Leány Gyöngy Fülbevalóval

Ez pedig többet jelent annál, hogy a filmnek ő a cím-és főszereplőnője. A mi szemünkben ez a film majdnem csak arról szól, szinte csak azért született, hogy Miss Johansson különleges szépségét csodálhassuk másfél órán keresztül. Már csak azért is tűnik jónak ez a fajta megközelítés, mert amúgy egy festményt kellene kikiáltanunk főszereplőnek, és az talán még kevésbé lenne szerencsés.

Vermeer neve biztosan mond valamit a film leendő nézőinek (valószínűleg az európaiaknak sokkal inkább, mint az amerikaiaknak), és az is igaz, hogy a 17-i századi németalföldi festő nagyon eredeti stílusú és pompás hangulatú képeket hagyott maga után, de ebből még nem adódna, hogy egy Vermeer-festményről egy film is szülessen. Pedig itt pontosan ez történik, és a cím sem véletlenül lett annyira hosszú (nemcsak angolul, de hál istennek magyarul is), mivel ez a cím egyben annak a festménynek a neve is, ami először egy regényírónőt ihletett meg (Tracy Chevalier), majd ennek alapján később egy egész filmes stábot.

A Leány Gyöngy Fülbevalóval c. regény bestseller könyv lett, de ami regény formájában még hatásos, az nem biztos, hogy mozgóképes verzióban is "ütni" fog. Ez a film még a saját műfajában (kis költségvetésű, Hollywood-i művészfilm) is túlontúl lassú és történettelen ahhoz, hogy átcsusszanjon a működőképesség határán. Scarlett Johansson nagyon szép, tényleg, és valóban átható erotikus kisugárzása is van, plusz nagyon szépek a telt ajkai, de emiatt még nem jövünk annyira lázba, hogy az értékes mozibajárási időnket (pénzünket?) és energiánkat éppen rá fordítsuk.

A film forgatókönyve érezhetően nem tud sokkal többet, mint a 25 szavas tömör tartalomismertetője, a cselekmény pedig messze a látványvilág mögött kullog. Szinte semmi érdemleges nem történik a vásznon, cserébe viszont gyönyörű színeket csodálhatunk meg Vermeer festékei között, és bár minden apró feszültség mesterségesen gerjesztett érzetet kelt a filmben, közben a látványtervező munkájával ugyancsak elégedettek lehetünk. Attól függetlenül, hogy valóban egy festmény áll a történet középpontjában, és a főhős egy festő, a film amúgy is olyan hatást kelt, mintha festményekké kimerevített képeket (jeleneteket) néznénk egymás után, amelyek jól néznek ki ugyan (a Vermeer anyósát alakító színésznő akár Rembrandtnál is megállná a helyét, Johansson pedig biztosan sok munkát adott a standfotósoknak, annyira vadító volt a főkötőjében), de ennél nem tudnak többet.

Talán nem véletlen, hogy míg a rendező elsőfilmes, aki régebben vágó volt, a forgatókönyvíró pedig éppenséggel a producer felesége, addig az operatőr (Eduardo Serra) már bizonyított egy-két filmben (Sebezhetetlen, Az Emberi Szív Térképe, A Galamb Szárnyai), sőt, ez utóbbi filmért már Oscarra is jelölték, a látványtervező, Ben Van Os pedig szintén egy kipróbált művész, aki az Orlando c. filmben egy felejthetetlen látványvilágot hozott össze, és aki egy-két Greenaway-en kívül még legutóbb a Max-ban is remekelt. Ezek után nem is csoda, ha azt mondjuk, ez a film mindent a látványra bíz, és a történetnek, cselekménynek, és más elvileg dinamikus elemeknek nem szentel elég figyelmet.

Lehet, hogy a mi hibánk, de nekünk édes-kevés egy olyan feszültség, ami abból adódik, hogy nem tudni, mi lesz a hősnőnk, Griet sorsa, ha kitudódik, hogy gazdája, a festő Vermeer a felesége gyöngy fülbevalójával együtt festette le a lányt. Vagy mi lesz akkor, ha egymásba szeret a festő és modell, a családfő és a szolgálólány, vagy mi történik akkor, ha létezik egy gazdag megrendelő, aki fiatal lányokat szokott megerőszakolni? Ezek a feszültséggócok biztosan hatnak nagy tömegben, de ebben a filmben csak idő-kitöltés funkciót szolgálnak. A lényeg: maga Scarlett Johansson, a remek korabeli ruhájában, és vágyakozó pillantásaival, illetve a körülötte levő emberek korhű kinézete, és az egész filmbeli világ kultúrtörténeti érdekessége. Colin Firth, aki Vermeert játssza, alig néhány szót szól az egész film alatt, ideje nagy részében csak oson és sündörög, vagyis folyton egy nyitott ajtóból lesi lopva Johanssont. Ez nem túl nagy szerep, Firth nem is viszi túlzásba, vagyis tényleg csak annyit mozdul és néz jelentőségteljesen, amennyi éppen hogy kell ahhoz, hogy felvehesse később a gázsiját.

Mindent egybevéve a Leány Gyöngy Fülbevalóval nem egy figyelemreméltó film, bár ilyen hosszú és kényszeres címmel (bárcsak Speier Dávid lerövidítette volna a magyar fordításban) rosszul is indult a filmpiacon, de ezt később sem igyekezett helyrehozni. Nulla történet, hangulatos képek, gyönyörű színek, és nem igazán működő színészi játékok - ezt tudja a Leány Gyöngy Fülbevalóval, ami végeredményképp egy felejthető film.