Senkiföldje

A Senkiföldje bosnyák film, és nagyon jól indul. Mármint ahhoz képest, hogy rögtön az elején látjuk, amint különös kegyetlenséggel szétlövik pár ember fejét, testét, meg ilyenek. Ezek a felvételek nem mondhatják magukénak az amerikai filmek távolságtartását (hogy amit látunk, az olyan, mintha moziban látnánk), és így máris benne vagyunk a sűrűjében, 18 éven aluliaknak abszolút nem ajánlott, ami persze nem garantálja, hogy e korhatár felett automatikusan javára válik annak, aki megnézi. Szóval, benne vagyunk a sűrűjében, csak abban nem lehetünk biztosak, hogy egészen pontosan minek a sűrűjében? De azért vagyunk itt, hogy ez kiderüljön, és itt indul a film "tárgyalás" része.

Perceken belül kialakul egy abszurd színdarabokra emlékeztető háromszereplős szituáció, és a film elkezdi hozni a legjobb formáját. A közönség vidám és gyakran nevet, annyira meggyőzőek ezek a jelenetek. Az történt ugyanis, hogy egy szerb és egy bosnyák katona ott rekedt egy lövészárokban, a két szembenálló tábor között (senkiföldjén), kezükben egy-egy darab fegyverrel, testükön pedig (kezdetként) egy-egy darab golyó ütötte sebbel. A drámai szitu hamar megmutatja barátságos arcát, tényleg egész sokat lehet nevetni a különféle helyzeteken, mégpedig teljes és szeplőtlen jókedvvel. A film első harmadának a végén már biztosak vagyunk benne, hogy jó filmre ültünk be, és hogy kellemes élményekkel távozhatunk majd, amikor felkapcsolják a villanyt. A jelenetek nagyon jól vannak megírva, úgy tűnik, az író (és rendező) Danis Tanovic eléggé profi lehet a színdarab-írásban is. De ne feledjük, még mindig nem lehetünk benne biztosak, hogy már a film igazi arcát látjuk, hiszen eddig már két olyan drámai jelenetnek lehettünk tanúi, melyek azóta, mint valami fenyegető sötét felhő árnyékolják be vidámságunkat. Vihar előtti csönd. Közismert, hogy a filmekben az erőszak, a dráma, a szenvedés a műfajnak megfelelően van adagolva és tálalva. Értsd, ha nagyon drámai jeleneteket láttunk, okunk van azt gondolni, hogy (még ha éppen nevetünk is) nem egy vígjátékra váltottunk jegyet. Most is pont ez a helyzet.

Pedig a film egyre jobb, bejön egy új cselekmény szál az ENSZ katonák egy kis egysége révén, akik behatolnak senkiföldjére (gyakorlatilag ebbe a gödörbe), hogy kimenekítsék az ottrekedteket. Itt meg kell jegyezni, hogy ennek a kimenekítésnek semmi akadálya, minden teljesen simán megy. Odamennek mindkét fél táborához, és megkérik őket, hogy most pár percig ne lőjenek, amíg a katonákat kihozzák. Akadály nélkül megy minden, de kell, hogy valami bekavarjon a képbe, és ez egy harmadik katona lesz, egy bosnyák, akit aláaknáztak. Igen, a szerb katona nem egyedül érkezett a gödörbe, hanem egy idős társával. Az idős fickó talál egy hullát az árokban, és "szerb" rutin szerint jó kis csapdát készít belőle a mentő alakulatoknak. Alárak egy aknát, hogy amikor az emberek megmentésére felesküdött medikusok megmozdítják, jó nagyot robbanjon. Ezzel az idős szerb elvégezte küldetését, és kiszáll a filmből, eggyel gyarapítva a hullák sorát. Ám ez az aláaknázott katona csak el volt ájulva, így amikor feléled, a bosnyák katonának lesz egy barátja, akit nem akar csak úgy otthagyni. Így egy egész ki kavalkád alakul ki, melynek a szereplői az ENSZ-esek, beleértve az ENSZ főnökséget, a nemzetközi sajtót, plusz egyéb katonákat. Még ekkor is úgy tűnik, egy egészen vicces filmet látunk, ám a rendező valami egészen más végső szájízt tartogat a számunkra.

