Margó Királyné

A történelmi feldolgozásokkal az a baj, hogy amíg egy regényből készült film esetén a történet végét, vagy közepét nyugodtan meg lehet változtatni, addig itt a sötét történelmi szigor érvényesül, mindent a szemnek, semmit a képzeletnek. A történelmi tárlatvezetés során a sírból előidézett történelmi alakok kemény és szigorú láncra vannak verve, alakjuk elválaszthatatlan a tényektől, a sorsuktól, ami a valóságban már megesett velük. Ez a történelmi szigor az, ami miatt nem nagyon szokott sikerülni olyan eszméletlenül jó történelmi filmeket létrehozni, mint például e film nagy "elődje", az Elizabeth.

A Margó Királyné c. filmmel kapcsolatban optikai csalódás, illetve időeltolódás, "jet-lag" lép fel, azt hisszük, ez a film olyan, mint az igazán kitűnő Elizabeth, miközben persze a helyzet az, hogy ez a film már 1994-ban elkészült. Ezt csak azért érdemes így külön is megjegyezni, mert az ember a moziban minden filmről azt hiszi, hogy idei darab. Egyébként, ha már itt tartunk, ez a majd 10 év késés egy külön fantasztikus élményt ad hozzá a filmhez. Plusz történelmi távlatot jelent ugyanis, hogy a gyönyörű Isabelle Adjani (a forgatást is beleszámolva) 10 kerek esztendővel fiatalabb, mint ma. Emiatt, noha látjuk, felismerjük, hogy ez ő, mégsem ismerünk rá teljesen, s így jobban adhatja ki magát Margó királyné karakterének. Másrészt érezzük, hogy amit látunk, az a múlt, az nem most van, ez már megtörtént, nem lehet rajta változtatni, elmúlt és örökre visszahozhatatlan. Ettől lesz a film duplán történelmi, és itt még mindig csak a palackról beszélünk, amiből a sötét szellem ki fog szabadulni.

A film döbbenetes hatást tesz a nézőire, eltekintve természetesen azoktól a nézőktől, akiknek semmi kedvük egy kosztümös darabhoz, mert őket természetszerűen hamar álomba fogja szenderíteni ez a film, ami persze furcsa, mert hogy lehet viharban, tengeren aludni? Lényeg, hogy a belépő annyi, hogy a nézőnek ne legyen komoly kosztüm-fóbiája, és innentől minden sínen van. A döbbenetes hatást a nézők úgy érzékelik, hogy a film, illetve a filmben szereplő alakok megérintik őket, ott vannak előttük a vásznon, hús-vér alakban, giccses fények, belógó mikrofonok, műanyag ruhák, szétcsépelt klisék nélkül, teljes komor történelmi valóságukban. Az ember valahogy mindig is tudta, érezte, hogy a történelem nem az, aminek látszik. Vagyis, amit mi történelem gyanánt ismerünk, az nem más, mint egy kivilágított akvárium, melyet alulról bámulunk, és látjuk, ahogyan a cápák ott úszkálnak benne. A történelmi valóság ehhez képest egészen más, nincs kivilágítva, a cápák a sötét, komor homokos vízben élet és halál urai, és minket semmi sem véd meg tőlük, nincs semmiféle üvegfal.

A film elején Margó és udvarhölgye kiszöknek a városba, mert Margó férfit akar. A jelenet elképesztő. Szürkület, kékes fények, nyomor, sikátorok, szűk utcák, a két nő fátylakban vonul, csöndben a falak mellett. A feszültséget harapni lehet, a jelenetben minden benne van, ami veszélyes, sőt halálos. Margó talál is magának szeretőt, aki frissen érkezett a városba, nincstelen, de azt hiszi, előtte az élet, van egy könyv nála a vadászatról, és azt olvasgatja nyomorúságos szálláshelyén. Ez a könyv lesz később, ami alapján kivégzik, és ezen a szálláshelyen találkozik először ellen-karakterével, aki ugyanolyan, mint ő, csak katolikusban, és ezért az egész történet során gyűlölniük kellene egymást. A lényeg, hogy már a film legeleje teljesen elcsavarja a fejünket, ettől kezdve pedig az történik, hogy egy félelmetes érzés kíséretében bámuljuk végig, ami a vásznon lepereg, remélve, hogy tényleg nem velünk történik, amit látunk.

A nyers történelmi valóság legfőbb velejárója a nyers erőszak, amiből ebben a filmben igazán bőven akad, hiszen a Szent Bertalan Éji mészárlás a film kellős közepét képezi. De a nyers erőszak és a nyers valóság között ott van még valami, ami ebben a filmben ugyancsak kijön, a nyers és brutális emberi gondolkodás, a sötét szándék, a gyilkos tervek. A film egy örvénylő, tekergő mocskos szándék útját kíséri végig, ahogyan ez a féreg utat tör magának, és végül a felszínre buggyan. A primitív gonoszság körutazása látható, ahogy mint egy szerpentinen, egyre magasabbra és magasabbra tör, miközben az élet emberi minősége egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed.

Ebben a sötét, sáros kavalkádban olyan emberek lesznek a világító pontok, mint a szegény szerető, és ellen-karaktere, vagy IX. Károly és Navarrai Henrik, illetve Navarrai Henrik és Margó. Ezeknek a párosoknak a legkevésbé sem kellene egymással jól kijönniük, kezdve Margóval és férjével, Henrikkel, akivel a nép előtt is nevetséges kényszerházasságban élt hősnőnk.

Pont ez a szép, ahogyan például ők ketten átnyúlnak a történelem mocskának a feje felett, és kezet adnak egymásnak. Ez a szép ebben a hátborzongató filmben, melynek az Elizabeth c. zseniális film nem az előzménye, hanem a méltó utódja.