21 Gramm

Már ahogyan kezdődik, attól kihagy a lélegzetünk. Nem lehetünk igazán felkészülve arra, hogy egy haldokló gondolataival indítsuk a filmélményünket, aki gépekre van kapcsolva, és éppen azon töpreng, vajon ki fog hamarabb meghalni, ő vagy a szomszéd ágyban fekvő beteg. Sean Penn játssza ezt a haldoklót (Paul), az ő hangján halljuk a film "fő" gondolatait megszólalni, amelyek arról szólnak, hogy állítólag minden test 21 grammot veszít a testsúlyából a halála pillanatában, vagyis (bár ezt már nem vezeti le) a lélek mérhető súlya éppen 21 gramm.

A mellbevágó indítást hasonló hangulat és történés fogja követni, sőt, az egész film a totális dráma terepén zajlik majd. Bár a forgatókönyv jeleneteit - a megszokottól eltérően - lineáris időrendben vették fel, maga film keveri az idősíkokat, vagyis egy adott pillanat (egy tragikus baleset ideje) viszonyában felváltva ugrálunk az ahhoz képest, múlt, jelen és jövő idők között.

A rendező, a mexikói Alejandro González Inárritu, illetve a forgatókönyvíró, a szintén mexikói Guillermo Arriaga ezen a filmen dolgoztak másodszor együtt. Az ezelőtti Korcs Szerelmek (Amores Perros) c. filmjük kicsit megosztotta a közönségét, vagy nagyon odavoltak a nézők a film sajátos stílusától és történetétől, vagy éppen ellenkezőleg: csöppet sem bírták az egészet, mexikói hangvételestül, drámai cselekményestül, mindenestül. Most ismét összefogott a mexikói páros, és újra 3 ember sorsát mutatják be legújabb filmjükben, a már bevált módon szuper-drámai formában.

Van egy szívátültetésre váró haldokló beteg szereplőnk, Paul (Sean Penn), akinek a boldogtalan feleségét egy hasonló filmeken edződött (Köszi, megvagyok, A kis tolvajlány), és rég nem látott angol színésznő, Charlotte Gainsbourg játssza, a tőle megszokott remek módon. Van egy fiatal anya és feleség, Cristina (Naomi Watts), aki egy tragikus baleset után többé már nem anya és nem feleség. És van egy mexikói ihletésű karakterünk, Jack (Benicio Del Toro), aki volt fegyenc, most megtért családapa, később pedig egy tönkrement életű ember. Őket, hármójukat egy szörnyű baleset köti össze, amiben Jack halálra gázolja Cristina egész családját, ami után a meghalt férj szívét Paul kapja meg, aki később felkeresi a nőt, és beleszeret, úgy, hogy jó ideig nem árulja el neki a titkát. Ha annak idején teljesen kiakadtunk a Szörnyek Keringője c. Halle Barry-s film sorozatos halálesetein és "tömény drámáján", akkor most mit mondjunk erre a filmre és történetre, amit látva nem érzünk semmi olyat, mint a Szörnyek Keringőjénél éreztünk (megrendítő hatás, pozitív, felszabadító élmény), hanem csak azt látjuk, hogy sokkoló mértékben teszi tönkre a forgatókönyv a főszereplőket, és minket is, nézőket.

Nem tudjuk nem túlságosan direktnek látni a legmélyebb emberi drámákat, amiket ez a film szinte magába zsúfol. Minden mozzanat arra megy ki, hogy a nézőt legyengítse, és elvegye az életkedvét, illetve, hogy a borzasztó események sodrásában már eszébe se jusson, hogy nem a halálesetek számával arányos egy film minősége. Mert tragédiából amúgy jut nekünk elég: Jack egy délutánon halálra gázol egy fiatal apát, és két kislányát. Ezután se ő, se a lányok anyja nem tud és nem akar tovább élni. Cristina az alkoholba és a drogokba menekül, Jack viszont az addig utolsó menedéknek használt vallásban sem talál már megnyugvást. Ebből a tömegtragédiából elvileg Paul kerülhetne ki "nyertesen", aki megkapja Cristina férjének a szívét, de ez a történet nem arról szól, hogy bárkinek kicsit is rendbe jöhessen az élete, úgyhogy az "új szív" végülis felborítja Paul házasságát.

Sok-sok szenvedést látunk, és miután elfogadott tény, hogy egy színész adottságai nem a romantikus vígjátékokban, hanem a drámákban aktivizálódnak igazán, nem csodálkozhatunk, ha a három főszereplőnk drámai és jó alakítást nyújt a filmben. Naomi Watts zsigerközeli kiborulásokat produkál, Sean Penn pedig egy lenyugodott haldoklót játszik, még akkor is, amikor úgy tűnik, az új szív fizikailag jól működik Paul testében. Benicio Del Toro kiválasztása a Traffic után egyáltalán nem tűnik véletlennek, hiszen az amúgy Puerto Rico-i születésű színész Soderbergh drámájában valami fantasztikus játékot nyújtott a mexicói zsaru szerepében. Felejthetetlen volt, és nagyon erősen mexicói, úgyhogy nem csoda, ha a mostani mexicói alkotópárosnak is rögtön ő jutott eszébe Jack szerepére. Meggyőző volt ismét, bár az is igaz, hogy az ő karaktere annyira "kész volt" a filmben, annyira sötét és kilátástalan sorsa volt, hogy valóban árnyalt alakításra már nem adódott lehetősége.

A direkt roncsolt nyersanyag és a kézikamerás felvételek csak arra voltak jók, hogy a filmet elhelyezze az amerikai művészfilmek körében, hiszen ha már úgy adódott, hogy Inárritu második filmje elhagyta Mexicót, és az USA-ban készült, akkor legalább formailag tűnjön ki első pillantásra is a többi amerikai film közül. (Bár az is igaz, hogy Sean Penn nem vállalna főszerepet egy nem-művészfilmben).

A filmet két kategóriában is jelölték Oscarra (Watts-ot és Del Toro-t a legjobb férfi mellék- és női főszerepben), nincs jelentősége, de végül nem kapott meg egyet sem. Azt viszont nem tartjuk véletlennek, hogy ennyi drámát és szenvedést préseltek az alkotók a filmbe, és ennyire sötét világot festettek, mert szerintünk ez volt az, amivel ki akartak tűnni a többi művészfilm sorából, plusz ezzel akarták erősíteni a Korcs Szerelmek-ben felvázolt "védjegyüket". Hát ez sikerült, sőt, az is valószínű, hogy a harmadik közös filmjükre még könnyebben fognak pénzt kapni. Vagyis már megérte.