Tiresia

Pedig ez mégiscsak megtörténhet. Beülünk a filmre, anélkül, hogy elmélyednénk a megadott sajtóanyagban, elvégre egy film élvezetéhez nem tartozik hozzá, hogy előre képben legyünk azzal kapcsolatban, mi járt az író-rendező fejében az alkotáskor. Rossz előjel, hogy már a kezdőképekkel sem vagyunk igazán kibékülve. Egy lávafolyamot látunk, egy vulkánkitörést közelről, amivel nem lenne baj, ha nem vinnék túlzásba az alkotók, és nem éreznénk azt, hogy már legalább 10 perce bámuljuk a fortyanó lávát, mielőtt még elindulna a film. Aztán végre elkezdődik a tényleges film, és felbukkannak a főszereplőink is. Elsőként egy eléggé semleges arcú férfit látunk, aki a külvárosi erdőkben nézegeti a prostituáltakat. Mintha direkt egy adott nőt keresne, bemegy az erdő mélyére, ahol egy gyönyörű nő énekelget magában. Tiresia ő, és mint hamar kiderül, nem nő, hanem egy transzvesztita prosti, Brazíliából. Első számú főszereplőnk, aki elvileg a Terranova névre hallgat, elviszi Tiresiát haza, és szó nélkül bezárja egy szobába.

Ettől kezdve még jobban lelassul a film, elnyújtott jeleneteket láthatunk Tiresia bezártságáról, és arról, mennyire nyugodtan fogadja el ezt a durva helyzetet. Számunkra meglepő, hogy a nő (csak az egyszerűség kedvéért, bár a férfi nemi szervéhez mellek társulnak) a legnagyobb szelídséggel nyújtja oda minden éjszaka a szótlan kínzójának, hogy az kikötözze az ágyhoz. Nemcsak, hogy nem értjük, mire megy ki ez a játék, nemcsak, hogy unatkozunk, miközben nézzük, de még idegesít is minket, mivel közben nem haladunk egyről a kettőre. A napok, illetve a filmpercek múlásával nem kerülünk közelebb a szereplőink érzéseihez (pedig ez elvileg cél lehetne), vagy a történethez, vagy a filmhez magához. Néha felbukkan egy betét-jelenet, amiben Tiresia álmodozásait láthatjuk egy hármas szeretkezésről, aminek ő a középpontja.

Ezek a jelenetek ugyanúgy nem mutatnak sehova, mint a többi, a cselekmény vonalába elvileg tartozó jelenet, úgyhogy az az érzésünk, Tiresia bezártságát csak valami végkimerülés zárhatná le, vagy a szereplőké, vagy az író-rendezőé, vagy legrosszabb esetben a nézőké. De nem, Bertrand Bonello, az film írója és rendezője jobbat talált ki: a továbbra is szótlan Terranova egyik nap, miután Tiresia a hormongyógyszerei hiányában kezd "átmenni" férfibe, egy ollóval a kezében lép oda a "lányhoz", és kiszúrja a szemeit. Ilyen értelmetlen brutalitásra legutóbb művészfilmben a Shakespeare-feldolgozás Titusban láttunk példát, és akkor is ugyanaz a felháborodottság lett rajtunk úrrá, mint most: miért kell ilyen dolgokkal sokkolni a nézőket egy művészfilmben, minden átmenet, felvezetés, előzetes sejtetés, vagy utólagos magyarázat nélkül? Nem tudjuk, de az is látszik, hogy erre maga Bonello sem tudná megadni a választ.

Úgy látjuk, az író-rendező valami "extrém" helyzetet akart feldolgozni, valamit, amin meg lehet ütközni, vagy valami ehhez hasonlót. De ez így túl egyszerű lett volna, egy "komoly" filmet minimum mitológiai párhuzammal kell megtámogatni, nehogy már csak az "jöjjön le" a nézőnek, amit lát (vagyis a majdnem semmi, brutális erőszakkal aláfestve), hanem később, a moziból kijövet, hosszas kutatás eredményeképp ki lehessen mutatni azt a görög mitológiai gyökeret, ami Tiresiából Teiresziászt varázsol, és a megvakított férfi-nőből az Odüsszeiából ismert vak agg jóst, akiről eddig nem tudtuk, hogy váltogatta a nemeit, de nem baj, most már legalább tudjuk ezt is. Pontosan az ilyen filmeket vádoljuk alap-sznobsággal, és az ilyen hozzáállású rendezőknek nem kedveljük a műveit.

A történet az előbbiek szellemében halad tovább, Terranova kidobja az erdő szélén a két szeméből vérző (most már egyre inkább) férfit, és otthagyja. Arra megy egy tinilány, Anna (aki a film egész ideje alatt nem szól egy szót sem), aki hazaviszi, meggyógyítja, és befogadja Tiresiát. Tiresia ekkor már fiúnak néz ki, rövid haja van, és bár lányos vonásai vannak, a film is jelzi a váltást egy színészváltással, az eddigi színésznőt most egy férfi színész váltja fel Tiresia szerepében. Míg Tiresiát két színész játssza, a gonosz Terranovát és a helyi papot egy színész kelti életre. Nem tudjuk, ez mire jó, talán arra, hogy a néző azon izgulhasson, a vak Tiresia felismeri-e majd a hangjáról a megnyomorítóját, vagy sem. Aztán később kiderül (nem a filmből), hogy csak a színész azonos, elvileg a pap nem egyenlő a kínzóval, de ezek már nem is számítanak.

Figyelmünk utolsó morzsáival még arról értesülünk, hogy Tiresiából jós lett, aki megérzi a jövőbeni eseményeket, és ezért a környékbeliek szentként tisztelik. Gondolhatjuk, hogy ez nem tetszik a papnak, vagyis annak a figurának, aki Terranovaként már a film első felében végiggyötörte Tiresiát. Az író (eredeti ötlet híján) a mitológiához, illetve a kereszténységhez nyúl "motívumért", és így a film utolsó perceiben Annát, a 17 éves tinilányt Szűz Máriának láttatja, aki egy utolsó elejtett megjegyzés szerint megszüli majd a Megváltót, és eközben a véres Terranova/pap figurát látjuk tenni-venni mellette. Úgy tűnik, mintha Anna és a katolikus pap összejöttek volna, és a kapcsolatukból született volna egy szőke kisfiú, akit a legutolsó képkockákon látunk. Ennél zavarosabb és erőltetett történetet még álmunkban sem tudtunk volna kiötleni, és ennél felületesebben sem tudtuk volna mindezt színre vinni.

Bonellonak mindenesetre ez sikerült, elkészített egy olyan filmet, amiből semmi sem marad meg bennünk, de ami mégis, az sem lesz egy kellemes emlék.