Bazi Nagy Görög Lagzi

A film plakátja arról tudósít minket, hogy ez a film a valaha volt legsikeresebb független film, és ennek az értékét az sem kicsinyíti, hogy nem igazán tudjuk, mit jelent jelen esetben a függetlenség. Az biztos, hogy mindössze 5 millió dollárból készült, a producerei többek közt Tom Hanks és felesége, Rita Wilson voltak, a gyártásban pedig az HBO vett részt. A függetlenséget ezek alapján valahogy úgy tudjuk értelmezni, hogy ez egy ultra-kis költségvetésű, nem nagy filmstúdiók által készített film, ami csak a stílusát tekintve mainstream, a története periférikusnak számít. Bárhogyan is, az az 5 millió jó befektetésnek bizonyult, mert (az ügyes marketingnek köszönhetően is) a film mindeddig 228 millió dollár jegybevételt hozott, csak az USA-ban. Ennyit a pénz oldaláról, most lássuk, mit tud valójában a film.

Azzal indul, hogy történetben egyáltalán nem vagyunk erősek, sőt, igazából egy elég sematikus, szokványos sztori van a tarsolyunkban. (Ezúttal kell elnézést kérnünk Nia Vardalostól, a film írójától-főszereplőjétől, aki a saját életét dolgozta fel a filmben). Adott egy 30 éves lány, Toula, aki történetesen görög származású, és éppenséggel Chicagóban él. Ez a származás viszont többet jelent annál, mint első nekifutásra gondolnánk, mert Toula egész életét a görög kolónia határozza meg, világát ez a nemzetiségi valóság határolja be, ami alapján a film elején egy csapzott hajú, csúnya lányt ismerhetünk meg személyében, aki az apja éttermében dolgozik. Ez az elhanyagolt külső nem hagy kétséget afelől, hogy most nemsokára egy jó öreg "átváltozós"-sztori következik, vagyis a kívülről csúnya, belülről különleges lány a film előrehaladtával külsőre szép, belülről még egyénibben lesz különleges, ahogyan ez már filmek tucatjaiban történni szokott. És nem csalódunk, valóban ez lesz a menet, annyi különbséggel, hogy most egy mediterrán família áll a lány mögött, vagyis hősnőnk minden egyes újítását vagy heves viták, vagy zajos tetszésnyilvánítások kísérhetik.

Toula kitalálja, hogy főiskolára akar menni, egyrészt hogy kipróbáljon valami újat az életében, másrészt, hogy be tudja cserkészni azt a fiatal főiskolai tanárt, akit még az étteremben kiszúrt magának. A tanárt, akit a filmben Ian-nak hívnak (ugyanúgy, mint Vardalos valódi férjét, aki egyébként a filmben Ian barátjaként tűnik fel), John Corbett játssza. Első látásra nem tudtuk, honnan annyira ismerős Corbett arca, aztán rájöttünk, hogy ő volt a Miért Éppen Alaszkában a rádiós-DJ, aki mindig elröppent szövegeket olvasott fel a falubélieknek, és egyszer elröpített egy zongorát is. Ebben a filmben Corbett egy eléggé sztereotipikus karaktert kapott, ő az olyasfajta fiatal, vegetáriánus értelmiségi, aki szelíd szemlélődéssel éli az életét, estéit az olvasás és zenehallgatás tölti ki, és akit a tanítványai mindig "jófej tanárként" tartanak számon.

A jófej Ian nemcsak, hogy felfigyel Toulára (aki a filmben sec-perc alatt megszépül), de ráadásul még a lány csúnya korszakából, az éttermi találkozásból is emlékszik rá, vagyis nem a külső, hanem a belső kisugárzás hat rá, ami ismét azt bizonyítja, hogy egy igazi jófejjel állunk szemben. A szokványos karakterét Corbett sem igyekszik megtölteni tartalommal, szinte az egész film során megmarad ebben a jóindulatú-előzékeny, finom értelmiségi bőrében, és nem ad hozzá semmi eredetit a szerepéhez.

A Toulát játszó Nia Vardalosnak viszont sokkal könnyebb dolga van, hiszen a saját életét írta meg először egy színdarab formájában, majd a forgatókönyvben, és végül eljátszania is saját magát kellett, ami végül sikerült is neki. Toula és Ian tehát összejönnek, mi pedig akadálytalanul haladunk a totális heppiend felé. Ha már itt tartunk, kicsit túlságosan is könnyedén haladunk előre a történetben, nem adódik semmi valódi konfliktus, ami akár másodpercekre is megállíthatná hősnőnk boldogulását.

Miközben rengeteg lehetőség lenne arra, hogy a Hamupipőke-szál elkalandozzon némileg érdekesebb irányokba is, ez kimarad, és mindent elborít a kiterjedt görög családi vonal. A film erre a nemzetiségi kultúrára hajt rá, a "görögség" elemeire, arra, hogy bemutassa nekünk, hogyan működik egy amerikai-görög kolónia. Láthatjuk a nagynénit és a mamát, ahogy rafináltan irányítják a családfőt, a fiút, aki folyamatosan meg akar felelni az apjának, a kövér unokatestvéreket, nagybácsikat, egyszóval az egész mediterrán nagycsaládot, ahol mindenki beleszól a másik dolgába, és mindenki sokat eszik, leginkább húst.

A film úgy mutatja be a Portokalos családot, mint ahogy a vígjátékok "az olasz családot" szokták ábrázolni, vagyis nagyhangúnak, melegszívűnek, közvetlennek és vidámnak. Azt, hogy ez esetben pont görögökről van szó, a magyar szinkron furamód azzal igyekszik érzékeltetni, hogy a fontosabb görög szereplők egy selypítő akcentussal beszélnek. Tulajdonképpen szinte csak ez a "görögség"-vonal teszi érdekessé a filmet, miközben ugyanez a vonal nem elég ahhoz, hogy egy eredeti vígjátékot hozzon létre, ezért van az, hogy miután Toula és Ian olyan gyorsan egymásra találnak a történetben, utána többször is elkalandozik a figyelmünk, sőt, időnként bizony unatkozunk is. Mindezt feledtethetné velünk a humor, de ez sem jön össze, mert a nagynéni és az apa sziszegő beszédstílusán kívül nem akad a filmben túl sok nevetnivaló.

A Bazi Nagy Görög Lagzi összességében egy jó-közepes, "semmi különös" vígjáték lett, az amerikaiak viszont nagyon szerették. Áprilistól decemberig több, mint 200 millió bevételt produkált, de úgy, hogy az első hetekben kevesebb, mint 1 milliókat hozott, és később is csak heti 5-8 millióval növelte a sikerét. Szerintünk azzal együtt, hogy bemutatta egy mediterrán nagycsalád működését, korántsem lett annyira vicces, mint amilyen lehetett volna. És ha már itt tartunk, az is jó lenne, hogy ha a magyar szinkron-készítők ne rögtön Liptai Claudiára gondolnának, ha éppen egy teltkarcsú és nagyszájú lánynak keresnek magyar hangot, mert ez még egy jó adagot el tud venni a film élvezhetőségéből...