nem vagy belépve:
microcspv    "peace is precious"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2013-11-22

Jeles András és a Kis Valentino

eksztázis - kifulladásig '79

Valahányszor leírjuk, hogy Bódy Gábor minden idők egyik legtehetségesebb magyar filmművésze, nyomban hozzá szoktuk tenni, hogy Jeles András a másik. A Kis Valentino a '80-as évek budapesti avantgárdját (amely időszámításunk szerint a Diorissimo-val kezdődik) megelőző forradalmi film, amely mintha a Kifulladásig által indított hullámzást zárná le egy korszak végén. Óriási film volt a maga idejében, s végig a '80-as évek során, a '90-es években pedig az új korszak nyitányánál is feltűnt (Titanic Filmfest), most pedig ugyanannak a korszaknak a letűnése közben. Egyike a legtelibetalálóbb magyar filmeknek, közvetlenül a Megáll az Idő mellett.

Sokan azt hiszik, hogy a film egy sztori elmesélése, hogy adott XY főhős, aki eljut A-ból B-be. De a film jóval több ennél (csak nem mindenki él e lehetőséggel – vonatkozik ez nézőkre és alkotókra egyaránt). A film a lineáris elbeszélés dimenzióján túl egy képet rajzol ki, egy képet állít össze a befogadó fejében, amely a végére válik teljessé. József Attila írt így saját új költészetéről, végig felfelé haladsz egy hegyoldalon, egy szerpentinen, majd a végén egyszer csak belátod az egészet, benne az úttal, amit megtettél, egy új kilátás nyílik odafentről (szeriális jelentéstulajdonítás, mondja Bódy Gábor). Mellesleg, a művészet funkciója, hogy képet ad a valóságról, olyan képet, amihez az adott mű nélkül nem jutnának hozzá az emberek, s amire ráismernek, hogy ez az. A Kis Valentino pontosan ilyen film.

 

Talányos film, sokak szerint roppant nehéz megmondani, hogyan gyakorolja azt a hatást nézőire, amit. Persze, nem annyira nehéz, ha belegondolunk. Amikor egy filmet nézünk, egy kísérletet nézünk, megnézzük, mi történik bizonyos karakterekkel, ha bizonyos szituba dobjuk őket. Mi történik, honnan indul, hogyan bontakozik ki, és mi lesz a történet vége. Már lejátszódott történeteknél is izgalmas ez, Lásd Bonny és Clyde, illetve 7 évvel azelőtt a Kifulladásig, mert a nézők át akarják élni, mint passiót, szenvedéstörténetet, látni akarták a kísérletet, amit helyettük egy fő-agonista áldozat szenved el.

 

inverz Kifulladásig

Jeles filmje a Kifulladásig vagy a Bonny és Clyde történethez képest egyfajta inverz üzemmód, mert nem nyitány, hanem lezárás. A bűncselekmény nem valaminek a kezdete, hanem a vége. Egy darab bűncselekmény, és bár a sztori itt kezdődik, innentől minden lefelé megy. Egy darab bűn, és a többi mind bűnhődés.

A sztorit nem az újságokból vette, hogy kiszínezze, illusztrálja, hanem ő írta. Értsd: nem történt meg. Nem történt meg, mert senki nem merte kipróbálni. Nem a pénz-lopást, hanem a szabadság választását. A főhős nem egy nyugati mozihős, hanem egy hétköznapi magyar srác – aki nem a nyugati magazinokban szerepel, hanem azokat olvassa, a piacon veszi meg őket. Ha a Kifulladásig egy prospektus a szabadságról, akkor a Kis Valentino az a történet, amikor egy magyar srác kipróbálja, hogy néz ki számára a valóságban, az ő életében, Magyarországon az, ami nyugaton, illetve a prospektusban van.

