Pokolfajzat

És már megint itt vagyunk az alapproblémánál, a képregény-feldolgozásoknál. A világ talán legnagyobb mozifilm-vásárlóereje, az amerikai tinik imádják a comicsokat, ez tény, de ebből még nem kellene következnie, hogy minden egyes kósza képregényhez tartozzon egy Hollywood-i produkció. A Pókember még rendben, hiszen egyrészt az már kultikus minden kultúrkörben, másrészt pedig egy elég színvonalas film-adaptációt kapott, úgyhogy ebbe nem is kötnénk bele. (Az X-Men-sorozat is kialakult végül a második filmre, amellett az is egy ismert és népszerű képregényt dolgozott fel.) A Batman és a Superman-filmek már elég gyatrák lettek, bár szerencsére az elmúlt pár évben nem készült belőlük új darab. Helyette kaptunk egy szinte nézhetetlen Daredevilt (aminek az Elektra nevű szereplőjéből most készül egy új film, Jennifer Garnerrel), egy-két Scooby Doo-t, két Pengét, egy borzasztó Szövetséget, és most egy még rosszabb Pokolfajzatot. Hogy a Catwomant ne is említsük.

A Pokolfajzatot nálunk 12 éves gyerekek is megnézhetik (ha ott van velük egy felnőtt), ami azért is furcsa, mert a film tele van iszonyúan sötét és gonosz erőkkel, és véres-erőszakos jelenetekkel. A címszereplő sem máshonnan, mint a Pokolból érkezik, és nem mondhatnánk, hogy meseszerű körülmények között. Náci katonák, pengekarú szörnyek, csapatban elhulló jófej katonák: így kezdődik ez a gyerekeknek is ajánlott (?) film. A sok vérengzés és a Pokol megnyitása után az amerikai katonák egy vörös kis ördögöt találnak, aki félig-meddig gyereknek néz ki. Hinnénk-e, hogy ő lesz a főszereplője ennek a kb. 66 millió dollárból készült, elég nagy költségvetésű filmnek? Pedig igen, a kis vörös ördög (aki valójában az Ördög gyereke) felnőtt mivoltában lesz a mi főhősünk, Ron Perlman (Elveszett Gyerekek Városa, Penge 2.) előadásában.

Hellboy felnőttként egy titkos nemzetvédelmi egységnek dolgozik, Bruttenholm professzor keze alatt, aki őt fiának tartja, Pokolfajzat pedig őt viszont apjának. Ebbe a helyes apa-fiú viszonyba folyton bezavar Hellboy kitörési és szabadságvágya, mivel a professzor minden egyes kiszökési alkalom után berág a nevelt fiára. Ha már az érzelmi szálaknál tartunk (ami láthatóan még egy ilyen fura képregénynél is szükséges elem), Hellboy az apján kívül még egy speciális képességű lányhoz is kötődik, Lizhez (Selma Blair), aki akaratán kívül lángba tud borítani mindent maga körül. Igen, Liz alakja tényleg olyan, mintha az X-Men-es csapatból ugrott volna be a filmbe, főként, minthogy ő is szenved ettől az adottságától. Egyébként a film cselekményben még a képregény-stílushoz képest is eléggé szegényes, nem adja alább, mint hogy a leggonoszabb lény, aki most éppen Raszputyin személyesen, az egész világot szeretné elpusztítani, és ehhez megvan a maga jó kis terve is, amiben Hellboynak főszerep jut. Nem árulunk el előre nagy titkokat a filmből, de Hellboynak az emberi neveltetése miatt nehezére esik elpusztítani a Földet, miközben persze aktivizálódik a másik énje is, mármint a Pokolbéli. Emellett a fő konfliktus mellett felbukkan még a Hellboy-Liz-féle szerelmi bonyolódás, Hellboy és a mellé beosztott FBI-ügynök barátkozása, és persze közben Raszputyin és gonosz segédeinek, szörnyeinek az üldözését is figyelemmel követhetjük.

Az, amit ténylegesen látunk, az se nem humoros (pedig Hellboy szivarozik, visszareszeli a szarvait, és be-beszól az újonc ügynöknek), se nem érdekes (vajon elpusztul-e a Föld az időutazó Raszputyin kezei alatt?), se nem átélhető (az elvileg 50 éves, a film szerint 20 éves bőrben levő, de valójában 50 évesnek kinéző Ördögfiú meghódítja-e a törékeny Liz szívét?), arról nem is beszélve, hogy mindez borzasztóan ocsmány szörnyekkel és vérengzéssel van körítve.

Az akciók bénák, és már azért sem izgalmasak, mert Hellboyt nem féltjük, Myers ügynök annyira nem szimpatikus, hogy nagyon sajnálnánk, ha felfalná egy ocsmány szörny, Liz pedig valószínűleg úgyis végigjárja "az egyetlen női hősnő, akibe szerelmes a főhős"-pályáját, ami veszélyes szokott lenni, de általában jól sül el. Az, hogy a majdnem arc-nélküli, alig bemutatott FBI-ügynökök csak azért szerepelnek, hogy ne rögtön a főszereplőket zabálják meg a gonosz elemek, az egyértelmű. Az, hogy apa-karakter életveszélyben van, mivel már eleve sebezhetőként jelenik meg, evidens. És még sorolhatnánk a többi egyszerű megoldást, amitől a sok véres jelenet mellett is unalmas lesz végül a film.

Képregény-őrület ide-vagy oda, szerintünk nem minden egyes comics kiált megfilmesítésért, és nem minden negatív értelemben elröppent képregényt kell filmvászonra tuszkolni. A Hellboy is jobban járt volna, ha megmarad színes füzetecske-formátumban. És persze mi is.