microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről

2015-11-03

egy korszak vége / 1. – Good-bye James Bond!

Spectre – az utolsó Bond-film...


Fontos látni, a Bond-sorozat más, mint az összes többi film sorozat, mert amikor ez kifullad s nem folytatható, akkor nem arról van szó, hogy a sztoriból elfogyott az anyag, mint mondjuk a Csillagok Háborújából, és már önmaga ismétlése, mintha tévé-sorozattá változott volna (amiben a végtelenítettség az örök folytathatóság az alapkoncepció), hanem arról, hogy a világ változott meg, a kultúra, amelyben élünk, s az általános valóság-percepció. A Bond-filmek vége nem egy sorozat-, hanem egy korszak vége.



Martini, felrázva, nem keverve
– a stílus összetéveszthetetlen, s roppant pontosan van definiálva. James Bond stílusa egy korszak kellős közepe – idevéve az egész életstílusát, annak minden elemével, a gyönyörű nőkkel (a top férfi körül), a méregdrága autókkal, csúcsmodellekkel, plusz fegyverek, hatalom, halál, s közben a rengeteg utazás a világ körül. Nem egyszerűen a luxusról szól James Bond életstílusa, hanem az alkalmazott luxusról. A luxusról, amire mindenki vágyik, ami mindenkinek a szeme előtt lebeg a hét, a hónap s az év minden napján, s amire magazinok reklámoldalai emlékeztetnek minden élőt 24/7, a luxusról, ami mindenki számára vágyálom, James Bond számára azonban maga a valóság, szinte oda sem figyel rá – lásd a méregdrága autóit, amiket általában kalandjai legelején brutálisan össze szokott törni... Nem egy tipikus gyűjtő viselkedése :)

A James Bond karakter megtestesíti a végső mítoszt, a szabad fogyasztó mítoszát, a szabadsággal bíró fogyasztó, a luxust felhalmozó s azt szabadon alkalmazó, kvázi „elégető” fogyasztó mítoszát. Mert lássuk be, akik a valóságban megszerzik maguknak a méregdrága autókat s egyéb kellékeket, azok a legritkább esetben élvezik annak a szabadságnak akárcsak valamekkora minimumát is, amit a James Bond karakter élvez és megtestesít. A valóságban a milliomosok, milliárdosok kicsit sem élnek irigylésre méltó életet, sőt, éppen ellenkezőleg, ostobán unatkoznak a jachtjaikon, vadászkastélyaikban, vagy ahova mennek. Az orosz milliárdosok rendszeresen hívnak meg nyugati sztárokat a party-jaikra, hogy úgy nézzen ki, mintha... Mintha egy party, amit egy közösségietlen életet élő ember a felhalmozott hatalmából, pénzéből gurít a sleppjének, bármilyen módon a szabadságról szólna... (s nem a primitív birtoklásról).

A James Bond filmek üzemanyagot jelentettek a nyugati társadalmakban élő emberek élete, kultúrája s gazdasága számára. Leginkább a gazdaság járt persze jól... A James Bond filmek hatására a gyerekek (fiúk) autómakettekkel játszottak mielőtt az eszüket tudták volna, s lehet, hogy fegyverekkel is. A lányok ez idő alatt (8-10 éves korig) azt tanulták meg, hogy a fiúknak van egy külön világuk, amitől ők távol kell, hogy tartsák magukat, maradva a babáknál, háztartásnál, sütésnél-főzésnél, ruháknál, királyfikról álmodozva, hogy aztán, amikor elmúlnak 14, minden menő srácban azt a férfit lássák, akinek a révén az életük majd pozitív fordulatot vesz, s felemelkedhetnek. S persze nemcsak a lányok, a fiúk is rögzítették az agyukban, hogy az öltönyös férfiak az élet császárai, övék a hatalom, előttük az ajtók megnyílnak, meg minden. Ez volt az általános kép, amit az anyatejjel szívott magába a nyugati társadalmak polgára.