 

Mivel a srác hétköznapi szereplő, és a története nem egy valóságban lejátszódott történet, bukása sokkal nagyobb bukás, mint Belmondo-é. A Kifulladásig-ban csak Belmondo bukik el, és nem az összes menekülő bűnöző, Jelesnél, mivel főhőse hétköznapi, maga a dolog bukik el végül. Amíg a Kifulladásig és a Bonny és Clyde is lelkesítően hatnak, a Kis Valentino lehangolóan – a leglehangolóbban. Jeles egyetemlegesen játssza le a meccset egy egyén és az őt körbe vevő valóság között, s a végén a matt egyetemes matt lesz. A rendőrségre önként bevonuló fiatalember végső matt, nagyon erős kép (később, a Mosoly Birodalmában majd újra felbukkan az utolsó politikai fogoly megvilágosodásának fordulatában e kép, az avantgárd forradalmi periódusa után, ismét két korszak határán).

 

valóság-film, valóság-passió

Jeles filmje a valóságról szól, azt jeleníti meg. Mégis tök más, mint egy dokumentum film, lévén ez egy kivetülés. A dokumentumfilmeknél a kamera az, ami az impressziókat szerzi. Itt Jeles elméje, pszichéje – amely aztán kivetíti ezt a sztorit, ezeket a jeleneteket. Nem dokumentumfilm, de a valóságot ábrázolja. Nem a valóságot utánzó, direktben felidéző "realista" módon, hanem pszichedelikusan, szürreálisan. Játékfilm a javából – de szórakoztató fikciók helyett a valóságról szól, azt teszi láthatóvá. Valóság-film.

A Kis Valentino, mint valóság-film úgy működik, hogy a főszereplő útja kirajzolja, megvilágítja, láthatóvá teszi a valóságot, a rendszert, azt, amiben az emberek élnek, s ami e történet nélkül nem volna látható. A valóság gyakorlatilag kicsapódik e történeten, a „reagens” ezúttal maga a közeg, amiben a főszereplő mozog. Nem könnyű ilyen valóság-filmet írni, hiszen bár elvileg bármit lehet, a néző végig csekkolni fogja, hogy amit lát, megfelel-e a valóságnak. A nézőnek ugyanúgy rá kell ismernie, mint a főhőst alakító színésznek. Ha az adott jelenet ismerős és felfedezés élményt ad, akkor érdeklődéssel fogjuk nézni, a színész srác pedig játszani, ha eltávolodik a valóságtól, érdektelenné válik, egy „amatőr” (=önmagát játszó, mint Mark Frechette a Zabriskie Point-ban) színész számára pedig eljátszhatatlanná. Jeles filmje, mint valóság-film különleges vállalkozás, csak azért jöhetett létre, mert a szereplők bele tudták élni magukat a jelenetekbe, és csak azért hat ránk olyan elemi erővel, mert e jelenetek összesen és végül kirajzoltak egy nagy képet.

 

Egy passió történet ez. Adott egy srác, aki nem illeszkedik a helyi magyar valóságba, kitör, majd végigjárja az utat, ami ebből adódik. Ami a helyi valóságot illeti. Utazik a héven, és a nyomor mocsara veszi körül, kiemelten ideértve a nőt tapogató férfit. Jeles már ezzel a nyitójelenettel fel tudta vázolni a valóság-miliőt. Folytatódik ez a nyilvános WC jelenettel, ahol ott isznak és énekelnek magyar férfiak, többen fehér ingben, a piszoár mellett (ez eléggé archetipikus Jeles-kép, Álombrigád(?)).

 

Ez a helyi valóság ábrázolás, Jelesre jellemző módon nem szarkasztikus (bár ha a '70-es, '80-as években élt férfiak együtt néznék a filmet, holtbiztos, hogy csapkodnák a térdüket, azt kiabálva, hogy „gyönyörű”). Nem szarkasztikus, hanem bátor és nyílt módon tiszta, olyan, mint amikor valaki akkoriban egy rendőr vagy pártelnök szemébe totál félelem nélkül nézett bele. Bátor, nyílt és tiszta módon mutatja a képet, mondja ki, hogy ez van, és nem pislog. Úgy ábrázol, mint Kafka, egyszerűen elengedi a fantáziáját, és ilyen képek jelennek meg neki, s ez holtbiztos, hogy nem az ő hibája :)) Nem osztozik e lepusztult világ a létrehozásának felelősségében, nem ő csinálta ilyenre, ő maga totál nem ilyen, számára ez idegen, de elismeri, hogy ez van. Mindez ott van e nyitójelenetekben.

