Zsernyákok

A kisvárosi élet humoros feldolgozása régóta jól bevált filmes műfajnak számít, temérdek remek film született ezalatt a csillagzat alatt (Alul Semmi, Fűbenjáró Bűn, Blow Dry, és társaik), ami nem is véletlen, hiszen rendkívül hálás filmes környezet egy kisméretű, zárt közösség, amiben már alapjáratban fura dolgok eshetnek meg, hát még akkor, amikor még valami különleges "esemény" is beüt. Tulajdonképpen a "Miért Éppen Alaszka?" (Northern Exposure) c. felejthetetlen, '90-es évek eleji tv-sorozat tekinthető a "kisvárosos" filmek alapjának, hiszen ott láthattuk először, milyen vicces az, amikor egy faluban/kisvárosban minden tevékenységből csak egy van (1 rádiós-bemondó, 1 fodrász, 1 orvos), ott lehettünk tanúi a közösségi összetartozást erősítő tehénröptetésnek, és tapasztalhattuk, milyen fontosak is a helyi vegyesboltbeli pletykák. Nagyon tudnak tehát ezek a filmek, annyi humoros helyzet van beléjük építve, hogy szinte meg sem kell "mozdulniuk", mi máris pompásan szórakozunk rajtuk.

Így van ez a Zsernyákokkal is, azzal a kis különbséggel, hogy itt a kisvárosi hangulatot -eddig páratlan módon- egy svéd kisváros szolgáltatja. Hogbodornában vagyunk, Svédország egy eldugott városkájában, ahol általában nem történik semmi, semmi különös, és ezt mindenki élvezi. A dolgok haladnak a maguk csendes és kiegyensúlyozott medrükben, ami tényleg mindenki számára megfelelő volna, ha egyik nap ki nem derülne, hogy a rendőrség fővárosi vezetése szerint Hogbodornában "túl jó" a közbiztonság, és ezért a továbbiakban nincs szükség a helyi rendőrőrsre. Ami pedig nagy kár lenne, tekintve, hogy a városkában 5 nagyon belevaló rendőr tevékenykedik, vagyis napi rutinra lefordítva teheneket üldöznek ki a bozótból, kávéznak, és tartják a már meglevő rendet.

Külön-külön és együtt is figyelemreméltóak a helyi rendőrök: Jacob (Fares Fares), a gyerekét egyedül nevelő fiatal férfi, aki társkereső hirdetésekből próbálja megtalálni az igazit, Benny, az amerikanizált rendőr, aki folytonosan egy éles, Hollywood-i akciófilmekből ismert bevetésben látja magát, és bár szabadidejében kötöget, azért ha választani lehet, mégis inkább Bruce Willis-nek képzeli magát (a szinkronrendező figyelt is erre, úgyhogy Torkel Petersson megkapta Bruce Willis bevált magyar hangját), Agneta és Lasse, az örökösen évődő-civódó középkorú szerelmespár, illetve a meleg Hakan, aki diszpécser és kutyaidomár egy személyben.

Ez a szupercsapat még évekig tenné ugyanilyen lelkesedéssel a dolgát, de egyik nap egy szőke bombázó (Jessica/Eva Röse) személyében megérkezik a központból a felszámoló, úgyhogy a helyi rendőrőrsnek attól kezdve meg vannak számolva a napjai. Aztán váratlanul kipattan a mentő ötlet: ha nincs elég bűnözés a városban, hát legyen, a jó rendőreink majd gondoskodnak róla. És ezzel beindul a rend-őrzés vicces inverze, akik eddig őriztek és védtek, azok rongálnak, felbújtatnak, lövöldöznek, vagyis mindent megtesznek annak érdekében, hogy a külső szemlélők úgy lássák, valósággal elszabadult a pokol Hogbodornában. És bár eddig sem unatkoztunk, ezután, ha lehet, még többet mulathatunk hőseinken, az ügyes történeti csavarokon. A legviccesebb vonal ezúttal is a kisvárosi szál, az, amikor a kisbolt tulajdonosa tegezi a rendőröket, akik nagyon hivatalosan akarnak eljárni, amikor Jacobéknak a város egyetlen csavargóját kell felbérelniük bolti lopásra, vagy amikor a helyi nénik süteménnyel kínálják és kártyázásra invitálják a vizsgálódó Jessicát. Tényleg remekül szórakozhatunk a rend őrein, a gyenge igyekezetükön, amivel azt próbálják elhitetni, hogy egy idegen banda szállta meg a várost, vagy azon a különbségen, ami egy átlagos és a hogbodorni rendőrőrs között van ("kéri valaki az utolsó sütit?").

A film tulajdonképpen egy családi filmnek is tekinthető, nem a nézői, hanem az alkotói oldalról, hiszen az író-rendező Josef Fares (27 éves, libanoni születésű, Stockholmban élő rendező) a bátyját, Fares Fares-t tette meg főszereplőnek (Jacob), az apjukat kérte fel a helyi büfés hálás szerepére, mint ahogyan a Michael Fares nevű színészgyerek, aki Mike-ot játssza, is egész biztos a család tagja.

Fares Fares egyszerűen remek Jacob, a magányos és érzelmes fiatal apa szerepében, aki borzasztóan rákészül a társkeresős randevúira, de aztán élőben azzal szórakoztatja a lányokat, hogy cukorkásdobozokat tuszmákol a szájába. Egyébként nemcsak ő játszik nagyon jól, hanem az egész színész-csapat a helyén van, mindenki tipikus, kifejező és humoros karaktert szállít. És ha ez még nem tűnne elégnek, a vígjátéki vonalat még egy aranyos szerelmi szál is keresztezi, Jacob és Jessica kapcsolata, amire már az első találkozás cukorkásdobozos trükkje rányomja a bélyegét.

Az alkotók jól ráéreztek a humor fő forrására, a kedves-kisvárosi attitűd és az objektíven elvárt profi stílus közötti résre (helyenként szakadékra), aminek a kulcsjelenete a helyi büfé leégése. Az útszéli gofris (akit a rendező papája alakít) eteti minden nap a rendőrjeinket, őnála költik el a délutáni kávéjukat, és általábanvéve az ottani étkezésük számít a napjuk fénypontjának. De a helybéli vandalizmus beindulásának a gofrisbódé is áldozatul esik. Bennyék ügyetlenül felgyújtják a bódét, aztán másnap megérkeznek a tett színhelyére, és mint ahogyan azt a filmekben látták, szép sárga szalaggal elkerítik a bűntett helyét.

Sőt, lefoglalják a gofrisütőt is, mint a tűz okozóját. Aztán következő nap azt látjuk, hogy a gofris bácsi ugyanott ül, ahol szokott, csak a sárga szalag előtt, és a megmaradt eszközeivel süti továbbra is az ennivalókat. (Plusz megkérdezi a "fiúkat", mikor kaphatná vissza a bűnjelként lefoglalt gofrisütőjét is).

Egy szó, mint száz, svéd formában is működik a "kisvárosos film" műfaja, mint ahogy ezt a Fares-család kellően vicces formában bebizonyította. Aki szereti a jó értelemben vett idióta vígjátékokat, ami ráadásul még kivételesen skandináv is, az szeretni fogja ezt a filmet.