Túl Nagy Család

Ez a film tehát egy kicsit másról szól, és másképp is működik, mint a többi, "átlagos" Hollywood-i művészfilm, úgyhogy másképp is közelítünk hozzá. A fő-főszereplő természetesen Kirk Douglas maga, akit a legtöbben Spartacusként ismernek a híres, 1960-ban készült technicolor alkotásból. Az idős színész most egy nyugdíjazott ügyvédet (Mitchell Gromberg) játszik, aki feszültségben él a családjával, azon belül pedig főként a fiával, Alex-szel (akit nem más, mint Michael Douglas alakít). Mivel egy családi drámában vagyunk, ezért hát nem meglepő, hogy a film a Gromberg-família tagjai közötti ellentétekről, konfliktusokról, ki nem mondott kedvességekről és kimondott szurkálásokról szól, vagyis olyasmikről, amik szokásosak minden családnál, csak itt most mindez hangsúlyosabb formát kap. A három generációs felállás legfiatalabb szintjén a két Gromberg-fiú áll, Eli és Asher, akiket Rory Culkin és Michael Douglas első házasságából fia, Cameron Douglas játszanak.

A történet, ami a Douglas-família közös fellépését aláfesti, egy előkelő New York-i család hétköznapinak tűnő sztorija, ami a távolságtartó egymás mellett éléstől indul, és végül egy egészen másféle együttélésbe torkollik. Körülbelül ennyiben fogható meg a film sztorija, ami nem is annyira lényeges, mert még mindig inkább az a fontos, hogy Kirk Douglast minél több jelenetben láthassuk, egyedül, a fia, felesége és unokája körében, és ezzel már az életében kaphasson egy filmes családi emléket Michael fiától (illetve Joel nevű fiától is, aki executive producerként működött közre a filmben).

Michael Douglasnek, vagyis Alexnek több problémája is van a filmben: egyrészt az apja volt cégének egyik tulajdonosaként sem védhet azt, akit akar (ki mást is akarna képviselni, mint egy spanyol lakóközösséget), másrészt az egyik kolléganője majdnem elcsábítja, ráadásul, hűen az egyik legerősebb Hollywood-i sztereotípiához, az apja nem tudja kifejezni az iránta való érzéseit, és úgy tűnik, mintha nem lenne vele elégedett, és nem lenne büszke a fiára. Ez adja majd az egyik fő konfliktust, bár a többi is hasonlóan ismerős lesz számunkra más filmekből, így például a huszonéves fiú, Asher (Cameron Douglas) drog- és önkifejezési problémái. Asher a film elején érthetetlenül arrogáns, szemtelen és érzéketlen, és emellett még a zsidó identitásával is gondjai vannak. Mivel egy jellemfejlődéses filmmel állunk szemben, ez a negatív indítás jó alapja lesz a későbbieknek, bár számunkra kissé nehezen követhető a srác átmenete a rosszfejből az érzékenybe.

Asher öccsét, Elit Rory Culkin játssza, aki az egyik legjobb alakítást nyújtja a filmben. Rory a Culkin-színészgyerek család legifjabb tagja, és hasonlóan tehetséges (ha nem még jobban), mint a befutott két bátyja, Macaulay (Reszkessetek, Betörők 1-2, Jófiú, Richie Rich) és Kieran (Az Óriás, Az Örömapa, A Csaj Nem Jár Egyedül). Rory-t eddig főként a Jelek egyik főszerepében láthattuk, bár már ott volt ő is a Richie Rich és a Jófiú stábjában, igaz, csak pici szerepekben. Rorynak most egy szótlan, és nagyon melegszívű kisfiút kellett eljátszania, aki egy punkszerű lányba szerelmes, amúgy karatézik, és nem nagyon akar beszélgetni a szüleivel. A kis Culkin mindezt olyan természetességgel adja elő, mintha mindig is a filmbeli családjával élt volna, úgyhogy az ő játéka feldobja az amúgy nem igazán működőképes filmet. A családhoz tartozik még a nagymama alakja, Evelyn Gromberg-é, akit Michael Douglas mamája, Kirk Douglas első felesége, Diana Douglas játszik. Mrs. Douglas alakja köré a film legérzékenyebb érzelmi szálai szövődnek, vele kapcsolatosak a legérzelmesebb jelenetek, miközben ő maga is nagyon finom alakítást nyújt.

Az érzelmesség amúgy is elég erőteljesen jelen van a filmben, kezdve a nagyapa-Kirk Douglas alakjától, aki bár szerepe szerint olyan ember, aki nem képes kimutatni az érzelmeit, mégis rajta áll vagy bukik a család sorsa, és az ő személyisége teszi végül helyére a Grombergék pályáját. Kirk Douglas egyébként néhány éve agyvérzést szenvedett, és ezért kicsit érthetetlenül beszél, ami jelen esetben nem okozott gondot, mert rá írták a forgatókönyvet, és így Mitchell Gromberg személyében egy agyvérzéses idős embert kellett eljátszania.

A filmet Fred Schepisi 64 éves filmrendező rendezte, akinek a nevéhez a Fészkes Fenevadak, az I.Q- A Szerelem Relatív, vagy az Oroszország Ház c. filmek köthetőek.

A legokosabb úgy tekintenünk ezt a filmet, mint Michael Douglas "ajándékfilmjét", amit az idős színész édesapjának, Kirk Douglasnak nyújtott át. A befutott és Hollywoodban befolyásos Michael mindent megtett azért, hogy összehozhasson egy minden szempontból családi filmet, és nem csodálkozhatunk, hogy ez simán összejött neki. Mivel ez egy "emlékfilm"-szerű alkotás (amibe valószínűleg maga Michael Douglas is beletett egy jókora összeget), ezért kissé elnézőbbek lehetünk vele, és ha így kivesszük a "normál" filmek versenyéből, akkor nem várunk tőle semmi olyat, amit nem tud.

Amit várhatunk tőle: az egy családi dráma, Douglas-szereplőkkel, erőteljes konfliktusokkal és néha kreált érzelmességgel, és ami a leglényegesebb, a főszerepben Kirk Douglas-szel.