Büszkeség és Bányászélet
Napjainkban, amikor társadalmainkat a média és a pártok szó szerint kicsinálják, fogyasztók és párthívők szürke masszáját gyúrva a „zemberekből”, a legforróbb és legizgalmasabb jelenség, amit egy film mutatni tud, az természetesen egy társadalmi szerveződés! És persze nem olyan, amiben vámpír lányok röpködnek, vagy szegény, élethalál-harca ítélt médiasztárok küzdenek „a szabadságért”, hanem egy olyan film, amiben valódi emberek mondanak és tesznek valós dolgokat egy valódi társadalomban.
A helyszín Anglia, 1984. Egy meleg közösség egyik vezéregyénisége, Mark Ashton egyik reggel a tévében nézi a híreket, és ... beugrik neki valami, de nagyon. Azon nyomban nekiindul, bemegy a csoport központjába, hogy előadja a többieknek. Az ötlet így hangzik: ne maguknak gyűjtsenek pénzt! Gyűjtsenek pénzt a sztrájkoló bányászok számára! Vállaljanak szolidaritást a sztrájkoló bányászokkal!
Őrült ötlet! Nyilvánvalóan az, hiszen a bányászok tipikusan kisvárosi férfiak, akik egyszerűek, kemény munka, kevés kultúra, férfiak összezárva – ilyen életet élnek, szóval per def garantáltan hajlamosak a melegeket lebuzizni. Miért gyűjtenének a meleg, liberális* fiatalok London belvárosában a vidéki bányászfalvak nem felvilágosult férfiai számára??? Őrült ötlet – pár meleg azonnal sarkon is fordul, és távozik. Őrült ötlet – de van benne ráció, és ha belegondolunk, nem is kevés.
(* liberális: társadalmi liberalizmusra gondolunk, az emberi jogokra és az emberek közti egyenlőség eszméjére, ami totál nem összeegyeztethető az un. „liberális” pártok gazdasági liberalizmusával)
Mark Ashton-t zseniálisan jeleníti meg a film, illetve Ben Schnetzer. Egy olyan izzó intellektusként, aki egy ilyen őrült ötletet simán át tudott adni a társainak. Elmondta nekik, hogy most a bányászokat terrorizálja a rendőrség, és nem őket, ők most pihiben vannak, de majd amikor a bányászokat jól leverték, akkor megint előveszik a melegeket. Azaz, túl az egyetemes testvériségen, a puszta józan ész is azt diktálja, hogy segíteniük kell a bányászoknak – nemde? :)
És ezzel beindult a történet … amely minden résztvevőből a leggyönyörűbb embert hívta elő. Szabad fiatalokat és idősebbeket látunk, kisvárosi nőket, családanyákat, londoni meleg srácokat és leszbikus lányokat, és bányászokat – és egyszerűen mindenki gyönyörű, mert szabad, és humánus, és minden következő lépésében a szabadságot és a humánumot keresi és hívja elő – eszméletlen nagy a film, roppant emocionális, és tényleg felemelő (!!!).
