Harry Potter és a Titkok Kamrája
A Harry Potter és a Bölcsek Köve egy új vonalat indított el a filmek világában, kitágította a gyerekfilmek körét, és egy a felnőttek számára is izgalmas és érdekes történettel (és mesevilággal) állt elő, nem véletlenül lett annyira népszerű film, hogy tavaly karácsony környékén szinte az egész világ Potter-lázban égett. Egy könyvsorozat második darabjának lenni ugyanannyira nehéz lehet, mint a megfilmesített formájának a bőrében lenni, így lehet ez a Harry Potter és a Titkok Kamrájával is, amit J.K.Rowling a Harry Potter és a Bölcsek Köve után, és a Harry Potter and the Prisoner of Azkaban (egyenes fordításban Harry Potter és az Azkaban Foglya) c. könyve előtt írt.
A film mindent megpróbált, hogy elérje a Bölcsek Köve színvonalát, és egy folyamatosságot biztosítson a Potter-adaptációk között, de ez minden igyekezete ellenére sem jött össze neki. Pedig a rendező ugyanaz volt (Chris Columbus, a családi-romantikus filmek nagy ismerője), a főbb színészek is megegyeztek, és még a stílusjegyek is hasonlóak voltak a 2 film között, ami azt jelenti, hogy majdnem egyforma hangulatot nyújtottak, de most már felbukkant egy újdonság is: a Harry Potter és a Titkok Kamrája félelmetes lett. Már a története is nehezebben követhető, mert ezúttal elég bonyolultan áll össze a kép a sötét erők Roxfortbeli felbukkanása körül.
Harry Potter (Daniel Radcliffe) a nyár elteltével készül vissza a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskolába, de 
mint rendesen, most is minden ellene van, kezdve a nevelőszüleitől, folytatva egy Dobby nevű kismanóval, aki egy nagy veszélyre hivatkozva meg akarja akadályozni Harry visszatérését az iskolájába. (Nem tudjuk, hogy Dobby szerepel-e a könyvben, de a filmen annyira mesterkélt, annyira számítógépesformát öltött, hogy meg is lepődtünk rajta, mit keres a filmben.) Végülis Ron, Harry őscimborája (Rupert Grint) sikeresen kimenti hősünket a családi fészekből, és elindulhatnak a varázslatok. Roxfort szerencsére nem sokat változott a Bölcsek Köve óta, ha valamiben, akkor az iskola elvarázsolt hangulatának a bemutatásában tudott folytonosságot tartani a Harry Potter és a Titkok Kamrája az előző filmhez viszonyítva. Ismerős arcokkal találkozhatunk az iskolában, felbukkan Hermione (Emma Watson), akiről most kiderül, hogy varázsló szempontból problémás a származása ("sárvérűnek" csúfolják), ami egy ilyen toleráns iskolában nem lenne gond, ha a Roxfort falai közt felbukkanó gonosz elem nem pont a hasonló származású tanulókat venné célba…
Ki másra is várna a rejtély megfejtése, és az iskola feletti veszély elűzése, mint Harry Potter-re, aki ismét képességei csúcsán van, kedves, ügyes, nagyon okos, és mindenekelőtt kitartóan hű barát? A fentieken kívül Harrynek még egy eddig ismeretlen adottsága is felbukkan (tud a kígyók nyelvén beszélni), ami viszont zavarba ejti minden szimpatizánsát, sőt, még velünk is el tudja hitetni egy darabig, hogy főhősünket egyszerűen megszállta egy gonosz szellem. Ha már a gonosz erőknél tartunk, a film bővelkedik az olyan jelenetekben, amitől még egy felnőttben is hajlamos meghűlni a vér. Kisebb-nagyobb kígyók, kisebb-nagyobb pókok veszik ki a részüket
az ijesztgetésünkben, hogy a vérrel festett falfeliratokat, vagy a meghalt diáklány állandóan jelenlevő szellemét ne is említsük. Tényleg riasztó jelenetek fordulnak elő a filmben, főként ahhoz képest, hogy alapjáratban egy gyerekfilmről van szó, ami ugyan misztikus és varázslatos színekben játszik, de ezzel együtt is meglehetősen félelmetes. A cselekmény bonyolódik, a történet egyre misztikusabb fordulatokat vesz, mindaddig, míg végül Harry barátunk végére nem jár a dolgoknak, és el nem simulnak a feszültségek. (De addig mi még legalább egyszer elveszítjük a történet fonalát).
A normális heppiend ellenére a Harry Potter és a Titkok Kamrája eltávolodni látszik a kalandos-könnyed gyerekfilm sémától. Amellett, hogy a gyerekszínészei -még mindig - fantasztikusak, és bármikor tud meleg hangulatú, gyertyafényes és mesés képeket elénk varázsolni, ebben a Harry Potter- filmben kevesebb spontenaitást, és több ijesztgetést találtunk, mint vártuk volna. Persze az élvezhetősége mellett szól az, hogy a film elegendően hosszú, és a végére a néző akár még a kígyós jeleneteket is elfelejtheti - ha nagyon erősen akarja.
