Viharzóna

A film annak idején nem igazán jött be nekünk, de most, a dokumentumfilmből számos perdöntő tény kiderült, melyek fényében kicsit másképp fest a helyzet, másképp látjuk ugyanazt. Előszöris kiderül, hogy szemben azzal, amit a filmben láttunk, a valóságban az Andrea Gail legénysége nem tudhatta, hogy micsoda vihar van készülőben, nem lehettek tisztában a rájuk leselkedő veszéllyel. A filmben pont ez volt érthetetlen, hogy miért mennek bele vakon egy "tökéletes viharba". Veszteseknek vannak beállítva, akik úgy vélték, hogy nincs mit veszíteniük, veszteseknek, akik sokáig nem alig fogtak halat, később azonban rájuk ragyogott a szerencse, de azt a zsákmányt már nem tudták hazavinni. Ha figyelembe vesszük, hogy eltűnése, vagyis az utolsó rádió-kontaktus idején az Andrea Gail hajó 3 méteres hullámok, és kb. 30-40 kilométeres szélben utazott, egészen másképp látjuk a helyzetet. Akkortájt 8 méteres hullámokról is érkeztek jelentések, vagyis ez nem tűnt kirívóan fenyegetőnek, és elvileg semmi okuk nem lett volna arra, hogy visszaforduljanak. A "tökéletes vihar" (ahogy a meteorológusok elkeresztelték), két vihar összeolvadásából, és még néhány környezeti tényező kölcsönhatása révén jött létre, éppen az Andrea Gail felett, 105 kilométer/órás szél, és több, mint 20 méter magas hullámok formájában. Az Andrea Gail legénysége, illetve kapitánya nem volt hibás abban, hogy ez történt velük, egyszerűen rossz időben voltak rossz helyen - nagyon rossz helyen.

A film alapjául szolgáló könyv írónője (Linda Greenlaw) is szerepelt a dokumentumfilmben, teljesen hasonlóan nézett ki, mint a filmben az őt alakító Mary Elizabeth Mastrantonio. Egyébként ő maga, az írónő mondta, hogy a halászok rossz időben voltak rosszhelyen. A roncsot a roncsvadászok végül is nem találták meg, mert közbejött egy hatalmas vihar, amely most, az előrejelzéseknek köszönhetően nem okozott tragédiát. A gloucesterieknek, köztük a filmben megformált karakterek rokonainak is nagyon tetszett a film, boldogok, hogy elkészült, és hogy láthatták. Úgy érzik, ez a könyv és ez a film megmutatja a világnak, hogy élnek ők, a gloucesteri halászok. Láttunk képeket a Mark Wahlberg és George Clooney által eljátszott igazi szereplőkről, Bobby Shatford-ról és Billy Tyne-ról. A hasonlóság meglepő volt, de annál is felkavaróbb érzés volt belegondolni, hogy ezt láttuk a moziban, illetve, hogy amit a moziban láttuk, az valójában ezeknek az embereknek az élete volt.

Végül láttuk a város főterén a tengeren odaveszett hajósok emlékművét, melyet direkt az Andrea Gail legénységének tiszteletére emeltek, láttunk archív felvételeket a hatalmas viharról, amely házakat sodort el, láttuk a partot ostromló hatalmas hullámokat, illetve utaztunk az Andrea Gailt játsszó hajóban is. Végül pedig láttuk a tengerbe virágokat szóró embereket, ugyancsak archív felvételen, és láttuk a több ezer főt számláló listát Gloucester város tengeren életét vesztett halászairól. Szép és teljes film volt, és utólag a mozifilmet is megszépítette, különösen a végét.