Megváltó Szex

Laura Maná 34 éves spanyol színésznő 3 évvel ezelőtt azt vette a fejébe, hogy több kisebb-nagyobb filmszerep után csinál egy saját filmet, saját forgatókönyvből, ami arról szól, hogy egy mélyen vallásos nő prostituáltként gyakorolja az emberbaráti szeretetet. Mindez egy '30-évekbelinek álcázott fekete-fehér spanyol film formájában jelenik meg, mindaddig, míg a cselekmény egy adott pontján "színt nem kapnak" a szereplők, vagyis a film át nem megy színesbe.

Nem teljesen eldöntött kérdés, hogy pontosan mi is a műfaja a filmnek, hiszen a sztorija alapján esélyes lehetne vígjátéki kategóriában is, de nem így van, a spanyol rendezőnő komolyra vette a témát, a vallásos hit, az erkölcs, és hasonlók a maguk szokott helyén jelennek meg, és a szex pedig csupán küldetésként szerepel. Dolores (Elizabeth Margoni) egy kis mexikói faluban éldegél, afféle helyi szentként, mivel minden rászorulón segít, önzetlen és kedves, és egyetlen bűnt sem tud felsorolni, amikor megpróbál gyónni. Dolores túlzott jóságával leghamarabb Manolo, a férje (José Sancho) nem tud mit kezdeni, úgyhogy elhagyja őt, és ezzel beindulnak az események. Doloresnek gyorsan be kell szereznie egy bűnt, mert azt gondolja, csak így szerezheti vissza Manolot, és mi más is lehetne ez a bűn, mint a férj megcsalása. Miután a karitatív célból elkövetett félrelépés után Dolores "ügyfele" hihetetlenül boldog és kiegyensúlyozott lesz, hamar elterjed a faluban Dolores (vagyis új nevén Lolita) csodatevő szexuális erejének híre, amiből egy ingyen folytatott prostituált praxis lesz. A falu felvirágzik, a film kiszínesedik, a férfiak előzékenyek lesznek a feleségeikkel, mindenki boldog lesz, Lolita szolgáltatásáért pedig a templom építésére adakoznak az elégedett vendégek. Mi pedig ezalatt "elvagyunk", ahogy mondani szokták, ami azt jelenti, hogy amikor helyenként kicsit leül a cselekmény, akkor kis ideig unatkozunk, aztán amikor megint kap a történet egy kis fordulatot, mi is észrevétlenül felélénkülünk, és így megy ez a film végéig. Sokat segít, hogy nagyon karakteres arcokkal találkozunk a filmben, akik olyan természetesek, mintha nem is profi színészek játszanák őket. Elizabeth Margoni játékán viszont az látszik, hogy mélyen átgondolta Dolores személyiségét, és igyekezett minél sokszínűbbnek bemutatni ezt a film elején még unalmasan tökéletesnek tetsző női karaktert.

Egészében véve olyan a film, mintha egy régi (Bunuel-korabeli) spanyol filmet látnánk, ami erős mexicói hangulatot áraszt magából, de a lényege a falusi bezártság, a fix összegű (és csekély számú) lakosság, ami jó alapot jelent az érdekes, és néha humoros történéseknek. Apropó, ez a történet sokkal több humorforrást rejt magában, mint amennyit végül a film felhasznál.

Úgy tűnik, Laura Maná semmiképp nem akarta, hogy a vallásosság parodizálásával vádolhassák meg, és ezért talán kicsit túl komolyra vette az alaphangvételt, és a viccesnek szánt jeleneteket is kissé tompítva mutatta be. De ez nem jelenti azt, hogy ne szórakozhatnánk jól a filmen, mert ha nem is kacagjuk végig a filmet, cserébe viszont igazi érzelmeket és szimpatikus szereplőket, mindent egybevéve pedig egy normális művészfilmet kapunk.