 

A bűn (elkövetésének) pillanata akkor következik be, amikor a srác rámutat egy külföldi cigarettára, és egy öngyújtóra. Aki előtte vásárol, 2 forintot fizet (akkoriban egy magyar cigi 10 forint alatt lehetett), ő 180 forintot. Engedett a csábításnak. Kilépett a rászabott életből. Nyugati cigi. Ekkor kezdi el költeni a pénzt, amit rábíztak, hogy fizesse be a postán (15 000 forint).

 

eksztázis, ámokfutás

A történet gyönyörű, mert gyakorlatilag azt térképezi fel, mik azok az élmények, amiknek elérése reményében az ember küzdve küzd és bízva gürizik naponta. A fiú úgy döntött, szeretné felfedezni, mi az, mi kapható. És vesd össze: Belmondo karaktere lelő egy rendőrt, majd összejön egy gyönyörű lánnyal, szerelmes lesz, az ágyban Chesterfield-et szív, a magyar fiú vesz egy csomag amerikai cigit, majd eksztázisban elkölt egy csomó pénzt, mint Kopp Lukács, olyan dolgokra, amik az ő kasztja számára elérhetetlenek (az első éttermi jelenet szociográfiai gyémánt :)).

A film elején a demizsont szorongató férfi a héven, a fehér nadrágos nő testét „tapenoló” napszemüveges férfi, s az udvaron felboruló és a sárban otthagyott festmény már kirajzoltak egy olyan valóságot, amelynek nagyon különös a logikája. Kábé úgy lehetne leírni, hogy nincs semmi. Hétköznapi hétköznapok. Romlottság mindenfelé. A semmi van. Ez a közeg reagál a fiú ámokfutására, utazására.

Már a taxis rész is eszméletlen. A gyanakvás, ami az ilyen öltözetű fiatalnak szól, briliáns. Ráadásul, már itt jelen van az, hogy a srácnak nincs igazán terve. Sem terve, sem túl nagy játéktere.

A srác végül a semmit kapja, a legközelebbi kontaktus vágyai csúcspontjához, kalandja lehetséges beteljesüléséhez, egy lányhoz egy eszméletlen költői beállításban valósul meg, a legdrámaibb szociográfiai töltettel a velencei villánál. A srác belép, és egy lány a szomszéd nyaralóból összekeveri őt, illetve a sziluettjét valakivel, egy bizonyos Péterrel (akinek olyan az élete, hogy ebben a gyönyörű nyaralóban szokott nyaralni, és ez a lány a barátja, barátnője, szomszédja, és hamarosan találkozni fognak a vízben). Itt esik le, hogy ő nem az az ember, akinek olyan élete van, amelyikben megtörténnek azok a dolgok, amikre ő vár, amikre ő csak hiába vár. Megpillantjuk őt egy tükörben, és ekkor a srác és a sziluettje látványosan elválnak egymástól. Külalakra lehetne ő is az a szerencsés Péter nevű srác, de nem az. Ő az az Sz. László, akit a tükörben látunk, és tök más sors vár rá. Ezt konstatálja a vízben dideregve, az őt körülvevő semmi közepén – ez itt a passió drámai csúcspontja.

 

Ennél a nyaralójelenetnél ridegebb, ragyogóbb és tisztább szociográfiai ábrázolását annak, hogy ő egy másik osztályba tartozik, elképzelni is nehéz (a Metro Manilában láttunk most hasonlót, s egyből Jelesre gondoltunk, s erre a filmre, a másik film, ami idevág, a Zabriskie Point). Jelesre ez egyébként totál jellemző, ez a roppant magas fokú szociográfiai érzékenység. Az Álombrigádban ezt alaposan megvilágítja, több szinten is – egy vidékről felutazó és munkát vállaló srác esélytelenségét konkrétan verbalizálja is, direkt kimondja, amit a sok-sok magyar film közül egyben sem mondanak ki.

