Mélyvíz

A Mélyvízet a Titanic-on láttuk, és noha ennek a fesztiválnak pont az a varázsa, hogy a világ legeldugottabb filmjeire is fényt derít, mindig örülünk a fesztivál szélesebb közönségeket is elérő darabjainak.

A Mélyvíz határozott felüdülést jelent, ami 100%-ban a helyszínnek, a főszereplő nőnek, Tilda Swinton-nak köszönhető. Jó dolog, amikor levegő olyan tiszta, hogy szinte harapni lehet (szemben azzal, amikor olyan rossz, hogy késsel lehet vágni), de még jobb, amikor mindezt a vásznon keresztül lehet érezni, mert itt ez történik. A szuper-zöld övezet, a hegymenti kisváros, sőt falu, Tahoe Kaliforniában van, vagyis nem különösebben hideg éghajlatú. A film mégis elhiteti velünk, hogy a Svájci Alpokban vagyunk (talán azért, mert nem nyár közepén forgatták, hanem ősszel, vagy télen).

A film első félórájában ez az élmény dominál. Erre jön rá plusz rétegként egy anyai konfliktus, és végül maga a gyilkosság. Tény, ami tény, a film a végére eléggé leül, mégis, így visszatekintve rá, meg lehet érteni, hogy mire gondoltak az alkotók, Scott McGehee és David Siegel, akik együtt írták és együtt rendezték is a filmet. Úgy tűnik, nem követtek el hibát, nem voltak felületesek és nem is hagytak ki semmit.

Ott vagyunk tehát ezen a gyönyörű helyszínen, éjszaka, és azt látjuk, hogy a 18 éves formájú fiú kiszökik, hogy egy randit bonyolítson le - egy férfival. Aztán jó kis dulakodás támad köztük, éjszaka, tengerpart, móló, villámok, minden megvan, hogy izgis és emlékezetes legyen. Egyetlen egy dolog hiányzik, a srác nem öli meg a férfit. Ez a hiány azonban magától pótlódik, mert a rosszindulatú felnőtt csábító egy rossz mozdulattal lezuhan a mólóról, és egy ott heverő horgonyban halálát leli.

És itt jön az anyai konfliktus. A férje tengerész, katona, totál jobboldali, irtózik a gondolatától is, hogy a fia homoszexuális lehet. Az anya közben sejti, hogy ez van, sőt, szinte teljesen bizonyos is benne. Ez a konfliktus egyik fele, a másik viszont az, hogy ez a férj marhára nincs is otthon, és minden 100%-bana nő, az anya vállaira nehezedik, a fia homoszexuális volta csak úgy, mint az a hulla, amit hajnalban a parton talál, úgy, hogy tisztában van vele, a fia éjjel veszekedett valakivel odakint.

Ez a konfliktus tökéletesen van megjelenítve, és ennek a megjelenítésnek a fő médiuma nem más, mint Tilda Swinton. Tilda Swinton magas, roppant fehér bőrű, vörös hajú, és szeplős bőrű nő. Nem úgy néz ki, mint az átlag, de ez nem válik a hátrányára. Nagyon szép. A film kulcsjelenete, ha nem is a történet, de a vizuális élmény szempontjából mindenképp az, amikor Tilda Swinton többször lemerül a víz alá, hogy a hulla zsebéből kiszedje a kocsikulcsokat. A víz elvileg jég hideg. Nincs fürdőruhája sem. A hulla vagy öt méter (!) mélyen van a kristálytiszta víz fenekén. Meg kell mentenie a fiát. Gyönyörű a nő és gyönyörű az egész jelenet. Akár némafilm is lehetne. Akár csak így, önmagában is.

Tilda Swinton-t legrégebbről talán azok ismerik, akik látták az Orlando címszereplőjeként, noha kisebb szerepet már a 86-os Caravaggio-ban is játszott. Úgy tűnik, elkötelezett művészfilm színésznő.

Utána is, amikor hazafelé hajt és a haja már kezd megszáradni, nem tudjuk levenni róla a szemünket, mágnesként vonz minket, mert nemcsak szép, de egy annyira igazi, élő személy, hogy ugyanúgy harapni lehet, mint a filmben látható szinte fagyosan tiszta levegőt. Egy igazi anya, aki mérhetetlenül magányos, csak magára számíthat. A férje apja ugyan ott van a házban, ám amikor a nő segítséget kér tőle (mert szüksége van 50 000 dollárra órákon belül), az apósa a zsebébe nyúl, és felajánl neki 20 dollárt, és hozzá teszi, ha kell, tud adni akár 80-at is.

Az említett pénzre azért van szükség, mert persze megzsarolják. Most már nemcsak az van, hogy egy (vélt) bűntény, valamint fia homoszexuális voltának nyomait kell minél ügyesebben eltűntetni, de egy igencsak élő problémát is le kell küzdenie, hiszen a behajtó naponta meglátogatja. Ezek a problémák bárkit felőrölnének, itt viszont egy darab magányos anya kell, hogy leküzdje őket. A pénzbehajtó egyébként nem más, mint a Vészhelyzet Luca doktora, a valóban horvát származású Goran Visnjic.

A film nagyon is jó, függetlenül attól, hogy tényleg rendesen leül az utcsó 15 perce. Azért jó, mert egy határozottan emlékezetes, a Temetetlen Múlt és a Rossz Álmok vonalába illeszkedő film. Már csak az a kérdés, hogy ha két pasi írta, hogy lehet ennyire érzékeny egy nő világával szemben? A válasz az, hogy mert egy nő novellája volt az "alapanyag", Elisabeth Sanxay Holding regénye, a Blank Wall. De ha ezt nem tudtuk volna, akkor is ki lehetett volna találni, mert azt, ahogyan a film utolsó percében a férj telefonál, azt tényleg csak egy nő írhatta meg ennyire pontosan.

-floyd-