Amerika Kedvencei
America's Sweethearts 2001.
A legnagyobb Hollywood-i sztárok szerepelnek abban filmben, ami az "álomgyár" játékosairól szól: színészekről, stúdióvezetőkről és ügynökökről, a karrier és népszerűség mindent eldöntő hatalmáról, a hisztis színésznőről, a lelkileg szétzúzott színész-férjéről, és azokról a mesterkedésekről, amelyekkel egy új film kampányát fel lehet dobni.
Az Amerika Kedvencei elvileg egy vígjáték
, azzal együtt, hogy csak nagyon ritkán lehet rajta nevetni. A film stílusára főként Billy Crystal személyisége nyomja rá a bélyegét: egyrészt ő találta ki a történetet, másrészt producelte is a filmet, ráadásul ő játssza az egyik főszerepet is, a Lee Philips nevű színész-ügynököt.
Crystal rendkívül népszerű komikus az USA-ban, ezt bizonyítja az is, hogy például az Oscar-gálákon eddig már ötször volt házigazda. Ebben a filmben a Csak Egy Kis Pánik-beli formáját hozza, vagyis ismét egy problémamegoldó, mozgékony kis értelmiségi, aki profi a szakmájában, és aki a humoros vonalat képviseli a filmekben. Bár ezúttal a vicces vonal nem sikerült túl erősre, azért Crystalnak bőven akadt tennivalója a filmben.
Adott egy színészházaspár: Gwen (Catherine Zeta-Jones) és Eddie (John Cusack), a közönség kedvencei, akik sikerfilmek tucatját készítik együtt mindaddig, míg egyszer csak tönkremegy a kapcsolatuk, Gwen lelép egy pösze spanyollal, Eddie pedig idegösszeomlást kap. A film ott kezdődik, amikor ezeken már túl vagyunk, és Stanley Tucci személyében a stúdiófőnök éppen két apróság miatt aggódik: a házaspár legutóbb elkészült filmjét lenyúlta a rendező (Christopher Walken), és csak a premierre hajlandó visszaszolgáltatni, ezenkívül félő, hogyha kitudódik Eddie-ék különválása, akkor a közönség nem fogja annyira szívélyesen fogadni a sztár-pár új filmjét.
Itt lép be a képbe Billy Crystal, akinek az lesz
a feladata, hogy legalább látványszinten kibékítse Gwen-t és Eddie-t, legalább a film bemutatójának idejére, ami már csak azért is fontos, hogy a sajtónak ne tűnjön fel, hogy még nincs is kész a film. Eddig a pontig kicsit lassan folydogál a film, egyedül a -mindig nagyon jó- Stanley Tucci dob fel minket egy pár perces jelenet erejéig.
Aztán belép a képbe Julia Roberts is, akinek eredetileg Gwen szerepét ajánlották fel, de neki jobban tetszett Kiki, Gwen gondoskodó nővérének a szerepe, úgyhogy a filmben végülis őt játssza el.
Kiki szerepe valóban nagyobb színészi kihívás: a lány Gwen asszisztenseként dolgozik, és az egész életét népszerű húgának a szolgálata tölti ki. Talpraesett és okos nő, aki remekül megállja a helyét a világban, mégis túl alázatos az elkényeztetett és kibírhatatlan húgával szemben. Apróságokból egyre pontosabb képet kapunk róla: Kiki már akkor gyengéd érzelmeket táplált Eddie -a húga férje- iránt, amikor még kb. 150 kilós asszisztens volt, és senki sem vette őt észre. Most, a film idején már vékony és csinos, egyedül Gwen csípős megjegyzései emlékeztetik őt a régi, kövér énjére. Kicsit szokatlan a "nagy" Juliát egy kiszolgáló szerepkörben látnunk, de persze nem árulunk el titkot azzal, hogy Kiki karaktere több játék-lehetőséget és -mellesleg- több pozitív végkifejletet rejt magában, mint Gwen-é.
A kövér-Julia pont úgy néz ki, mint ahogy a Jóbarátokban (Friends) a tini-Monica nézett ki, a nagy halom párnáival és profi zsírtokájával. Roberts eléggé visszafogott Kiki bőrében, inkább rutinból játszik, mint átérzésből, vagyis nem nyújt semmi különöset. De ez nem olyan nagy baj, az összes szereplőben érezhető valamiféle visszafogottság,
ami miatt például kevésbé lesz humoros a film, mint amilyen lehetett volna.
Catherine Zeta-Jones sem okozott nagy meglepetést: jól domborított a kiállhatatlan színésznő-hárpia szerepkörben. Könnyű dolga volt, mivel egy kiélezett prototípust kellett eljátszania: az önző és karrierista színésznőt, akinek a szemében a többi ember csak díszlet, az ő tündöklésének a kelléke - Zeta-Jones ezt nagyon lazán elő tudta adni.
A két bombázó nő között Eddie (John Cusack) áll, akit a film elején egy idegösszeomlás szakít ki a hollywood-i hétköznapokból, és a későbbiekben is sok erőfeszítésébe kerül, hogy ne borítsa ki a felesége, Gwen, a filmsztársághoz kapcsolódó negatív dolgokkal együtt. Cusack elsőrendűen tudja a csibészes értelmes srácot játszani, Eddie-ként is ebben a stílusban mozog, laza és szimpatikus, sőt, néhányszor még mosolyra is készteti a nézőket.
Az Amerika Kedvencei egy olyan filmnek készült, ami a filmgyártás belső világába enged bepillantást, hasonlóan például a Robert
Altman-féle Játékos (The Player)-hoz, vagy Steve Martin Fergeteges Forgatás (Bowfinger) c. pompás vígjátékához. Ezek nemcsak nagyon jó filmek voltak, hanem komoly (Játékos) vagy éppen vicces (Bowfinger) formában érzékeltetni is tudták azt a világot, amiről mi, nézők keveset tudunk, de ami annál inkább érdekes lehet számunkra - a hollywood-i filmipar működését és szereplőit.
Az Amerika Kedvencei nem szolgál újdonságokkal ezzel a világgal kapcsolatosan, megmarad az általánosságok szintjén (a sztár-színésznő borzasztó személyiség a hétköznapokban, az ügynöknek nincs valódi magánélete), és mégcsak fele annyi humor sincs benne, mint amennyit várhatnánk tőle.
De nem számít, mert a jó kis szereposztás (Roberts, Zeta-Jones és Cusack egy filmben) sok mindent feledtet, és Billy Crystal is annyit ügyeskedik, hogy végeredményképp nem lesz unalmas a film, Julia Roberts pedig beveti a lebilincselő szájtartásait, vagyis csalódásnak nincs igazán helye.
Az Amerika Kedvencei végeredményben egy simán gördülő vígjáték, egy kellemes szombat esti mozi, amiről viszont nem sokkal több marad meg a nézőben, mint hogy Julia Roberts játszotta benne a főszerepet…
-lidoc-
-lid-
2001-11-22