 

Jeles alkotói zsenialitása

Először is, kitalált és megírt egy forgatókönyvet, amely saját bevallása szerint egy kommersz film sztorija akart lenni :) Forgatókönyvírás közben szociográfiai érzékenysége brillírozott, és az egész road movie-t arra a zseniális koncepcióra építette rá, hogy nincs semmi. Hogy a srác megszerezhet ugyan egy nagy rakás pénzt, de ez az út a semmibe vezet – egy rendőrőrsre, mert nincs több lépése.

 

Forgatás közben az volt a zsenialitása, hogy az operatőrt (Kardos Sándor) nem igazán instruálta, de a főszereplő fiút, Opoczki Jánost sem. Néhány napja mesélte ezt Jeles András az Írók Boltjában a DVD megjelenés alkalmából, hogy a srác számára (akit nagyon intelligensnek és tehetségesnek tart) nyilvánvaló volt, hogy ez róla szól – amit úgy fordítunk, hogy önmagát játszotta, beleélte magát egy_egy helyzetbe és önmagaként reagált, viselkedett. Jeles és a stáb igyekeztek végig eltitkolni előle, hogy mi lesz a film vége – ez is zseniális húzás. Jeles így elérte, hogy a sztori vége nem befolyásolta a srác játékát a történet közbülső stációiban, így jelenetről jelenetre hitelesíthette valósággá Jeles forgatókönyvét, anélkül, hogy az egészből levonható kép befolyásolta volna.

 

a vágás

Jeles azon kevés filmművészeknek az egyike (Magyarországon Bódy Gábor a másik), akik a filmet nem egy csőként tekintik, amelybe jeleneteket töltenek be, hogy aztán a néző oldalán egymás után potyogjanak ki, mint valami csőpostából :) A hagyományos, iparszerű filmezés egy sztori jelenetekre bontásából, leforgatásából, majd összeszereléséből áll. A néző egy jelenet-sorozatot kap csőpostán. Jelesnél (csakúgy, mint Bódynál) ez másképp néz ki.

Jelesnél a zene és a feliratok, és hangmontázsok, rádióbejátszások teszik a filmet végül azzá a komplex montázzsá, ami. A felvett anyagban lévő energiák felszabadítása ez, egy utólagos értelmezés (Bódynál „második tekintet”), előhívás, amelyekkel nem a narrációra segít rá, nem a sztorit teszi egyértelművé, hanem a pszichedelikus mélységét szabadítja fel mindannak, amit látunk.

A NAGY (össz)képet erősíti a cselekmény lineáris történetmesélése helyett. Azt a megfoghatatlan, nyüzsgő, kavargó, valóságot fogta így meg és jelenítette meg, amiben az egész játszódik. A fiú és mások fejében játszódó gondolatok megjelenítésével elérte, hogy mindenkire médiumokként tekintsünk. A végén pedig az Olaszországból visszajött színésznő szövegeivel (a Velencei étteremben), plusz az egyik mondat legalább háromszori megismétlésével végképp megteremtette az átmenetet aközött, amiben ezek a karakterek mind leledzenek (áznak, mint valami pszichotikus trutyiban), és aközött, ami a fejeikben van. A Titanic-os szöveget, amikor halljuk, akkor már valami rádióadások hullámhosszai közt az éterben bujkáló, vibráló kollektív féltudatos énünk hangjával azonosítjuk. Nem kérdezzük, honnak jön ez a szöveg. Tudjuk, érezzük. Mondjuk a rádióban szól, egy valahol bekapcsolva felejtett rádióban, csak úgy.

