Kate & Leopold

Meg Ryan-ről az az ember benyomása, hogy alapvetően vígjátéki színésznő, mégis, ha a jobb filmjeibe belegondolunk (mint például az Amikor A Férfi Igazán Szeret vagy A Szerelem Hullámhosszán), könnyen más álláspontra juthatunk. Azt mondhatjuk, hogy Ryan sokkal inkább romantikus színésznő, mint komika. A legjellemzőbb beállítása az, amikor nem jut szóhoz, kicsit oldalról, alulról fölfelé néz, vagy egyszerűen tágra nyitja a szemét, hogy életében először vegyen szemügyre valakit, akit már a film eleje óta ismer. Nem annyira komika, mint inkább "romantika", ám mivel mosolygós arcával és kis bájgödrével a színészek közt nagyon vidám jelenségnek számít, kompromisszumként a "romantikus vígjátékok" specialistájaként gondolunk rá. Így elmondhatjuk, hogy ehhez a filmhez pontosan egy Meg Ryan-re volt szükség, hiszen a Kate & Leopold pontosan egy ilyen romantikus vígjáték akar lenni, már csak az a kérdés, hogy Meg Ryan-en kívül mit pakoltak bele az alkotók a filmcsomagba.

Az első 10 perc, amikor Hugh Jackman mint Leopold 1876-ban leledzik, és amikor végül átrakja székhelyét 2000-be, kritikus természetű. Elvileg látunk akciót is egy hatalmas műtermi híddal, tényleg, okunk nem kéne, hogy legyen a panaszra, látunk egy fotós is, aki a jövőből érkezett oda, szóval minden okésnak tűnik, mégis gyenge a végeredmény. Bizony, akárhogyan is, a film eleje szinte a teljes érdektelenségbe torkollik, és nehéz azt is megmondani, hogy miért, annyira érdektelen. A néző berendezkedik egy immár várhatóan lapos film végig-élvezéséhez, azzal nyugtatgatva magát, hogy mindjárt jön Meg Ryan, és majd minden jóra fordul, meg azzal, hogy az időutazásos filmeknél a kötelező kerettörténet gyakran laposra sikerül.

Szép remények, melyek végül megmaradnak az önáltatás szintjén. Meg Ryan pont a film leggyengébb pontját fogja ugyanis képezni, kezdve az elrontott frizurájával, folytatva azzal, hogy kábé 3-4 kilóval könnyebb, mint ami elviselhető, és akkor még nem említettük a filmbéli karakterét, Kate szerepét, amely még csak mérsékelten jól sikerültnek sem nevezhető. Meg Ryan-t imádjuk, de most komolyan, egy ennivaló nő, minden elérhető filmjét megnéztük, és meg is fogjuk nézni, de ez a frizura, ez a kiegyenesített haj nagyon rossz. Kiveszi belőle a játékosságot, és egy Diane Keaton-szerű keménységet kölcsönöz neki. A karaktere azonban mindent alulmúl. Kate sikeres nő, és hol dolgozik? A reklámszakmában! A 90-es években a Merlose Place, Amanda és a D&D ügynökség eléggé kimerítette a témát, azóta ha valaki egy filmbe reklámszakmát akar beletenni, nem elégedhet meg a puszta közhelyekkel. Ez a film mégis ezt teszi. Sőt, ami még rosszabb, az egész reklámszakmából a legunalmasabb dolgokat találták meg: egy arc valami vajkrémet reklámoz vágás nélkül, premier plánban, ilyen reklámok, úgy hisszük, reméljük, ma már nem igazán készülnek. Kate elvileg nagyon hajt a sikerre, és amikor örül, örömében elkezd az utcán dzsiggelni, ami valahogy ismét egy nagyon rossz jelenetként könyvelhető el. A főnöke és közte zajlódó történet sem sokkal felemelőbb. A nő várja, hogy előléptessék, hogy a fúzió után ő legyen a helyi főnök, elmennek vacsorázni, és a férfi elkezd neki ajánlatokat tenni, szex, meg ilyenek, Kate meg csak ül ott, az erőltetett ruhájában, és nem jut szóhoz, de nem úgy, mint a vicces és romantikus Meg Ryan filmekben, hanem mint egy olyan filmben, amit elfelejtettek megírni és megrendezni. Mert kábé erről van szó.

Van egy pár kellemesnek mondható jelenet, tű a szénakazalban, ezek arról szólnak, hogy a múlt századi fickó természetes gondolkodása és viselkedése, természetközeli, lassúbb tempójú életvitele mennyire friss levegő a 2000-es évek New York-i nyomulásához, túléléséhez képest. Hugh Jackman szerepe sem rossz, vannak jó pillanatai, néha már-már azt hisszük, hogy egy jó filmet nézünk, de aztán időről időre lelombozódunk. Talán a legegyszerűbb, ha az mondjuk, hogy ebben a filmben nincs sok fantázia, közhelyes és uncsi is. Szinte semmiből, semmilyen motívumból, semmilyen cselekményszálból nem sikerült kihozni azt, amiért az ember szeret moziba járni. Ezzel együtt, az kellemes érzéssel távozik a moziból, ha nem is annyira feldobódottan, mint inkább megkönnyebbülten. Gyakorlatilag tényleg kellemes élmény, de már csak azután, hogy valahol az elején rendesen leszállítottuk az elvárásainkat.

-floyd-