A bányászok persze nem fogadják őket lelkesen – egy szénváros, egy szénfalu bányászkocsmájában megjelenik 6-8 londoni homoszexuális fiatal, akik nemcsak azok, de úgy is néznek ki :) Biztos, hogy bármely vígjátékban megállná a helyét a jelenet – de ez itt a valóság, és szemben egy vígjátékkal, ez nemcsak vicces, de borzasztóan emberi is, plusz, itt a bányászok nem simán bunkókként vannak ábrázolva, mindkét oldal jól van ábrázolva, meg van értve, a kisvárosi bányászférfi is (!), ami pedig a melegek és bányászok találkozásából kibontakozik, az totál konkrétan történelmi horderejű (lásd a film végét). Annyit elárulunk, hogy Mark Ashton őrült ötlete, illetve a kis csapat elképesztő akciózása óriási győzelem lett végül: a melegek egyenlő jogainak védelmét számos párt felvette a programjába, és az összes szakszervezet (!!!), köszönhetően a bányászok együttes igen szavazatának :) Alaposan előretekerték a történelem kerekét …
A film megdöbbentő erejű demonstráció … Megmutatja, átélhetővé teszi, hogy hogyan változik minden ember egyenként pozitív irányban, amikor jótékony folyamatok zajlanak egy közösségben, jótékony, pozitív behatások érik, pozitív kezdeményezések vannak folyamatban … Látjuk, hogyan változik egy Wales-i bányászfalu bányászközössége totál pozitív irányban – köszönhetően a meleg csapat pozitív kezdeményezésének, jelenlétének, ami mindenki számára teret adott, hogy a legjobbat dobja be magából a közösbe :)
Megdöbbentő látni, hogy egy társadalom nemcsak a rossz irányba változhat, hogy nemcsak a gyűlölet és az elidegenedés nyerhet teret, hanem elidegenedett, elidegenített, vagy egymás számára eredetileg konkrétan idegen emberek válnak a társadalom javáért küzdő szövetségesekké, barátokká, testvérekké :) Egy jó történet mindenkiből a jót szabadítja fel, ahogyan a rossz történetek, a rossz társadalmi behatások a rosszat … A jó történetek, a pozitív társadalmi folyamatok, projektek összehozzák az embereket, közelítik a társadalom különböző csoportjait – és ettől mindenkinek az élete jobb lesz, szebb és boldogabb … Miközben a rossz történetek, kártékony társadalmi folyamatok, projektek polarizálják a társadalmat, szakadékokat hoznak létre és mélyítenek, amitől mindenkinek az élete egyre silányabb lesz … Mindezt pofon egyszerűként megértjük a filmet nézve.
ÉS van ám itt egy óriási tanulság, mindenen felül … éspedig a szolidaritás, az, hogy mindig át kell nyúlni a társadalmi korlátokon, mert nehogy már a melegek csak a melegekért tüntessenek, a bányászok meg csak a bányászokért, mindenki magáért – ahogy Mark Ashton is mondta … És amint elkezdünk egymásért tüntetni, ügyekért és eszmékért (egyenlőség, testvériség – „vadiúj” eszmék a felvilágosodás korából), minden forradalmi módon megváltozik …
Mark Ashton impulzív személyisége és az ő társadalomszemlélete mindenki számára óriási inspiráció lehet … A film persze számos más szereplőről is nagyon profi ábrázolást nyújt, ideértve a költészetért lelkesedő idős férfit, akit a csodálatos Bill Nighy alakít, és aki bevallja, hogy meleg, mire a nő, akivel jó barátságban van, mondja neki, hogy számára ez 1968 óta nyilvánvaló :) De ott van a fotós srác karaktere – önmagában egy egész film. Minden benne van. Az egész kor, és az egész szellemi és identitásbéli felegyenesedés, az, hogy vállalja, hogy meleg – annak ellenére, hogy ez egy hányattatott, magányos, boldogtalan élettel „kecsegtet” (az anyukája szerint, aki félti). Vagy ott van a srác, aki Wales-ből jön, és akit az anyja jóformán kitagadott, de aztán … És ott van a híres színész, Anglia #2 regisztrált AIDS betege, aki nem tudja, mi tartja életben – „talán a fű?” – vélekedik. És ott van a lány, aki éli az életét háziasszonyként – mindaddig, amíg egy barát azt nem tanácsolja neki, hogy menjen egyetemre – és lőn, mármint „mén”. Rengeteg nagyon szépen és nagyon valósághűen megrajzolt kép.
A legszebb persze minden kép közül a rendőrök arcának megjelenítése, ahogy kiröhögik a '86-os PRIDE gyülekezőjénél a tüntetni készülő melegeket és a kisbuszon érkezett bányász barátaikat… szűk félpercig röhögnek, aztán picit változik a kép :)
Nagyszerű film ez a társadalmi fejlődésről, az elvesztett csatákról, emberekről, és a folyamatosan megnyert háborúról, arról, hogy az emberiesség minden szemétség, alattomosság, frusztráció, nyomor és gyűlölet ellenére a legkisebb repedésen is utat tör magának, mint valami gyom növény, hogy éljen és életet teremtsen – óriási film, tényleg (!!).