Az Esküvő

Egyszerűen minden adott. Bombázó csaj megérkezik egy orosz kisvárosba, haza. Mindenki füttyentget utána, hogy milyen jól néz ki, de amikor a lány hazaér, és lepakol porlepte, lelakatolt, rég nem látott otthonába, elsírja magát. A környezet és a drámai töltet készen állnak a bevetésre. Itt, ezen a ponton a néző már tudja, mik közül választhat, hogyha tippelnie kell a film kimenetelét tekintve. A színdús kavalkád, valamint a főszereplő konfrontációja az elmaradottságból adódó körülményekkel fix, már csak az a kérdés, hogy milyen lesz a vége, happy-end, vagy horror. A kettő ég és föld, és nem is arra gondolunk, hogy "jó lesz-e a vége, vagy sem", hanem arra, hogy a filmet tisztességes szándékkal készítették-e, vagy előre megfontolt sokkolás szerepelt a tervben. Túlságosan könnyű ugyanis "visszaélni" a kezdetleges, elmaradott, alulcivilizált körülményekkel (lásd egyébként Andrej Rubljov). Az ilyen filmek bemutatják a "helyi kultúrát", majd rátérnek a tárgyra, és ahelyett, hogy előrukkolnának valami történettel, elkezdik szisztematikusan meghalasztani, tönkretenni a karaktereiket. Az ilyen filmeknél kapunk egy kellemes "helyi élményt", egy "kolor lokált", plusz egy fantáziátlanságból adódó hideg zuhanyt, az elgondolkodtató, művészi horrort (lásd a dán Születésnap). Amikor tehát elkezdődik Az Esküvő, elkezdődik az izgulás is, hogy vajon olyan filmet nézünk-e, ami megérdemli, hogy nézzük, amit a végén nem fogunk megbánni. Az örömhír kábé annyi, hogy Az Esküvő pozitív film, a fentiek értelmében abszolút megérdemli a figyelmünket.

A film fotóját szemlélve az 1980-as Vámmentes Házasság jut az ember eszébe, amit tévében lehetett nemrégiben látni és nagyon-nagyon jó film. Egy házasság egyszerűen a legtökéletesebb dolog, amit alkalmazni lehet, ha egy kultúrát akarunk bemutatni. Mutass egy esküvőt, és megmondom, ki vagy - hogy milyen érzés ott élni, ahol te élsz. Itt, az orosz kisvárosban eléggé pénz nélküli érzés. A városka szénbányászatból él, minden férfi bányász, a bányában dolgozik. A fizetés hónapokat késik, a mai nap azonban ünnepnap, összeterelik az embereket a főtéren és megérkezik a fegyveresekkel őrzött busz az emberek pénzével. Főhősünk apja éppen hat hónapi zsozsót vehet ma fel, ráadásul a munka hősei közt is ott szerepel a neve, így kiemelt fizetést kap. Erre szüksége is van, mert tegnap este a Moszkvából hazatért lány, Tanya rávette a fiát, Miskát, hogy kérje meg a kezét, és az esküvő pénzbe kerül. Azt is megtudjuk, mennyibe. A kisváros vendéglősnője felsorolja a lehetőségeket, fasírt, marhanyelv, és hozzáteszi az árat. A bányász apuka végül az összes pénzét felteszi a vacsira.

Minden rohamtempóban halad. A legénybúcsúztatástól az új életre való berendezkedésig, mely utóbbi egy darab új kanapé beszerzését jelenti, amit az ablakon toloncolnak be, és gepárd, vagy leopárd mintás a kárpitja. A legénybúcsúztatás lényegében egy spontán szerveződő vodkavedelési körút. Miska ugyanis odaadta apjának az összes fizuját, és nem maradt pénze virágot venni szíve választottjának. Aztán a kollégái összedobnak neki, de ő hülye, rábízza iszákos haverjára (testvérére?) a pénzt, és így megint nullán vannak. Végül lesz pénz, meg ingyen-virág is, de akkor meg már Miska gondolja meg magát, hogy mégsem akar virágot adni. Felhúzza az orrát, mert a moszkvai gazdag ember, akinek a lány a szeretője volt, éppen bent van a lánynál, és a fejét fűzi, a testőrök pedig nem engedik be a fiút.

Komoly kis kavalkád, annak is a legintenzívebb fajtája. A néző nem győzi kapkodni a fejét, közben pedig ilyeneket mond magában, mint "apám!", "úú!", "ne már", "de durva", és persze jókat nevet. Garkusa, a haver vagy testvér egy személyben felelős a cselekmény durva fordulataiért, és a tetejébe még egy teljes külön cselekményszálat is rábíznak az alkotók. Ennek a cselekményszálnak az lehet a címe, hogy a "vodka-barter". Miközben ugyanis Garkusa szeretné visszaszerezni a pénzt, amit elpiált, pénz helyett mindig csak egy üveg vodkára tesz szert, amivel ő és Miska még beljebb kerülnek a film "sűrűjébe".

Ez a kavalkád-vonal azonban nem maga a film, hanem annak csak a mozgatóereje, ez viszi előre a cselekményt. A film tartalma pedig úgy bukkan elő, fokozatosan, ahogyan a cselekmény halad előre. Igen, mintha a cselekmény egy kis kalapács lenne, egy szobrászkalapács, amely minél többet kopácsol, annál tisztábban kirajzolja, ami a filmben el van rejtve, az orosz valóságot. Miközben a könnyedén és élvezettel fogyasztható cselekményben haladunk előre, gyakorlatilag tökéletes képet kapunk a hatalom és az élet struktúrájáról. Kirajzolódik szemeink előtt a teljes kép. A moszkvai milliomos van legfelül. Ő nem maffiózó, de vannak testőrei. Ebben a kisvárosban teljhatalma van. Az emberek kezet csókolnak neki, hogy "kösz a templomot", stb. Neki viszont ez nem a saját hatalma, a felesége révén tett rá szert, vagyis az apósáé. Ezért van, hogy nem válhat el, ezért van, hogy nem veheti el Tányát. A helyi rendőr és az ő osztaga helyi uralkodók, anélkül, hogy a törvény a legkisebb mértékben is szabályozná működésüket. A kisváros összes lakója "alattvaló", akik a bányában kezdik és végzik a karrierjüket, az életüket - most jön a poén-, és ezt nem bánják. Amit bánnak, az a rájuk kényszerített struktúra.

Ha nem akarnának Moszkvába menni, ha nem kellene azzal foglalkozniuk, hogy mi van Moszkvában, hogy egy moszkvai csávó vajon mit dönt a bányájukról, hogy mit csinál egy Tánya típusú lány Moszkvában, hogy mikor érkezik meg a fizu, mindenki tök boldog lenne. Szegény, de boldog. Mint ahogy Tánya és Miska már gimiben szerelmesek voltak egymásba, sőt, gyerekkorukban is, amit a film elején be is mutatnak. Ha Tánya nem megy el Moszkvába (azért, mert jól néz ki, és mert a moszkvai csávó és a moszkvai modell-szakma fantáziát látott benne), minden sokkal jobb lett volna. Mert Tánya igazán szereti Miskát, és ha Moszkva nem szól bele, boldog is tudna lenni vele.

A film tényleg mindent megad, amit egy "esküvős" filmtől elvár a néző, és teszi ezt baráti módon, "horror" nélkül, mégis teljes szociológiai mélységgel. Nemcsak gazdag, hanem igazán jó film is, ráadásul kellemes szórakozás.

-jepe-