A vágás során Jeles nem egy képregény fázisait rakja egymás után, hanem az eredeti (pszichedelikus, non-lineáris) élményét hívja elő minden jelenetből. A Dies Irae (Jeles egyik kedvence, lásd Szélvihar (?)) nem azt szolgálja, hogy az autós, rendőrségi-igazoltatásos jelenet minél egyértelműbben illeszkedjen a cselekmény lineáris folyamába (mint az ipari filmeknél), hanem azt, hogy minél univerzálisabban éljük át, amit látunk. Lokális, részvételi izgalom helyett mintegy kívülről rátekintő üzemmódban.

 

 

Jeles kifordítja, szétszedi a közvetlenül érzékelhető valóságot, és zenét csinál belőle, miközben újra összerakja. Lásd Szélvihar. A kompozíció sok rétegből áll össze mind a hangsávok, mind a képen belüli történések terén (lásd a gazdag pár szerepeltetését az első éttermi jelenetnél). Ezek a szintek bár látszólag kontrasztot alkotnak, látszólag ellenpontozzák egymást, valójában egymás analógiái, finom átmenettel. Persze, ellenpontozásnak tűnhet az all time classic ablakpucolás” jelentnél a nyüszörgő hang a zene alatt/mellett, csak úgy, mint az ablakpucolást végző nőszemély lába a képben, valójában azonban egy finoman összhangzó concerto az egész, minden szólam ugyanannak az analógiája – a napsütéses szocializmusé.

 

a Titanic süllyedése

Nagyszerű film a Kis Valentino. A Titanic Fesztivál-t annak idején e film ihlette, nyilván innen kapta a nevét, hiszen a fesztivál szignálja e film zárójelenete volt. E film miatt egész generációk számára vált metaforává a Titanic és annak süllyedése. A Titanic filmfesztivál a rendszerváltás nyomán elillanó eufória vákuumos pillanatában keletkezett, 1993-ban, most pedig, amikor megjelent a film, végre, DVD-n, 2013-at írunk, és épp most tűnik le az a 24 év, amelyről pár éve derült ki, hogy egyenes folytatása volt az előző korszaknak, csak a díszleteket cserélték ki. Értsd, a zenekar játszott tovább. A Kis Valentino pedig, ideértve a Titanic süllyedésének e motívumát, ismét a legaktuálisabb filmek egyike.

Jeles filmje olyan, hogy ha megnézi valaki, utána többé nem tudja úgy látni a valóságot, mint előtte. Olyan, mint a Megáll az Idő, amely szintén egy nagyon verhetetlen képet helyezett el a fejünkben a korról és az időről, meg az egész rendszerről, a magyar valóságról.

 

valóság-film ma?

Bár a recept egyszerű, ilyen filmet forgatni ma már – sajnos – nem túl könnyű, sőt, majdhogynem lehetetlen, mert megváltozott az emberek és a valóság viszonya, az őszinte expresszivitást, önkifejezést felváltotta a védekezésből elkövetett ál-kifejezések, ál-gesztusok, ál-mimikák, a teátrális sémák és önhazugságok világa, amely révén az emberek, akikből 10 éve is még kitűnő „amatőr” színész válhatott volna, már nem önmagukat játsszák, hanem valaki mást, akit a média gyártott le nekik, és akivel eltakarhatják magukat. Megváltozott a kultúra, benne az emberi viselkedéssel, ember és ember, ember és kamera viszonyával, ember és filmnézés viszonyával együtt. Mégis, ha/amikor egy újabb avantgárd hullám robban ki, ami most egy éraváltás közepén totál esedékes, holtbiztos, hogy ilyen, a Kis Valentino-hoz (és a Kutya éji dalához) hasonló működésű valóság-filmek, videók fogják azt kirobbantani. A legszebb persze az lenne, ha Jeles András maga készítene egy ilyet :) Pár éve Hajléktalanokkal csinált színházat – értsd, ma ugyanúgy alkotói élvonal, mint 1979-ben, csak a kultúra vált immunisabbá az ember alkotta filmekre és a valóság ábrázolásaira .)


-JP-
2013-11-22

Címkék: Jeles András, Titanic, avantgárd, Kifulladásig, Bódy Gábor, DVD megjelenés, Opoczki János



:::::::
  LÁSD: Kis Valentino, A info-file
:::::::