Swimming Pool

Francois Ozon egy "pikáns erotikus" rendező image-ét alakította, vívta ki magának az eddigiek alapján, a Vízcseppek Forró Kövön például azon alapult, hogy egy homoszexuális pár történetét meséli el, ráadásul egy eredeti Fassbinder-színdarab adaptációjaként. Itt biztos, hogy olyat fogunk látni, olyan mély, ráadásul homoszexuális erotikát, amit eddig még soha, gondolhattuk a film előtt, ám (szerencsére) ez nem történt meg. Az ilyen filmekre mondhatjuk azt, hogy többet adnak el, mint amennyijük valójában van, illetve, hogy a mozijegyek árából a nézőknek is részesedniük kellene, hiszen a legtöbb dolog nem is a vásznon, hanem csak a képzeletünkben jelenik meg.

Ennyi Ozon-rutinnal a Swimming Pool már tiszta sor. Mit látunk magunk előtt? Egy úszómedencét, aminek a partján ott napozik egy igazán (elnézést a kifejezésért) dögös kiscsaj. Színtiszta Lolita-sztori, azzal a különbséggel, hogy a felnőtt férfi ezúttal maga a néző, hiszen a film ezt adja el nekünk, egy erotikától (legalább is a reklám-koncepció szerint) túlfűtött filmet, és mi, akik jegyet váltunk, gyakorlatilag erre ülünk be.

A film a várakozásokhoz képest nem is rossz, pedig az ember viszonylag sokat vár, sok-sok "töltést", izgalmakat, rejtelmeket, de úgy, hogy a film közben üdítően egyszerű legyen, mint pl. a remek stílusú és hangulatú "Köszi A Csokit" volt. A film menetközben legalább egy félórán keresztül teljesíti is ezeket a várakozásainkat, ami nagyon jó dolog. Persze, közben az is igaz, hogy egy valódi kétszereplős filmről van szó, egy idősebb, 40-es merev és angol írónő leutazik Franciaországba, egy szexi kis házba, ahol találkozik a laza és szexi francia kiscsajjal. Egyszerű a koncepció, de ha a részletek a helyükön vannak, mindebből egy igazán kellemes moziélmény kerekedhet, és a film első felében ez tényleg össze is jött.

A gondok, mert sajnos, gondok is vannak, akkor kezdődnek, amikor már berendezkedtünk az angol nő és a francia lány egy házba összezárt történetére. Ekkor már annyira nyitottak vagyunk, hogy történhetne szinte bármi, mégis csalódást okoz a film, mert mindig a legsablonosabb megoldások mellett voksol. A lány például minden este más pasival megy haza, és mindig hangosan szeretkezik, az angol nő pedig mindig frusztrált ettől. Ez így eléggé közhelyes dolog, ennél azért többre számítottunk volna. A mélypont pedig akkor érkezik el, amikor a lány hazaviszi a falu bikájának nevezhető kocsmárost, illetve pincért, és hármasban kezdenek táncolni, szívni meg flörtölni. Nem lehet igaz, hogy 2003-ban mindössze annyit lehet kihozni egy angol írónőből, hogy aszexuális, szemben egy 20 éves kiscsajjal, és hogy az írónő legmélyebb vágya az, hogy összejöjjön a helyi pincércsávóval, és hogy ezzel kész is.

A film mentségére legyen mondva, hogy technikailag ennél azért tényleg többről van szó, hiszen az angol írónő írói válságban szenved, és környezetváltozásra van szüksége, mert az eddigi folytatásos detektív sztorija felett kezd kicsit eljárni az idő. Odalent, Franciahonban, ebben a jó kis vidéki házban aztán végül ihletet kap, és félredobva eddigi terveit, elkezdi megírni, ami a házban történik, a lány pasizásait, meg "mindent". Sajnos azonban, összességében ez az írói válság vonal is túl sablonos, közhelyes ahhoz, hogy a filmnek használjon, és így inkább csak tovább ront a helyzeten.

