keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
\"tartalom\"
Volt Egyszer Egy Mexik
Igazbl Szerelem
Nagydums Kiscsajok
Kmklykk 3D-Game Over
Apm Bejulna
Dogville - A Menedk
Swimming Pool




  2003-12-11

Volt Egyszer Egy Mexikó
 Once Upon A Time In Mexico 2003.

Mexikói ponyva

A kult-filmekben az az érdekes, hogy az ember gyakran már azelőtt szereti őket, mielőtt megnézte volna, illetve, gyakran még azután is szereti őket, miután már megnézte :) Robert Rodriguez eme új filmjével kapcsolatban semmi kétség, koncepciója teljes mértékben arra épít, hogy kőkemény kultfilm lesz belőle, és kultfilmként verekedi majd végig magát a piacon.



Rodriguez már az első percben, a film címének kiírásakor kinyilvánítja, hogy nem rendes filmmel állunk szemben. Nem azt írják ki, hogy "Rodriguez film", hanem azt, hogy "Rodriguez flick", és ez eléggé jelentős különbség. Ahelyett, hogy mélyebb szóelméleti elemzésbe bocsátkoznánk, ha a "film" filmet jelent, a "flick" ehhez képest azt jelenti, hogy (tucat)-film, ami a "movie" szónál (is) komolytalanabb, amely a kommerszebb filmeket szokta jelölni. Akárhogyan is nézzük, Rodriguez, aki a filmet írta, rendezte, vágta, sőt, fényképezte is, fontosnak tartotta az elején, hogy "film" helyett "flick" legyen kiírva, és ezt nekünk is tiszteletben kell tartanunk.

"Annyira rossz, hogy az már jó" - gyakran mondják ezt olyan filmekre, melyek élvezhetőségéhez jellemző módon hozzátartozik, hogy jó sokat kell agyalni annak eldöntéséhez, hogy egy adott pillanatban humorral, vagy nyomorral állunk-e épp szemben.

Rodriguez befutó filmjénél, a Desperado-nál még megfigyelhető volt némi törekvés arra nézve, hogy a Ponyvaragényhez hasonló dögös filmet készítsen, sőt, gyakorlatilag az egész film a Ponyvaregény mexikói koppintásának tűnt. Mára ebből az igyekezetből semmi sem maradt, Rodriguez kinőtte magát, nem köti semmi, úgy tűnik, azt csinál, amit akar. Mindezt abból lehet levonni, ahogyan az egész film működik. Más filmekkel ellentétben, melyek az első 10-11 percben igyekeznek megnyerni maguknak a nézőt, a Volt Egyszer Egy Mexikó feltűnően elhanyagolja ezt a feladatot, mintha meg lenne bundázva a meccs, mintha meg lenne győződve arról, hogy a nézők a tenyeréből fognak enni.

A helyszín Mexikó, mármint nem a valódi Mexikó, hanem az a világ, amit maga Rodriguez talált fel, a kicsit műtermi, western-jellegű városka, kocsmákkal, melyekben nagyon durva, és nagyon "helyi" emberek ülnek, akinek a szokásait csak a profik ismerik. Kihalt főterek, és a többi, mint egy Zorró-epizódban, vagy a Volt Egyszer Egy Vadnyugat, és más westernek díszletei között, például, ahol Columbo oktatta rózsabimbózásra a kutyákat.

A film tulajdonképpen nem tesz mást, mint miután bemutatta a helyszínt, meglehetősen Guy Ritchie-s módon elhelyezi benne azt a néhány karaktert, akik a történet főszereplői. Amikor pedig a film és Rodriguez már ezt a feladatot is kipipálta, nincs más hátra, mint hogy különféle cselekmény-mozzanatokat jelenítsen meg különféle jelenetek segítségével. Körülbelül arra szeretnénk utalni, hogy amolyan "képregényszerű" filmről van szó, melynek jeleneteit akár egy-egy tömör mondatban is össze lehetne foglalni, anélkül, hogy különösebben nagy adag információról maradnánk le. A film persze mindezt direkt és nyíltan produkálja, tehát nem az van, hogy nem jött össze neki, hogy jobb legyen, mert direkt ilyenre készítették, szarkasztikus, parodisztikus, ironikus és nem utolsósorban áttételes módon. Már az elején szembesítenek minket a ténnyel, hogy ha eldördül egy lövés, akkor valaki körülbelül 10 métert fog repülni egy drót segítségével, mint valami hatodosztályú Jackie Chan előtti filmben. Innentől egyszerűen nem mondhatjuk azt, hogy valami nem tetszik, hiszen ez a film direkt ilyen, amilyen, ezt a humort kell érteni, ezt kell megszokni, vagy ez elől kell megszökni.

A fentiek alapján okkal gondolnánk, hogy ha már agymosás, akkor nyilván vidám agymosásban lesz részünk, de ezen a téren eléggé nagyot tévednénk. Ugyanis a film összes létező tulajdonsága közül a legkevésbé jellemző az, hogy vicces. Az az igazság, hogy nem nagyon lehet rajta nevetni. Persze lehet úgy is nézni, hogy poénosra veszi az ember, akkor kicsit tényleg vicces. Így például jókat lehet szórakozni, valahányszor Salma Hayek megjelenik, hiszen ő gyakorlatilag halott, tehát úgy főszereplője a filmnek, hogy végig "meg van halva", és mégis többet jelenik meg, mint Eva Mendes, a film egyetlen élő főszereplőnője. Lehet még olyanokon is nevetni, amikor Enrique Iglesias lövöldözik, vagy azon, hogy Mickey Rourke hogy kerül ebbe a filmbe egy ilyen kiskutyával, aki tulajdonképpen ügynök, mert rajta van egy mikrofon. Kacagni lehet akkor is, amikor Banderas megpuszilja a mexikói zászlót, vagy amikor Johnny Depp szemét kiszedik, és elképzeljük, milyen jól mutatna ez a jelenet egy sárga körben 12-essel a vászon bal alsó sarkában. Így, ha belegondolunk, sok más helyen is lenne okunk rá, hogy gurgulázó hangokat bocsássunk ki, de ez a kacagás nem olyan kacagás, amiért a filmnek kellene hálásnak lennünk, hiszen ezekben az esetekben ahelyett kacagunk, hogy valami jó filmet látnánk, mintegy kacagással ütjük agyon az időt, és ez nem jó.

Egyik kedves olvasónk egyszer már megkért minket, hogy ne bántsuk Piedone-t, mert ő nem is annyira gagyi, ezt a kérést tiszteletben tartva most inkább úgy fejezzük ki magunkat, hogy Rodriguez örülhetne, ha olyat tudott volna csinálni, mint egy-egy korai Piedone-epizód. Másrészt, lehet, hogy ott, Mexikóban elmegy az, hogy mindenki suttyó módon pisztolyos, erős, koszos cowboy és egyben mozihős akar lenni, lehet, hogy ott az is elmegy, ha történet helyett folyton erőszakot és fegyvereket mutogatnak a moziban, de itt nálunk, Európában kicsit finomabb a filmes kultúra, finomabbak az emberek, és többet várunk még akkor is, ha csak videón nézünk meg egy filmet.

-jepe-
2003-12-11

 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8