keresés



  home   | szocio |  hírek   |  filmekről   |  kult   |  urban/enviro   | 

  fehér
tartalom
21 Gramm
A Rm
Trja
Eurpa Kiad
Holnaputn
Hs
Van Helsing
Elefnt




  2004-05-20

Trója
 Troy 2004.

Giga film, giga hősökkel

A nagyon-nagy formátumú, méretre, költségvetésre és filmhosszra jelentős méretű történelmi eposzoknak mostanában egyre nagyobb keletjük van, a 2000-es Gladiátor elsöprő sikerén felbuzdulva egyre-másra készülődnek az ehhez hasonló alkotások, és ez jelen pillanatban egy jó tendenciának tűnik. A Trója legalábbis a maga részéről mindent megtesz azért, hogy továbbra is szeressük ezt a műfajt.



Aki megpróbálta már egyszer átrágni magát Homérosz Iliászán, az tudja, hogy nem egy könnyű olvasmány, úgyhogy már csak ezért is tűnt első hallásra érdekesnek az az ötlet, hogy egy Hollywood-i stúdió éppen ennek az eposznak a feldolgozására vállalkozik. Az persze valószínű, hogy a "trójai faló" szóösszetételt az amerikai tinik is hallották már valahol, de ha mégsem, az sem baj, mert a film végülis nem ragaszkodott erősen az eredeti műhöz. (Hogy mást ne mondjunk, kimaradtak az eposzban olyannyira fontos istenek a filmből).

Adott tehát egy részletes hősi eposz, az i.e. XII.-ik századról (az i.e. VIII.-ik századból), tele gigantikus hősökkel és az istenek által támogatott nagy tettekkel, amit a Warner Bros. stúdió szerintünk úgy próbált meg filmvászonra küldeni, hogy egyrészt minden egyes mozinéző képben legyen a történéseket illetően, másrészt pedig az olyan időtlen témák kerüljenek előtérbe, amiket szintén mindenki ért és értékel, úgymint a bátorság, szerelem, barátság, apai szeretet, és hasonlók.

Érdekes, hogy Homérosz eposzát egyetlen egy fiatal forgatókönyvíróra bízták, hogy dolgozza fel filmmé, úgyhogy (a korábban kidobóként dolgozó) 34 éves David Benioffnak köszönhetjük végülis a Trója dramaturgiáját. Benioff látszólag nem vesződött sokat a történettel, a 10 évig tartó háború részleteit kihagyva inkább egy-két látványosabb csatára, Achilleusz karakterére, a harcosok magánéletére, és a két ellentáboron belüli történésekre helyezi a hangsúlyt.

Az első izgalmas jelenet úgy a 10-ik percnél ér minket, amikor végre színre lép a háború és a film abszolút hőse, Achilleusz, vagyis Brad Pitt. Pitt nemhiába gyúrt hónapokat a szerepére, mert nemcsak külsőre emlékeztetett egy félistenre, hanem a játéka is nagyon a helyén volt, a hűvös, kimért viselkedése hamar meggyőzött minket arról, hogy tényleg nem egy mindennapi harcossal állunk szemben. Kicsit furcsa ilyet kijelenteni, de Brad Pitt tulajdonképpen mindig jó, a hibátlan tehetsége mindig túl tudja őt emelni a túlságosan szép külsejéből fakadó akadályokon, illetve az esetlegesen kevésbé jó szerepein. Pitt ellenfelének egy kissé ismeretlen, ám annál meggyőzőbb színészt találtak a trójai Hektór szerepére, Eric Bana (A Sólyom Végveszélyben, Hulk) minden porcikájával képes volt felidézni egy ókor előtti hőst, aki nemcsak kivételes képességű harcos (mint ezt Homérosztól is tudjuk), hanem egy igazán jó ember is, nem beszélve arról, hogy emellett remek apa, férj, báty, és fiú is egyszemélyben. A film méltán építhetett a Pitt és Bana közti folyamatos feszültség pozitív erejére, mert ez valóban működött, a legizgalmasabb jelenetek általában róluk szólnak, a szembenállásukon, az egymás iránti tiszteletükről (amit az ismert Patroklosz-incidens szakít meg egy időre), illetve arról a helyzetről, ami a két hasonló kaliberű harcost egymás ellen kényszerít.

