak körítésképpen, mint a kb. a Csillagok Háborúja, ami ugye nem túl új, és nem is túl valóságközeli (adott egy gonosz fővezér, uralkodó, aki a hadsereg segítségével elnyomja „a népet”, és senki nem tehet semmit). Ezt kapják a fiatalok, ezt a képet küldik a fejükbe, hogy nem tehetnek semmit, mert nem szállhatsz szembe a rendőrséggel, katonasággal, satöbbivel :) Nos, a valóság nem odaát van .)

 

A film persze durván cinikus is, hiszen miközben a lelkes tinédzserek (16-24) arra a sztorira fizetnek be, hogy a tévé és a showbiznisz milyen durva, és hogy lázadni kell az elnyomó rendszer ellen, éppenséggel ők maguk válnak a show nézőivé, és azt ülteti el a fejükben a film, hogy a forradalom valami véres dolog, és hogy tüntetni öngyilkosság. A filmben annyi a rendszerkritika, hogy adott egy party, amin ott vannak a kiváltságosak, akik hánytatókat isznak, hogy még többet tudjanak enni – ez az egy villanás azonban másfél órára elosztva édeskevés. A film nézői végül tökéletesen egyenlővé válnak a filmbéli show buta nézőközönségével, hiszen a felvezető keretsztori sztori után pontosan az tesszük, amit e nézők: nézzük a show-t (celebek ölik egymást).

 

Amit tudnod kell, az az, hogy ezek a színészek úgy vannak kikeverve, kiválogatva, hogy ne tudj ellenállni, és mindenképp meg akard nézni. Minden színész úgy van kiválogatva, hogy a lehető legnagyobb érzelmi azonosulást váltsa ki belőled. Tombol a szexiség. Benned pedig, kedves potenciális néző, tombol a kíváncsiság. Ez így van kikeverve, a színészek úgy vannak kiválogatva, úgy van belőve a hajuk, a hangjuk, a mozdulataik, az arcjátékuk, ruhájuk, minden. Ennek ellenállni lehetetlenség. Esélyed sincs.
Mégis, van valami, amit tehetsz, hogy ne veszítsd el ezt a „játékot” – a globális filmiparral szemben (mert amúgy, tudod, mindig a ház nyer, ez nemcsak Las Vegasra de Hollywoodra is igaz). Gondolkozz. Gondolkozz el például azon, hogy ez a film milyen viselkedés mintákat ültet el a fejedben, plusz milyen képeket.

 

1. van egy főgonosz, aki uralkodik

2. Te nem tehetsz semmit

3. forradalom kellene, de az vérrel és pusztulással jár – a forradalom a legfélelmetesebb kép :)

4. csak magadra számíthatsz, és csak te számítasz, mindenki más csak eszköz

5. bár jófej vagy, időnként, amikor úgy adódik, meg kell ölnöd azt, aki az utadba áll ... (önvédelem, s így egyszerűbb is, mert nem kell gondolkodni))

6. a rendszert kellene megváltoztatni, aminek egyetlen hibája van, a főgonosz :)

 

etc., etc .)

 

vissza a valósághoz

A valóság persze egészen más, a rendszernek ezer hibája van, és ezeknek a kijavításáért lehet harcolni, szemben a hatalommal, ezek valódi célok, valódi harcok, és minden egyes siker valódi forradalom. A forradalom nem erőszakkal, autófelgyújtással jár, hanem változással, amit törvények megváltoztatásával lehet elérni. Az egésznek az az alapja, minden ott kezdődik, hogy szerveződsz – visszautasítva a képet, amit ez a film is próbálelültetni a fejedben.

 Greenpeace tünti Angliában a sarkvidéki 30-akért


Szerveződni kell, és nem mások ellen, nem emberek ellen, hanem a rendetlenség, a korrupció, a kizsákmányolás ellen – jelenségek ellen, a rendszer bizonyos elemei ellen. Szerveződni nagyon jó móka. Közösség, barátságok, kiállás elvek mellett, elvhűség, kiállás ügyek mellett. Közösség építés, társadalom építés, rendszerváltoztatás – törvényről törvényre :) Hallottál a KIHA-ról? Hallottál a HAHA-ról? Naná, hogy hallottál! Hallottál a Greenpeace-ről? Hallottál a Város Mindenkié csoportról? Hallottál az LMV-ről? Hallottál a VALYO-ról?

Illetve ... Hallottál a sarkvidéki 30-akról? Hallottál Kishantosról? Hallottál a FÁK-ról a Rómain? Hallottál az embertelen hajléktalan-rendeletről? Hallottál arról, miért mentek ki a Greenpeace-es aktivisták a sarkvidékre? Hallottál az atlatszo.hu-ról? Hallottál az offshore pénzkivitel elleni anti-korrupciós törvényjavaslatról? Hallottál a NAV-ról?

A forradalom, ami iránt a lelkesedés minden fiatalban genetikailag van kódolva, nem véres és nem jár gyújtogatással, és baromi izgalmas és eszméletlen jó érzés belekerülni – és csak egy karnyújtásra van tőled :))

-jepe-
2013-11-22

Címkék: hunger games, éhségjátszma, éhezők viadala



:::::::
  LÁSD: Az Éhezők Viadala: Futótűz info-file
:::::::  (The Hunger Games: Catching Fire 2013.)