Doktor Szöszi 2.

Elle-t, a harvardi végzettségű szőke ügyvédnőt éppen a diplomája átvételekor hagytuk magára a Doktor Szöszi végén, ahol nemcsak a spontán karriervonal, hanem a magánéleti front is sínre került, mivel Emmett, Elle új szerelme az utolsó percekben megkérte a lány kezét. Most a második rész tehát innen indít: úgy vesszük, hogy megvolt az eljegyzés, így Elle már az esküvőt kezdi megszervezni. (Emmettet sajnos még mindig az álmos tekintetű és csöppet sem férfias Luke Wilson alakítja, némileg ezzel is alájátszva Elle, alias Reese Witherspoon harcias nőiességének).

Doktor Szöszi tehát a toppon van: sikeres ügyvédgyakornok egy nagymenő cégnél, és az esküvője előtt áll, ugyanakkor szükségünk van némi konfliktusra is a filmhez, úgyhogy jobb híján Gyilkoshoz (Bruiser), Elle pincsijéhez fordulnak a forgatókönyvírók, hogy rajta keresztül juthassunk el végül Washingtonba, a politikai csatározások színterére. Alapjáraton jó ötletnek tűnik ez a politika-vonal, hiszen a jogi pályán már bizonyított a szőke hősnőnk, és "felfelé" már nem adódik olyan sok út ezen kívül, az viszont már más kérdés, hogy a filmben ez olyan bénán van tálalva, amennyire csak lehetséges. A kemény filmes sztereotípiák mentén haladunk, amennyiben a történet szerint Washingtonban minden csak a politikáról szól, a képviselők megközelíthetetlenek (de persze belül ugyanolyan emberek, mint mi), és a demokratikus alapelvek, a választók képviselete helyett sokszor az egyéni karriervágy mozgatja őket, amúgy pedig minden a bejáratott profizmus szerint működik, amiben nincs helye egy talpig rózsaszínbe öltözött szőke lánynak.

A sztori ugyancsak bicegősen halad előre, és néhány jelenetnél már a film elején fel kell szisszennünk. Így például akkor, amikor Elle azt találja ki, hogy Gyilkos anyja nélkül nem lehet meg az esküvő, és ezért kezdi el felkutatni a kutyamamát. Bár tudjuk, hogy ez kell ahhoz, hogy hősnőnk végül az állatvédelem örve alatt felbukkanhasson a fővárosban, és elvegyülhessen az ottani arcok között, mégis, ez valahogy kicsit túlzásnak tűnik még ebben a babarózsaszínű világban is. És ha már itt tartunk, a film túlzásba esik ezzel a csajos, szőke, "édi-bébi"-vonallal is, ami pedig a Doktor Szöszinél még remekül működött. Az első filmnél sikerült megtartani az arányérzéket a csajos dumák, a divatos cuccok, sminktanácsok és Elle intelligens, kedves karaktere között, sőt, éppen ezek arányos keverése lett annyira sikeres a film, hiszen a kiváló Spinédzserek óta senki sem göngyölítette fel ezt a nőtípust. A '95-ös Spinédzserekben (Clueless) Alicia Silverstone (Cher) volt az, aki kifinomult természetével minden helyzetbe minőséget vitt, aki nagyon egyedi, vicces-lányos stílusban szerzett jó jegyeket, boronált össze tanárokat, és egyáltalán, az ő intelligens-szőke párosítása tette egy nagyon pompás vígjátékká azt a filmet. A Doktor Szöszi ennek a vonalnak volt a jó értelmű folytatója, és ez a jogfolytonosság szakadt most meg a Doktor Szöszi 2-vel, ami sajna, elcsúszott ezen az érzékeny pályán. Itt már minden második megmozdulás egy komplett visítós izgalmi állapotba torkollik (főleg a mellékszereplő nők részéről), miközben maga Elle egy naiv, de jólnevelt szőke úrilány benyomását igyekszik kelteni, a világ legnagyobb mennyiségű rózsaszínű ruhakollekciójával körbebástyázva.

Elle, hasonlóan magához a filmhez, megnyerő próbál lenni, és épp ez a baj. Azt a spontán talpraesettséget, ami az első filmnél learatta a filmen belüli szereplőknél (és nálunk, "külső" nézőknél is) a babérokat, most egy olyan egyszerű kép váltotta fel, miszerint hősnőnk okos, és amellett szeret "bombázó csajszinak" öltözni. Ennyi. Egy lecsupaszított váz, amit az első film remek stílusához és történetéhez képest kapunk, valódi hangulat és humor nélkül.

És akkor még csak most érkeztünk el a politikai sztori gyengeségeihez, a kiszámítható fordulatokhoz, az ezerszer látott portárs-segítő karakterhez, az egészet megfejelve még egy "rút kiskacsából - jó csajt" átváltozással is, csak hogy teljes legyen a kép.

Úgy tűnik, minden erejükkel biztosra akartak menni az alkotók, és talán pont ez a túlzott igyekezett fordult a visszájára, mert inkább érződik a filmen az erőlködés, mint az első részben megismert "szöszi lazaság". Elle, ennek a "szőke specialitásnak" a jegyében annak idején nemcsak könnyedén, hanem humorosan is vette az akadályokat, mostanra viszont csak egy rózsaszínű akaratgombóc lett belőle, aki hiába küzd jó cél érdekében (ne bántsuk azokat az édes kis állatokat, ne kísérletezzünk rajtuk, ha lehetséges...), mégis, ha választani lehetne, a mostani formájában már nem választanánk magunknak barátnőnek.