keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
\"tartalom\"
Dalok A Konyhbl
Az Utols Szamurj
A Felejts Bre
Snowboarder
Fell Semmi
Tl Kzeli Rokon
Mix
Carnivale - A Vndorcirkusz
Reklmok  - McDonalds - helyi sznekben




  2004-02-19

Túl Közeli Rokon
 Stuck On You 2003.

Túl a csúcson

Jó dolog moziba menni, kikapcsolódni, megnézni egy filmet, ami arról szól, hogy egy sziámi-ikerpár mennyire boldogan éli hétköznapjait. Az ember elsőre szinte nem is érti, eddig hogyhogy nem készült erről a roppant mókás helyzetről egy egész estés vígjáték.



A Farrelly-testvérek kétségkívül egy leépülési folyamaton mentek keresztül, régi vicces stílusukat (Dumb és Dumber) valami nagyon fura dolog váltotta fel, és a filmjeiken többé már nem lehet nevetni. Miközben egyik oldalról a tompa és vákuumszerű unalom gyakorol ránk nyomást, a másik oldalról a megátalkodott, álszent stílusuk miatti bosszankodásunk tart ébren bennünket. Szó, ami szó, jobb keveréket is el tudtunk volna képzelni.

A Túl Közeli Rokon mindenképp a pályájuk csúcsa, mármint mélypont tekintetében. Volt pár filmjük, ami már nagyon gyenge volt, de a megszokás, plusz Jim Carrey miatt végigélveztük, lásd például Én, Én Meg az Irén. A Nagyon Nagy Ő ugyanakkor már igazi bűn-rossz film volt, amit már semmi tudott menteni. Nevetni sem lehetett rajta, a nézőtéren tompa és zavart csöndben ültek az emberek, és a nevetésnek kihagyott helyeken csak az okuk-fogyott popcornos papírbödönök morajlása volt hallható. A Nagyon Nagy Ő már nem úgy volt rossz, hogy véletlenül rosszul sikerült, vagy netán becsúszott valami gixer, és ez magával vitte az egész filmet, hanem úgy, hogy igazán, kristálytisztán el volt rontva, az első mondattól az utolsóig. Az egész film azon alapult, a Farrelly-marketing szerint, hogy az amerikaiak kövérek, tehát egész biztosan el lehet adni nekik egy morbid humorú kövér-filmet. Egy sajnálatra méltó ember legsúlyosabb traumatikus élményeiből akartak vígjátékot csinálni, úgy, hogy a kövér emberek közben ne azt érezzék, hogy "hú, de súlyos", hanem hogy "miért, nincs abban semmi rossz, ha most épp rólunk készül egy őszinte film". A nézőtérről nézve mindez borzasztóan szánalmasan hatott, a Túl Közeli Rokon pedig ennek lett az egyenes folytatása.

Tény, hogy visszautasítjuk, hogy más emberek traumájáról, fogyatékosságáról vígjátékot nézzünk, mert utálnánk magunkat, ha olyasmin nevetnénk, amiről tudjuk, hogy ha velünk történne meg, sírnánk. Az is tény, hogy van egy nagyon vékony és ingoványos mezsgye, a fekete-humor területe, ami olyan helyzeteket idéz elő, hogy nevetünk valamin, amiről közben is tudjuk, hogy nem kellene, de mégsem tudjuk megállni. Ez a film persze nem ilyen. Jellemző. Ebben a filmben nem volt nevetnivaló, tehát nem az történt, hogy nevettünk, de utáljuk magunkat és a Farellyket, hanem az, hogy morbid dolgot csináltak, amiért ellenszenvesek, de hálistenek a nevetésnek a közelébe sem kerültünk, szóval további panaszra nincs okunk.

