Hirtelen 30

Az 1988-as Segítség, Felnőttem (Big) a világ egyik legjobb vígjátéka, amiben Tom Hanks csodásan mutatja be, hogyan viselkedik egy 12 éves srác, aki egyik nap felnőtt önmagaként, de saját 12 éves tudatával ébred. Ez a sztori azóta is (és előtte is) több filmben felbukkant, így például a tavalyi Freaky Friday (Nem Férek a Bőrödbe), illetve annak az 1976-as eredetije is ennek a vonalnak tekinthető, bár ott egy tinilány egyik nap nem a felnőtt önmagába, hanem a mamája bőrébe bújik.

Most a "Big" csaj-verziójához lehet szerencsénk a mozikban, azzal a pici különbséggel, hogy míg a Big-ben csak a főhős vált "naggyá" egy pillanat alatt, addig a Hirtelen 30-ban a hősnőnkkel együtt minden és mindenki előre ugrik hirtelen 17 évet az időben.

Jennifer Garnerről az eddigi filmjei alapján egy kicsit fiús alkatú, inkább izmos, mint nőies színésznő képe él bennünk, aki eddig csak egy borzasztóan rossz filmben játszott főszerepet (Daredevil), amúgy pedig a Kapj El, Ha Tudsz negatív mellékszerepében játszott emlékezeteset, a szó szintén negatív értelmében (nehezen felejthető, mennyire csúnya volt a prostituált szerepében a színésznő). Ezeken túl még a mérsékelten érdekes tv-sorozat, az Alias kissé erőszakos főszereplőjeként is eszünkbe juthat a neve, bár ez még mindig nem ad ki egy vonzó összképet. Vagyis nem adott ki eddig, mivel a Hirtelen 30-cal most hirtelen 180 fokot fordult a Garner-kép. A 32 éves színésznő ebben a filmben végül bebizonyította, hogy nemcsak szép és eredeti, hanem egy jó kisugárzással megáldott jó színésznő is.

Az ő kiszerelésében jókat szórakozhatunk a 13 évesből egy perc alatt 30 évessé vált tinilányon, aki belül persze még mindig 13 éves, és így kicsit nehezen illeszkedik be a "nagyok" világába.

Jenna Rink a film elején egy nagyon értelmes és szép kislány (Christa B. Allen), aki 1987-ben éli a 13 évesek nem túl könnyű életét. Bár van egy igazi lelki társa, a kicsit pufi, de nagyon stílusos Matt (Sean Marquette) személyében, mégsem igazán boldog, hiszen az iskola 5 "jócsaja" lenézi mindkettőjüket, vele pedig egyáltalán nem akarnak barátkozni. Az "5 jócsaj" nevű csapat vezetője egy Tom-Tom nevű szőke kiscsaj, a kistermetű fúriák családjából, abból a gyerektípusból, amelyik bármelyik érzékeny kortársát képes kikészíteni a rosszindulatával és rafinált gonoszságával. Ez a Tom-Tom természetszerűleg tönkreteszi hősnőnk 13-ik szülinapját, ami után Jenna már semmi mást nem akar, csak nagyon hamar felnőtt lenni. És íme, Matt kívánság porának köszönhetően Jenna másnap már 30 évesen ébred, 2004-ben. (Rajta kívül mindenki más átélte az elmúlt 17 évet, illetve ő is átélte, csak éppen nem emlékszik rá, de hiába is emlékezne, nem számítana, tekintve, hogy a felnőtt bőrében ő még mindig a 13 éves önmaga.) Egy olyan kiscsaj, aki megijed a fürdőszobájából kitámolygó meztelen pasijától, olyan, aki nagyon óvatosan közelít a hivatalos főnökéhez, vagy aki kisiskolás szorgalommal veszi elő a füzetét a munkaértekezletén (sőt, fel is írja rá rögtön a nevét, mint a dolgozatoknál szokás), és aki bár nagyon örül a sok új ruhának és cipőnek, azért eléggé hiányolja a szüleit és a barátját.

És ezzel már ott is vagyunk a konfliktusok kellős közepén: a kislány Jenna 13 évesen "elhajlott" egy percre az igazi önmagától, és ezáltal 30 évesen egy olyan nő lett belőle, akit már ő maga sem kedvelne alapjáraton. A vicces alaphangulat mellett ennek a személyiség-fejlődésnek a kicsit komolyabb történeti szálát is nyomon követhetjük, ami egyáltalán nem egy rossz vonal.

