Március 23.-a a lengyel-magyar barátság napja A Magyar-Lengyel Barátság Napját a magyar parlament és a lengyel szejm döntése alapján minden év március 23-án ünnepeljük, így idén is. A remek nap tiszteletére egész nap érdekes programok várják az érdeklődőket, több helyszínen, leginkább Óbudán és az A38 hajón. 2010 - 03 - 21
Újraforgatják a Vasmacska Kölykeit Az Overboard, vagyis magyar fordításban a Vasmacska Kölykei az egyik legjobb vígjáték a 80-as évekből, meg amúgy is, az 1987-ben megjelent vígjátékban Goldie Hawn és akkori és azóta is meglevő szerelme, Kurt Russell játsszák a főszerepeket. Most Jennifer Lopez-zel a fedélzeten akarják újraforgatni a filmet. 2010 - 03 - 21
Woody Allen-nek kétségei támadtak Carla Bruni-val kapcsolatban Úgy volt, hogy Woody Allen a legújabb filmjébe beválogatja Carla Bruni volt modell, most énekesnőt, de aztán a legújabb hír szerint Allen-nek kétségei támadtak, és nem biztos, hogy a francia First Lady színésznője lesz a következő filmjében. 2010 - 03 - 20
Működik az Oscar-díj átka A Dailymail.co.uk magazin újságírói szerint létezik olyan, hogy az Oscar-díj elnyerése rossz óment jelent a díjazott színésznő magánéletére vonatkozóan. Bemutattak 10 Hollywood-i színésznőt, akinek egy, max. két éven belül tönkrement a házassága, miután elnyerte az arany szobrot. 2010 - 03 - 20
Március 17 Szent Patrick napja Március 17 az írek nemzeti ünnepe, mivel ez a nap Szent Patrick napja, a katolikus hittérítő (aki Írország védőszentje lett) 5. századi halálának az évfordulója. Az írek ezt a napot már több, mint ezer éve vallásos ünnepként tartják számon. (Az 1970-es évekig a kocsmákat be kellett zárni ezen a napon). 2010 - 03 - 17
Kate Winslet házasságának vége Kate Winslet és férje, Sam Mendes filmrendező szakítottak és válni készülnek. A 34 éves angol színésznő a 44 éves angol rendező 6 éve házasodott össze, és két gyereket neveltek együtt. 2010 - 03 - 16
Ingyenes múzeumlátogatások március 15-én Minek az ünnepe március 15-e? Természetesen a 48-as Forradalom és Szabadságharcé, de amellett 2008 óta már mint ingyenes múzeumlátogatási lehetőségként is számon tartjuk ezt a remek napot. 2004-ben az akkori kormány ingyenessé tette országszerte az állandó kiállításokat, majd ezt 2008 januárjától megszüntette. Azóta a három nemzeti ünnepünk maradt arra, hogy sok pénz nélkül is élvezhessük a kultúrát, és megnézhessünk egy-két kiállítást aznap. 2010 - 03 - 14
Richard Gere házasságai Richard Gere a napokban szóba hozta volt feleségét, a topmodell Cindy Crawford-ot. A humanitárius és buddhista elkötelezettségéről híres 60 éves színész még 1991-ben vette feleségül Crawford-ot, aki akkor a világ talán legismertebb szupermodellje volt. 2010 - 03 - 14
Megbukott Uma Thurman legújabb filmje Uma Thurman legfrissebb filmje, a Motherhood (Anyaság) nagyon megbukott az Egyesült Királyságban. A romantikus vígjáték a premier hétvégén csupán 88 fontot hozott a brit mozipénztáraknál. 2010 - 03 - 14
Észt Hét fesztivál március közepén Bár olyan, mintha tegnap lett volna, már egy éve volt, hogy a Toldi moziba észt művészek érkeztek és észt filmeket vetítettek. Most, március 17. és 24.-e között megismétlődnek az észt kulturális napok, Ész Hét néven, és ezúttal Budapest mellett Debrecen és Szombathely is fesztivál helyszínként működik. 2010 - 03 - 11