Egy hirtelennek tűnő fordulattal hazavágják a mozinézésünket, de van még ennél rosszabb is, mégpedig az, hogy erről a fordulatról hamar kiderül (hamar leesik a tantusz), hogy nem is volt olyan "hirtelen", sőt, hogy valójában egy gondosan kitervelt, és kíméletlenül végrehajtott manővernek voltunk az alanyai.

Az egész film gyakorlatilag a nyugati világ, és elsősorban az ENSZ negatív színben való feltüntetéséről szól. Óh, igen, a helyi csávó jól megmondja, hogy "minek jönnek ide a szemét nyugatiak, akik nem értenek semmit az egészből, csak filmezik az ő nyomorúságukat, az ENSZ katonák pedig csak annyit csinálnak, hogy napi 125 gramm élelmiszert szétosztanak a helyiek közt".

Kábé ez a szitu, és a film nézőpontjáról, amelyről eddig azt hittük, hogy emelkedett és humánus, most egyszeriben kiderül, hogy teljesen célirányos és elfogult, sőt dühödt. Ez egy hidegzuhany, aminek nem lehet örülni.

Vegyük sorra: a fő ENSZ katonatiszt egy szőke cica-micával mászkál, és totál komolytalan. A média képviselői szemetek, csak kihasználják az embereket. A szerbek találták ki ezt a hulla-aláaknázást, de hozzátették, hogy az akna az EU-ban készült, valódi EU termék. Vagyis egy olyan tápláléklánc rajzolódik ki hirtelen, hogy a két fél nem emlékszik, ki kezdte a háborút (ez persze fura), a sajtó "hiénái" csak végzik a dolgukat, az ENSZ egy pojácákból álló üdv-hadsereg, akik nemcsak, hogy semmit nem tudnak tenni a helyzet enyhítésének érdekében (mert ekkor még lehetnének jó fejek), de gyakorlatilag ők a legembertelenebbek mindenki közül (nem árulhatjuk el, miért, de a legcsúnyább dolgot velük művelteti a rendező az egész film alatt).

Egyszóval, ez nem szép dolog, sőt, határozottan zavaró, idegesítő, bosszantó élményt nyújt. Elmondhatjuk, hogy ez a film simán lehetett volna jobb, sőt, úgy is fogalmazhatunk, hogy durván el van rontva, de ezt mégsem mondhatjuk, mert az egész film éppen ennek a labdának a kosárba juttatásáért jött lére, vagyis azért, hogy betegyék nekünk, "nyugatiaknak" az ajtót. Egyébként az egyetlen homályos pontja az a filmnek, hogy a szerb katonát miért mutatják jóformán ugyanolyan jó fejnek, mint a bosnyákot, de erre is könnyű választ találni. Ez a semlegesség álcája. Emiatt hisszük azt, hogy nyugodtan nézhetjük a filmet, mert úgy tűnik, emelkedett, humánus aspektusból tálalja a szituációt. Ez kábít el minket, hogy a film végén a szánkba dobhassák a békát, amit le kellene nyelnünk, hogy mi vagyunk a zombik. És hogy miért nyilvánvaló, hogy ez álca? Vessünk egy pillantást a film kooprodukciós partnereire, van benne amerikai, francia, bosnyák, szlovén, angol, olasz, de szerb partner egy szál sem. És ha már itt tartunk, azon is iszonyatosan meglepődnénk, ha az ENSZ akármilyen formában is támogatta volna ezt a filmet. Ha mégis megtették, akkor a film annak a kezébe harapott, aki enni adott neki, pont úgy, mint ahogy teszi ezt a nézők kezével. Au!

-jepe-