Mi, nézők úgy vagyunk vele, hogy kezdetben nagyon élvezzük ezt a sejtelmes stílust, ami azt ígéri, hogy valami majd fog történni. Aztán egy idő után elkezdünk kifáradni, különösen azért, mert semmi nem táplálja a megelőlegezett lelkesedésünket, semmi sem önt olajat erre a fránya tűzre. Végül pedig nem hisszük el, hogy az összes lehetséges variáció közül a rendező és író mindig pont azt választja, amire a legkevésbé számítottunk: a legegyszerűbb, legközhelyesebb fordulatot.

Furcsa filmmel van dolgunk, olyan jeleneteket élvezünk benne, hogy a nő kinyitja az ablakot, és lenéz az udvaron elfekvő medencére, vagy máskor konnektort keres laptopjának, és bemászik az asztal alá, és csatlakoztatja a gépet. Hangsúlyozzuk, imádjuk az olyan filmeket, ahol az ilyen finom kis "szubtilis" jelenetek főszerepet játszanak, illetve egyáltalán érvényesülnek. Ugyanakkor az ilyen filmektől azt is elvárjuk, hogy a cselekmény is tartogasson finomságokat a számunkra, és ne olyan egyszerűen működjön, mint egy tucat-film.

A fordulópontot az a jelenet képezi, amikor "a két nő elássa a hullát" a kertben. Egyrészt ez vicces, mert kis kedvencünk, Ludivine Sagnier (a francia lány), akivel volt szerencsénk interjút is készíteni, sőt korábban címlapunkon is szerepelt (37. szám), nagyon viccesre veszi ezt a jelenetet, az első alkalom, hogy nevetnünk kell. Viszont innentől kezdve csak emelni lehetett volna a téteket, csak növelni a sebességet, az izgalmakat, a játékteret, meg mindent, de ez sajnos nem történik meg. Ezt az egész hullakérdést is csak úgy kezelte a film, mint egy újabb jelenetet, és semmiféle "felpörgést", "beindulást", "kibontakozást" nem volt hajlandó bevállalni. Annyi minden benne van két nő párosában, ezer isteni jó filmet láttunk már, ehhez képest most csak az történik, hogy a film iskolás módon, a bevezetés, tárgyalás, befejezés szabályai előtt fejet hajtva görgeti előre a cselekményét, mint valami könyvelő (már elnézést a könyvelőktől). Tény, hogy az angol nő egy ízben a testét felkínálva próbálja levonni "a kertész" figyelmét az eltemetett hulláról, de ez sajnos nem az, aminek látszik, ez nem egy felpörgetett, fantáziadús film egyik csúcspontja, hanem csak bizarr jelenet egy langyos film közepén.

Egyszerűen nem szimpatikus, hogy annak kelljen drukkolnunk, hogy az angol nő végül átveszi-e a kiscsaj vibrációját, és maga is aktív szexgéppé változik-e. Tovább megyünk, maga a kiscsaj sem igazán vonzó ebben a felállásban, hiszen 2003-at írunk, és senkinek sem kell egy olyan lány, aki nem dolgozik semmit, akit nem érdekel semmi, csak minden este bemegy a városba, és hazavisz valakit, aki pocakos és nála legalább 10 évvel idősebb. Ilyen életet maximum egy lecsúszott pornósztár él, és ez nem valami vonzó. Sokkal jobban érdekelne minket, ha már regényírásról van szó, hogy mi mindent tud mondani, beszélni, csinálni, tenni egy beindult csaj - napközben. Mert ha beindult csajokról van szó, nem lepedőakrobatikára, hanem izgalmas hétköznapi életre gondolunk. Röviden, ez a film egyszerűen túl közhelyes ahhoz, hogy kicsit is kedveljük. A fa, amibe a rendező a fejszéjét vágta, még talán rendben is lenne, de amit végül kihozott ebből a "témából", az tényleg nem túl sok.