Jennának tehát egyáltalán nincs könnyű dolga "nagyként", de egy idő után elkezdi élvezni is, főként azután, hogy felkereste a már szintén nagykorú Matt barátját (Mark Ruffalo). A Matt-et játsszó Mark Ruffalo egészen fantasztikus választás volt erre a szerepre, Ruffalonak sikerült a kicsi Matt stílusosságát szépen átvinnie a felnőtt-létbe, és egy valóban laza, "cool", és szeretnivaló srácot formált meg. Ő és Garner remekül kiegészítik egymást a filmvásznon, jól működik köztük a romantikus feszültség, sőt, még a gyerekkori barátságból adódó kimondatlan összhang is.

Jenna felnőtté-ébredésétől kezdve több kalandon megy keresztül, amelyek egy része előre látható és kiszámítható, egy része romantikus, más része egészen váratlan és jól működő, van köztük igazán vicces és van tisztán érzelemdús. Néhol érezhető egy kicsi erőltetés a forgatókönyvben (a céges bulit ki más dobhatná fel, mint Jenna, és mi mással, mint egy '80-as évekbeli slágerrel?), de ezek nem tudják lelohasztani a film alapvetően jó hangulatát.

Mert Jennifer Garner és társai tényleg mindent megtesznek azért, hogy élővé és humorossá tegyék a kis Jenna Rink "időutazását", úgyhogy végülis még a történetileg lelassult percekben sem unatkozunk. Garner komolykodó ajak-csücsörítése már alapban egy vidám jelenség, amire még jócskán rásegít egy-két igazán vicces jelenet arról, hogyan látja például a 13 éves Jenna a férfiakat/fiúkat (Jenna pasija egy remek sztriptízt ad elő a lánynak, amin ő leginkább elszörnyűlködik, míg egy másik jelenetben a dögös 30-as pasi mellett elsuhanva Jenna egy max. 11 éves fiúnál köt ki).

Ez a két nagyon vicces jelenet nemcsak a trailert dobja fel, hanem minket is, de a film valójában nem a folyamatos humor terén domborít, hanem inkább azzal, hogy jól bemutatja, milyen lehet egy 13 éves lánynak lenni. Apró gesztusok és kihangsúlyozott jelenetek adják meg ezt a tinilány-képet, de akárhogyan is, a film eléri, amit akart: egy bombázó nő testében is meglátjuk azt a 13 évest, akiről szól a film. Ehhez pedig Jennifer Garner végülis remek választásnak bizonyult, úgyhogy utólag örülünk, hogy nem az eredetileg kiszemelt Renée Zellweger kapta meg Jenna szerepét. Mint ahogy a rafinált Tom-Tom-ot sem játszhatta volna el senki jobban, mint Judy Greer, akit eddig legtöbbször asszisztensként láthattunk filmekben, mint például a Mi Kell a Nőnek-ben, Erinként, vagy a The Wedding Planner-ben, Jennifer Lopez oldalán. Greer egy mindenki által ismert nőtípust kelt életre, szinte hibátlanul, és az is jó tendencia, hogy ebben a filmben már kicsit előrébblépett a másodvonalból a majdnem főszereplő színészek körébe. Jó, mert megérdemli.

A stábból inkább a forgatókönyvírók személye "jellemző", mint például a rendezőé, mert míg az írópáros legutóbb éppen a Mi Kell a Nőnek? c. Mel Gibson-Helen Hunt-vígjáték forgatókönyvével aratott sikert, addig a rendező, Gary Winick a drámai, de felejthető Édes Kis Semmiség (Sweet Nothing, Mira Sorvinoval és a Maffiózókból ismert Michael Imperiolival a főszerepekben), vagy a Mostohám a Zsánerem c. filmekkel büszkélkedhet.

Mindent egybevéve a Hirtelen 30 egy szórakoztató romantikus film, vagy egy érzelmekkel teli vígjáték, mindegy, minek hívjuk, a lényeg az, hogy színvonalas a szórakoztatás, amit nyújt. Bár akadnak benne helyenként előre kitalálható filmes közhelyek (ilyen az a jelenet, amiben a magazin buliján minden jelenlévő egyformán tudja Michael Jackson Thriller c. számának a koreográfiáját, és az egy percnyi kötelező zavar után mindenki egyforma lelkesedéssel veti bele magát a hősnőnk által elkezdett közös táncba), és a történet sem zárul le minden irányban megfelelően, azért mégis pozitív lesz a mérlege a filmnek.

A történet működőképes, a színészek nagyon jók (külön elismerés a gyerekszínészeknek, Christa B. Allen-nek és Sean Marquette-nek), akad benne elég sok vicces jelenet, és a sztorinak megfelelő tinilányos megmozdulás, szóval minden együtt van ahhoz, hogy ne csak egy könnyed nyári filmnek, vagy ami még rosszabb, egy "csak csajoknak" szóló filmként tekintsünk rá.