Alfie

A film látványos és magával ragadó, Jude Law, Alfie (illetve az egykori Michael Caine) szerepében már rögtön az elején nagyon profin lehengerli a nézőket, és egészen a film legvégéig úgy érezhetjük, hogy remekül szórakozunk. Ez a szórakozás persze nem olyan jellegű, mint amiben a vígjátékok esetében, hanem inkább olyan, mint amiben a romantikus, esetleg az elgondolkodtató filmek megtekintése során van részünk. Az életszagú történetmesélés, adomázás amúgy is hálás dolog, a nézők szívesen ráhangolódnak, csak tartson valahova az a sztori, ez minden, amit elvárunk tőle. Jude Law a történetet az első perctől az utolsóig végigmeséli, például ott van egy nővel a konyhában, és beszélgetnek, Jude Law pedig időnként kiszól a képből, és elmeséli, mit gondol arról, ami éppen történik. Biztos, hogy nagyon ügyesen oldották meg, mert ez a kiszólogatás talán még kicsit sem zavaró - pedig elvileg annak kellene lennie.

A történet New Yorkban játszódik, innen adódnak a meglehetősen látványos, szép esti képek Manhattan-ben, ehhez képest persze vicces, hogy a film legnagyobb részét Angliában forgatták le, de tényleg eléggé jó hangulatú képeket látunk. Jude Law egy limuzint vezet, ez a munkája, és híven a hagyományokhoz, amit 66-ban Michael Caine teremtett, ő is egy csajozógép, szépen beosztja az idejét, egyik nőtől a másikhoz megy, egyetlen kihasználatlan perce sincs ilyen értelemben. Külön érdekesség, hogy Jude Law mintha Rayan Ryan Phillippe-től kölcsönözne, különös tekintettel a Kegyetlen Játékokra. Alfie különféle női karakterekkel tart fenn kapcsolatot, nagy a gyanúnk, hogy az 1966-ban ismert összes különböző nőtípust felsorolja a film. Van férjes, van elvált nő gyermekkel, van szexi és független csaj, aki sajnos kicsit alkesz, de nem akarjuk felsorolni mindet, mert az már a moziélmény rovására mehetne.

A történet lényege az, hogy egy darabig szépen és simán mennek a dolgok, de aztán beüt a krach, és Alfie csillaga elkezd lefelé áldozni, hogy aztán majd ismét felkapaszkodjon. Amit látunk, gyakorlatilag abszolút élvezhető, de, mint már említettük, nem igazán vígjáték, s ha valaki nyíltan rákérdezne, meg is mondanánk, hogy ez a film bizony leginkább dráma. Alfie úgy bolyong a nők közt, mint Szindbád, de amíg az egy remek film volt, Alfie-val nincs minden rendben.

Nem akarjuk lelőni a film jeleneteit, mert az most az átlagosnál sokkal könnyebben sikerülne, igyekszünk inkább a tendenciákra koncentrálni a részletek helyett. Alapvetően egyébként a 60-as évek kavar be leginkább. Ezer példát lehetne hozni, de csak ízelítőül, Alfie meg akarja vigasztalni a barátja barátnőjét, és az a jelenet lényege, hogy elkezdenek iszogatni, zárás után egy bárban, kettesben .. és végül valahogy lefekszenek egymással, mégpedig úgy, hogy óvszert sem használnak, amely motívum a film vége felé kap értelmet, de szerencsére nem tragikusat. Lényeg, hogy mi nézők abszolút látjuk, kenjük, vágjuk, hogy miről akar szólni a jelenet, és mintha operáció során nem altattak volna el igazán, látjuk, amint megkísérlik összerakni ezt a jelenetet úgy, hogy működjön, de ez sajnos nagyon nem jön össze. Vannak dolgok, amik a 60-as évek óta megváltoztak, ma már, ha valaki meg akarja vigasztalni a haverja barátnőjét, nem így fogja tenni, nem vetkőzik atléta trikóra, és a lány sem kezd el csábosan táncolni, meg minden.

Ugyanilyen "nem egészen jól működő" komponens egy idős bácsi vonala, akinek meghalt a felesége, mielőtt együtt elutazhattak volna oda, ahova a nő mindig vágyott. Ez az idős magányos férfi, akivel Alfie egy mosdóban ismerkedik meg, annak idején feltehetően arra szolgált, hogy lelki barátság jöjjön létre a két férfi közt, akik annyira hasonlítanak egymásra, és hogy majd a bácsi segítségével Alfie élete jobb fordulatot vehessen. Nos, ehhez képest most csak egyetlen egyszer találkoznak, s akkor is úgy érezzük, a bácsinak legalább annyira szüksége van segítségre, mint Alfie-nak. Azt magyarázza neki, hogy nem az a fontos, mit csináltál, hanem az, hogy most mit fogsz tenni. A 2000-es években már más tanácsot adnának neki, azt, hogy lehetőleg mindent javítson ki, amit elrontott, mindenkitől kérjen bocsánatot, satöbbi. A bácsi végül tényleg nem tud semmi okosat tanácsolni, illetve akármit is tanácsol, egy jókora butaság sül ki belőle, Alfie az összes nő közül, akivel valaha járt, az 50 éves nő kezét kéri meg.

A film innentől követhetetlen. Mi lesz Marisa Tomei-vel, aki mindig boldog, amikor csak látja, mi, a mai fejünkkel azt tanácsolnánk Jude Law-nak, menjen oda Marisa Tomei ajtajához, verjen tanyát, és könyörögjön, kolduljon és lopjon, ahogy Elvis énekli, csak hogy a szívét ismét közel érezhesse a sajátjához. Vicces egyébként, hogy Marisa Tomei, akit a zseniális Winny, az 1ügyű-ből, no és az Only You-ból ismerünk és szeretünk, napjainkban folyamatosan facér nőket alakít, ha lehet, még egy-egy gyereket is rászereposztanak. Most is ez történik, van egy csodaszép kisfia, akivel hármasban számos kép készült, szóval, ha volna a filmnek happy endje, Marisa-ról nem lenne szabad lemondani. De ez egy másmilyen film - sajnos. Ez a film a 60-as évek papírformáját követi, illetve a cselekményhez szükséges fikció kedvéért áldozza fel a legtöbb dolgot. Alfie azért választja az 50 éves nőt, hogy az kirúghassa őt, mondván, hogy van nála fiatalabb csávó is a piacon. Ennek semmi, de semmi értelme, csupán egy csavar, egy fordulat a történetben, "a csávót lecserélik egy fiatalabbra", de az élethez nem sok köze van.

A film legeslegnagyobb hibája a befejezetlensége, szerintünk felvet egy csomó problémát, így vagy úgy, aztán hozzálát, hogy ezeket kifejtse, de konzekvencia az nuku, nyente, hogy az ebből adódó jellemfejlődést (illetve hiányát) már ne is említsük. A film olyan tekintetben jó, hogy leköt minket a sztori, amit mesél - egészen a végéig, amikor is két választásunk van. Vagy gyorsan elfelejtjük, mondván, hogy "egész jó kis film volt", vagy pedig elkezdünk bosszankodni rajta, hogy egész egyszerűen a történet, úgy ahogy van, rosszul van megírva.