 

egy óriási korszak

Fél évszázadon át a Bond filmek domináns módon határozták meg az életstílus alapelemeit, megjelenítették, s befolyásolták az emberek tömegeinek vágyait, ideáljait, azt, ahogyan a dolgokat látta egy ember, s azt is, hogy mit látott szépnek és jónak. Ez a korszak mára véget ért (aminek ez az utolsó Bond epizód egy elegáns beismerése, ha azt vesszük), ami egy óriási horderejű tény. Egy sokkal nagyobb korszak ez, mint ami a posztmodern volt (s a kapitalista globalizáció nagy 20 éve, 1985-2010), s ami azt illeti, e korszak, aminek a végéhez érkeztünk a posztmodernt is magában foglalta egy epizódként. De mi volt ez a korszak? Minek nevezzük, így retrospektíve? A civilizáció kiépülésének világháború utáni (végül is egy nagy világháború volt) nagy végső korszakának, amely során az épülési folyamatok elérték a céljukat, s a civilizáció mondhatni „elkészült” ? A modernitás korának nagy globális kibontakozási periódusa? (Végül is a Világháború is már a globalizáció egy elemi megvalósulása volt).

tökéletes illúzió

Akárminek is nevezzük, kultúrában az egész a Ninotschka-val kezdődött, meg a Casablanca-val, illetőlegazzal, hogy a nyugati életstílus, amely a szabadságról és humanizmusról szól (s nem a társadalmak fogyasztói telepekké degradálásáról), „a kapitalizmus” fő és végső reklámfelületévé vált (NOTE: nincs olyan, hogy „a kapitalizmus”, ahogyan Pogátsa Zoltán meg szokta jegyezni, valójában sokféle előfordulása, „modellje” van kapitalizmusnak, köztük vannak ám humánus, társadalom központú rendszerek is, mint amit a Skandináv társadalmak építettek ki, „the Nordic Model”).

Egy óriási korszakot dominált végig ez a narratíva, ez a kép, hogy „a kapitalizmus” a szabadság rendszere, fair elosztással, és óriási lehetőségekkel a győztesek, a sikeresek részére. Ennek a képnek pedig (ami gyakorlatilag egy ugyanolyan ideológia volt, mint amiket Lukács György írt a kommunizmusról) a James Bond filmek tökéletes megvalósulásai voltak. Hollywood is nagyon komoly „álmokat” (illúziócsomagokat, valóság-narratívákat) tett le az asztalra, de a James Bond filmek – az angol Pinewood stúdióból az angol Ian Fleming regényei nyomán, az amerikai Albert R. Broccoli producelésében – mindennél pontosabban találták telibe ennek az óriási korszaknak a propagált kirakati életstílusát.

Tökéletes illúzió. Nemcsak hogy hihető volt, de mindenki hinni is akart benne. A Bond-filmek évtizedeken át nyújtottak önfeledt szórakozást a legmagasabb fokon, amire az ipar képes. Önfeledt szórakozást, amely során olyan „basic” képeket töltenek be maguknak a nézők, amik hónapokon, éveken át befolyásolják, hogy mit hogyan látnak, mit látnak szépnek, s miről mi jut az eszükbe, hogy milyen képet kötnek egyes dolgokhoz.

az illúzió vége

A Bond filmek befolyása, befolyásoló képessége mára megszűnt. Egy korszaknak vége. Egy illúzió (egy kép, egy narratíva „a kapitalizmusról”) mára elavulttá vált. Mindez azonban korántsem jelenti, hogy a kapitalizmus lelepleződött volna, csupáncsak a reklámstratégia vált elavulttá, fenntarthatatlanná. Ráadásul láttuk a posztmodern esetét, elvileg vége lett egy korszaknak, de úgy, hogy nem jött helyére másik, és nem is mondtuk ki, hogy valaminek tényleg vége – és lám, közben folytatódott is tovább szépen, dübörgőbben, mint valaha. Most is lehetne ilyesmi a helyzet. Elavult egy illúzió – de ez nem jelenti, hogy „az ipar” le akarna mondani a rendszerről. Inkább csak új illúziót akarnak generálni.



társadalmi fejlődés – nem akarok ferrarit :)

A korszak, amelyben a Bond filmeknekdomináns szerepük volt, a 60-as évekkel kezdődik. A Bond-filmektulajdonképpen az ellenkultúra ellenkultúrájaként győzték meg fogyasztók gigantikus tömegeit arról, hogy szabadok. Eközben a 60-as évek ellenkultúrája tudatosságot ébresztett és tökéletesen szembefordult „a kapitalizmussal”. Fiatal s kevésbé fiatal, forradalmi gondolkodók világszerte – a Berkeley-től Párizsig s Tokyo-ig, Prágát is ideértve – egy egészen más valóságképet propagáltak,s egy egészen más narratíva igazáról győztek meg elegendően óriási tudatos tömegeket (és menet közben megállítottak egy háborút, a Vietnami-t).

