Bővér Szálló

A Bővér Szálló persze aláment ennek a kívánatos szintnek, és jócskán ott is ragadt. Érdekes sztorinak tűnik számunkra három főiskolás srác története, akik -a filmben külön nem is elemzett körülmények hatására- arra kényszerülnek, hogy lányruhát öltsenek, és ezúton próbáljanak meg viccesek lenni? Nem feltétlenül, hiába sugallja ennek az ellenkezőjét a film jól sikerült plakátja a metró aluljárókban. Ami még jól állt '82-ben Dustin Hoffmannak az Aranyoskámban, Robin Williamsnek a Mrs. Doubtfire-ben, Nathan Lane-nek a Madárfészekben, az csöppet sem áll jól filmünk három ismeretlen főszereplőjének, akik Dave, Adam és Doofer nevű főiskolás srácokat játszanak.

A film sztorija két-három mondatba szorítható, és az eddig látott legegyszerűbb tinivígjátékok felületén halad. Dave és barátai egy hímsoviniszta fiúkollégium tagjai mindaddig, míg egy lopással ártatlanul meg nem gyanúsítják őket. Menekülési útvonaluk a szomszédos lánykollégiumba vezet, ahol "csak néhány napig akarják meghúzni magukat"- jobb híján lányként-, addig, amíg nem sikerül tisztázni a nevüket, és amíg Dave-et nem sikerül felvetetni egy menő jogászcéghez. Hát igen, egy ilyen sztori hallatán sok producer visítva rohanna ki a megbeszélésről, de filmünk esetében mégsem így történt, ahogy ezt a végeredmény is mutatja. A fiúk magukra öltik a lányruhákat, és elkezdenek elvegyülni a kolis csajok között. A forgatókönyv további ötletességéről az ad tanúbizonyosságot, hogy a kollégista lányokat mind testi- és lelki sérülteknek állítja be, akik vagy óriás termetűek, vagy túl szőrösek, vagy éppen ordítozósak, és ezért nem találnak fiút maguknak.

Az ilyen típusú fogyatékosságokat a Tök Alsó (Deuce Bigalow: Male Gigolo) c. Rob Schneider-vígjáték vezette be, ahol Deuce Bigalow úgy csinált gigoló-karriert magának, hogy az óriás és nagyon kövér fekete nőtől kezdve, a hangosan káromkodó lányon keresztül minden fogyatékosnak megtalálta az "ellenszerét", vagyis azt a formát, amiben ezek a szokatlan működésű lányok jól érezhették magukat. Míg a Tök Alsó egy élvezetes és sikeres vígjáték lett ezek miatt az eredeti és humoros karakterei miatt, addig a Bővér Szálló hozzá képest egy egyszerű és tökéletlen másolatnak tűnik, ahol a francia kolis lányt például bajusszal és szakállal képesek bemutatni (ilyen otrombaságot még nem láttunk egyetlen amerikai filmben sem, ami valamilyen formában a franciákat kívánta cikizni).

Ez a bajusz-szakáll-színvonal hatja át az egész filmet, és többek között ezért van az is, hogy a film alatt egyetlen valódi nevetést nem hallottunk a nézőktől. Mivel a történet tulajdonképpen nem is létezik, és minden filmkészítési igyekezet egyedül arra irányult, hogy három fiút női ruhában grasszáltasson (hátha ez vicces lesz), ezért nem is kapunk mást, mint ezt: Dave és társai lányruhákban mozogják végig a filmet, riszálják a feneküket, magas hangon affektálnak, szőrtelenítenek, és elhessegetik a volt macsó-társak durva "udvarlásait". Ezek persze lehetnének vicces mozzanatok is, de -a jelen film esetében- egyáltalán nem azok. A Dave nevű szépfiú karakter (Barry Watson/ Bosszúból Jeles) kapja azt a forgatókönyvi feladatot, hogy női ruhában szedje fel a kollégium gyönyörű vezetőjét, Leah-t (Melissa Sagemiller), akit persze élből szemüvegesen ismerünk meg, eljátszva ezzel azt az évszázados sémát, miszerint a szemüveges csúnya lány egyből szépséges lesz, ha leveszi a szemüvegét, és kibontja a haját. Az, hogy Dave és Leah közt hogyan szövődhet szerelem, miközben elvileg mindketten főiskolás lányok, lazán oldja meg a film, hasonló könnyedséggel, mint ahogy az egész "szórakoztatás" kérdést is kezeli, vagyis azt, hogy milyen mulatságot nyújt a nézőknek a befizetett mozijegyért cserébe.

A Bővér Szálló jó példáját nyújtja annak a mozifilm-készítési gátlástalanságnak, ami abból indul ki, hogy a legtöbbet mozibajáró tinédzsereknek semmi sem drága, vagyis hogy egy bármilyen áttetszően halovány történetet is el lehet nekik adni, ha fiatalok a főszereplők, és az egész vígjátéki köntösben jelenik meg. Mi ebben nem lennénk annyira biztosak, már csak azért sem, mert filmünk az USA-ban még az árát, vagyis 12 millió dollárt sem tudta behozni a jegybevételeiből, és ez bizony jelent valamit. Legalábbis annyit, hogy "hamar munka sose jó".