40 Nap És 40 Éjszaka

A 40 Nap és 40 Éjszaka ránézésre nem tűnt valami reménykeltő vállalkozásnak, persze nem a szó anyagi értelmében, hiszen a tinifilmekre jellemző kis költség (17 millió) és nagy bevétel (38 millió) erre a filmre is jellemző. Előzetesen azért nem fűztünk nagy reményt hozzá, mert egész egyszerűen nem volt tétje a dolognak, ti. hogy Josh Hartnett megtartja-e a 40 nap totális szexböjtöt, vagy sem. Márpedig a film 100%-ig erről szól, szóval más vonzerőt max. önszorgalomból tudtunk volna kitalálni neki. Az első kerek 20 perc aztán elfelejtett rácáfolni előzetes aggodalmainkra, és a tömör unalom alakját öltötte. Mindez lehet elfogadható is, ha úgy vesszük, hogy 20 perc a 40 napból semmi, vagy ha úgy vesszük, hogy végre egy film, amiről nyugodtan késhetünk, de ha azt vesszük, hogy 20 perc a 90-ből abszolút kihagyható, hirtelen a pénztárcánkhoz kapunk, hogy akkor hagyjuk már ki ugyanilyen eleganciával a jegyár 22%-át is.

Komolyra fordítva a szót: az első 20 perc tényleg nulla, a maradék 70 perc pedig viszonylag rendesen hozza a papírformát, mert ekkor a néző már legalább pontosan azt kapja, amire számított. Minden jelenettel nő az eltelt napok száma, minden jelenetben kötélen táncol Josh Hartnett, hogy most szexre fog sor kerülni, de nagyjából egyik jelenetben sem történik meg ilyesmi. Sínen vagyunk. A film tényleg menetrendszerűen halad előre, ám nem kell hozzá sok idő, hogy még akik késtek is 20 percet, azoknak is leessen, hogy ez a film borzasztó gyengén van megírva. Nem, semmi különös, nem arról van szó, hogy egy adott ponton el van rontva, hanem arról, hogy egyenletesen rossz, lapos, mert hiányzik belőle az a pár apróság, amitől film a film.

Rögtön az elején hiányzik például az indok, ami miatt Josh Hartnett ezt a világrengető fogadalmat teszi. Oké, szakított a régi csajával, és? És most mi van? Nincs kedve a csajozáshoz, kedvetlen? Ezt még megértenénk, ám valójában az van, hogy hetente több új csajt is összeszed, és ebből van elege. Nos, jó, legyen, szokjon le, akár van rá oka, akár nincs. Ugyanígy hiányzik, hogy mit evett annyira a volt csaján, ezt azért normisabb filmekben fel tudják mutatni valahogy, itt is látunk ugyan nem home-videó felvételeket, ám az ebből kirajzolódó kapcsolatot nem túl sokan siratnák. Persze nem kell nagyon izgulni, hogy vajon mivel fedi el a film ezeket a hiányosságokat: újabb hiányokkal. A következő hiány az, hogy nem tudjuk, nem látjuk, nem érezzük, egyszóval semmiféle formában nem tapasztaljuk meg, hogy mitől indul be egymásra Josh Hartnett és társnője, Shannyn Sossamon, akit az érthetetlen módonjól sikerült Lovagregényben alaposan megkedveltünk. Találkoznak egymással, először semmi beszéd, azt próbálják beadni nekünk, hogy azért, mert Josh fogadalmához ez is hozzátartozik, ám valójában mást gyanítunk.

Azt gyanítjuk, hogy az un. Facérok-szindrómával van dolgunk. A 90-es évek két fő tinifilmje, a Facérok és a Nyakunkon Az Élet alaposan megvilágítja, mitől jó, vagy nem jó egy film. A Facérok épp most ment az egyik tévécsatornán, úgyhogy friss az élmény. Arról van szó, hogy amikor a srác meg a csaj életükben először elkezdenek dumcsizni, a jelenet egyszerűen nincs megírva. A forgatókönyvíró hanyag eleganciával átugrotta ezt a részt. A hangot lekeverik, csak zenét hallunk, és közben látjuk, ahogy tátognak. Komoly hiányosság, nem csoda, hogy a film felejthető lett. Ezzel szemben a Nyakunkon Az Élet (Reality Bites) összes jelenete remekül meg van írva, értsd, rendes beszélgetések, meg minden. Éppen így az első találkozás is, melyben Ben Stiller és Winona Ryder megismerkednek. Ha egy első találkozást "lekevernek", a film a szappanopera kategóriájában találja magát, nincs mese, ez a Facérok-szindróma. A 40 Nap és 40 Éjszakára általánosan, minden szinten jellemző ez a kidolgozatlanság. Nincs meg az indok, ami miatt Hartnett leszokik a szexről, nincs meg a jelenet, nem látjuk, nem értjük, miért szeretnek egymásba, és nincs meg az indok, ami miatt a Hartnett fiú kitart a fogadalma mellett. Mindez csak annyit jelent, hogy a film nem igazán átélhető, azaz mint élmény nem igazán "hasznosítható"- élvezhető. Fájdalmunkon, hiány-, illetve üresség-érzetünkön sokat javíthatna, ha Shannyn Sossamon kifuthatná magát, ám erre nem igazán van módja, a film nem biztosít keretet számára, hogy akár kicsit is emlékezetes alakítást nyújtson. Ugyanígy, sok panasztól megkímélte volna magát a film, ha a humorérzéknek akár a legenyhébb nyomát is felmutatta volna.

De ha nem, hát nem, csalódni így sem volt okunk, tekintve, hogy a történet alapján tényleg nem sokra számítottunk.

-zé-