A szereposztás egyébként mintha kicsit automatikusan működött volna, ha már létezik az eposzban egy csodaszép fiatal fiú, aki gyönyörű (bár az ő rajongó szerelme és nőrablása indítja el a trójai háborút), akkor ezt a szerepet ki más is kaphatná meg, mint a tinilányok abszolút kedvence, Orlando Bloom, alias Legolas (A Gyűrűk Urából), vagy Will Turner (a Karib-tenger Kalózaiból). És ugyanígy, Szép Helénát egy átlagos szépségű és szőke német színésznő játssza (Diane Kruger), Hektór feleségét pedig a Gladiátoros Connie Nielsenre borzasztóan hasonlító Saffron Burrows. A legjobb szereposztó ötlet -Eric Banán kívül - furamód a mostanában jó sokat szereplő Sean Bean kiválasztása volt Odüsszeusz szerepére, az angol színész annyira természetesen és remekül adta elő Homérosz másik eposzának főhősét (az okos katonát, aki már-már a kora "politikusa"), hogy egy jó ideig nem is voltunk benne biztosak, hogy személyében a volt Boromirt (A Gyűrűk Ura), vagy a Ronin-féle béna kommandóst látjuk viszont.

Bár a történet eléggé nagy vonalakban halad előre, azért a film maga rendesen teljesít, a műfaj szinte minden kritériumát kimeríti: van benne elég sok izgalom, látványos csatajelenet (talán kicsit túl sok vérrel), és kiugróan sok magánéleti szál, vagyis szerelem, barátság és hasonlók. Attól függetlenül, hogy szinte minden néző ismeri előre a trójai háború eredményét (görögök - trójaiak, 1:0), a film ettől még folyamatosan izgalmas tud lenni, mert amikor éppen nem a csatázó főhősökért kell izgulnunk (mint ahogyan tényleg drukkolhatunk nekik, mivel már hamar megkedveljük őket), akkor a két táboron belüli konfliktusokkal, családi és hatalmi viszályokkal foglalhatjuk le magunkat. Nem unatkozunk, és ez a lényeg.

Vannak kifejezetten emlékezetes pillanatai és jelenetei a filmnek, ilyen például Achilleusz első küzdelme, vagy még inkább Achilleusz és Hektór végső összecsapása, de hogy ne csak véres harcok ragadjanak meg bennünk, ilyen például Priamosz király (Peter O'Toole) látogatása Achilleusznál is: ezek a jelenetek hatnak ránk, hatnak az érzelmeinkre, és ezért később valószínűleg ezek fognak eszünkbe jutni a filmről.

A film rendezőjét, Wolfgang Petersent a híres Das Boot (A Tengeralattjáró) c. német háborús filmből ismerhetjük, de ha onnan nem, akkor a nem túl jól sikerült Air Force One (Az Elnök Különgépe), vagy a hasonló minőségű Viharzóna (The Perfect Storm) c. filmek rendezőjeként. Bár az eddigi munkái nem győztek meg minket a rendezői szakmára való kiválasztottságáról, a Tróját végülis egészen jól lekoordinálta és összerendezte, vagyis ezúttal egy eléggé jó filmet adott ki a keze közül.

A Trója tehát egy működőképes és jó film, ami attól még, hogy nem lett annyira tökéletes, mint a Gladiátor volt (rendezője Ridley Scott), nem kell, hogy kisebbségi komplexusokkal küzdjön a mozipiacon, hiszen szinte mindent megad nekünk, amire számítunk a mozijegy vásárlásakor, egyszóval nem csalódunk benne, sőt. Az akciók, az érzelmek és a látványos tömegjelenetek egy kiegyensúlyozott keverékét kapjuk a Trójától, ami bár helyenként emlékeztet minket a Hallmark Entertainment-féle kalandfilmek stílusára, azért még szeretnivaló. És mi kedveljük is.

-lido-
2004-05-20
 




oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9