A Bond filmek s a szórakoztató ipar filmjei (Hollywood-i filmek ezreit ideértve) fizikailag talán túlélték az ellenkultúrát, a 60-as évek mozgalmait s forradalmait, de a vitát elbukták, a kép, amit ők propagáltak mára már elavult, fenntarthatatlan illúzió, miközben az ellenkultúra valóságképe tökéletesen megállja a helyét, Mario Savio beszéde a rendszerről („put your bodies upon the gears”) ma pontosan ugyanúgy érvényes, mint 1966-ban.

A Bond filmek, akármennyire is élveztük őket, sőt, szerettük, s nagyra értékeltük, csúnyán szembementek a haladással, reklámozták a rendszert, és gyakorlatilag ópiumot jelentettek a fogyasztók (gigantikus) tömegei számára, így ma már tényleg égető szükség van egy kis kijózanodásra – kezdve ott, hogy fogyasztók százmilliói reggelente, fogmosás közben ma már remélhetőleg kimondják a tükör előtt: nem akarok Ferrarit, s nem akarok 200-zal repeszteni, mint Famke Janssen 'Onatopp', sem a Riviérán, sem autópályán, sem sehol, és roulettezni sem akarok, nem hordok fegyvert, ja, és nem török világuralomra.

 

ami az utolsó Bond-filmet illeti...

Leszámítva a főcímzenét (ami egy geil pasi éneklésen alapul), jó volt, stílusos és jó. Jól ki van találva, ez egy relatíve rendes befejezés.Van mögötte gondolkodás, a Fleming regények motívumaiból végül össze tudtak ollózni valamit, ami tényleg végső. Nekünk az tetszett a legjobban, hogy nincs benne erőlködésazon, hogy a régi varázst megidézze, ezzel együtt van benne nosztalgia – egy csomó. Nosztalgia és némi letisztultság is.

Lásd: hatalmas üvegpalota a sivatagban. A főgonosz vendégségbe invitálja Bondot és a „Bond cicát” (akit ma már nem ér cicának nevezni, nem is említve, hogy ő lett az, akibe Bond szerelmes lett, illetve akivel az életét összekötötte végül). Az objektum bejárata előtt divatos öltözetben egy pincérfiú áll, mint valami divatbemutatón: „Egy pezsgőt?” Bond: „Most nem kösz.” Tökéletes. Ki iszik pezsgőt a sivatag közepén, újgazdagok, politikusok?

Van a filmben
egy közelharc is, ami eléggé jó. De a legjobb rész az, amikor álmában felébred, és ott egy kisegér, ráfogja a fegyvert: „ne mozdulj! te kinek dolgozol?”. Mindezt egy kis pálinkázás után. Tökéletes. Ami a „Bond lány” alkalmazását illeti, ezzel kapcsolatban is van egy jó jelenet: a lány bazi jól néz ki, Bond ezerrel bámulja. "Ne nézz így!" "Ne nézz így ki" – válaszolja Bond, amiben van egy olyan gondolat, amit a nemi egyenlőség diskurzusba adoptálni kellene.

Maga a történet is jó – új globális rend van kialakulóban. Az utolsó simítások, és egy új korszak kezdődik. Bond és társai persze megállítják a folyamatot ... de csak a filmben, s közben az élet megy tovább. Zajlik... és érdemes (végre) távolabb lépni a házimoziktól, tévéktől, facebook képernyőktől, s odafigyelnünk erre a nagy történésre – a valóságra... Ahogyan Mario Savio is tanácsolta – már 1966-ban...

-jepe-
2015-11-03

Címkék: Ian Fleming, Bond, James Bond, Daniel Graig



:::::::
  LÁSD: Spectre info-file
:::::::