A film egészen egyszerűen egy hülye poéngyűjtemény, egy sziámi ikres poén-gyűjtemény, nem is lennénk meglepve, ha az egész film úgy jött volna létre, hogy az egyik Farrelly (ha nem épp mindketten egyszerre) a WC-n ülve egy régi kopott vicces-könyvre bukkant volna, sziámi ikres-viccek címmel. A filmben nem látni mást, csak ilyen poénokat. A sziámi iker mint színész, ott hordozza a hátán a testvérét a színpadon. He-he. Ugyanez a tévében, hehe, a sziámi ikreket úgy kell filmezni, hogy a másik ne lógjon be a képbe. He-he. A Sziámi ikerpár szex közben, zuhanyzás és randevú közben. He-he. Most tényleg vicces kellene, hogy legyen az, hogy az idiótának beállított kínai lány, akinek az ikerpár egyik fele udvarol, nem veszi észre, hogy ők össze vannak nőve és úgy randizik velük? Most tényleg poén lehet az, hogy nem mondják meg a lánynak, hogy ők sziámi ikrek, és utána már késő bevallani, és helyette álcázzák a "másságukat"? Nagy-gyon gyenge - nem is sok mondatukról maradtunk le a hangos hahotázás miatt, gyakorlatilag minden szót, még a szereplők lélegzetvételét is tisztán lehetett hallani egész film alatt.

Az egész mögött egy nyilvánvalóan egyszerű jelenség húzódik meg. Farrellyék nyilván beiratkoztak valami sikeresség-tréningre, egy marketing tanfolyamra, és azt tanulták, hogy meg kell nézniük, teljesen racionális alapokon, hogy mi az, ami miatt a közönség őket szereti, és amit csak tőlük kapott meg eddig, és most abból kell sokat csinálniuk.

Tény, hogy minden filmjükben volt néhány morbid helyzet, már a 10 pontos Dumb és Dumber-ben is, amikor a vak kisfiúnak visszaragasztott fejű papagájt adtak élő helyett. De akárki is tanácsolt nekik akármit, ostobaság volt, nagyfokú félreértés. Lehet, hogy ennyire egyszerű az agyuk, és tényleg nem értenek máshoz, csak más emberek fogyatékosságán való élvezkedéshez, ez a film akkor is csúcs-bukó. Bukovári bukovics.

Ez az egész Farrelly-jelenség olyan, mint az O.J. Simpson-ügy, egy hatalmas mutáció. A jog rosszhiszemű használata, amire a jog nincs felkészülve. Farrellyék nyugodtan mondhatják, hogy "miért különböztetjük meg a fogyatékosokat azzal, hogy rajtuk nem lehet poénkodni?". "Ez a diszkrimináció, nem az, amit mi csinálunk" - mondhatják. Érvelhetnek azzal is, hogy Charlie Chaplin fenékre esései óta mindenki mindig is más emberek szerencsétlenségén nevetett. Mondhatnák, és nyilván mondják is, de hálistennek, itt most nem a bíróság esze, hanem a közönség szíve dönt.

Biztos, hogy okos csávók ezek, legalábbis marketingben nagyon ott vannak, és most, amikor olyan babát vesz minden amerikai kisgyerek, amelyik iszonyatos bűzt áraszt magából, a Farrelly-stílusnak nyilvánvalósan van valami piaca, de nem ezzel a filmmel.

A South Parkban volt egy epizód a "töppedt iker-szarkómával". Az ápolónőnek töppedt iker-szarkómája volt, amikor megszületett, sziámi iker-testvére meghalt, és azóta is ott csüngött a fején. (zzzZ!) A város vezetősége kitalálta, hogy ez így mégsem járja, és elő kell hozni a nővért a sötétségből, hogy többé ne kelljen szégyellnie ezt a másságot. A végére egész konferenciát, sőt fesztivált rendeznek a számára, minden ember papírból készült töppedt iker-szarkóma-imitációt csatolt a fejére, hogy együttérzést mutasson. De az ápolónő végül beszédet mondott, és megkért mindenkit, hogy ne ünnepeljék azt, hogy neki ilyenje van, mert ez neki nem jó.

Ezzel a filmmel a Farrelly-tesók pont azt csinálják, amit a South Park-i városvezetés csinált a szegény nővérrel. Azt kívánjuk nekik, hogy legközelebb akármilyen fogyatékosságról készítenek filmet, azt előtte maguk is tapasztalják meg. Másképpen fogalmazva, szerintünk nem mások, hanem csak a saját fogyatékosságaikon van joguk egy film keretén belül poénkodni.

Úgy tűnik, Farrellyék tovább haladnak a nagy marketinges könyv útmutatásai alapján, de mi már nem követhetjük őket, minket nem érdekelnek a morbid filmjeik, amiket akkor sem szeretnénk, ha lehetne rajtuk nevetni, hát még így, hogy nem is lehet.

-jepe-
2004-02-19

 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10