cspv logo
cspv szám: 73 / 05 címlap
keresés
cikk cím cikk cím cikk cím Lemony Snicket - A Balszerencse Áradása Vodafone - a party vége cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 07 00723
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2005-03-25

Bűnök

Forbrydelser 2004.

A csodatevő gyerekgyilkos
A dánok egész egyszerűen a legjobb fejek, Dánia a legjobb hely, ahol lenni lehet, a dogma, illetve a dogma alapú dán filmek pedig mindig nagyon-nagyon kellemes és eredeti élményt kínálnak, a hozzájuk fűzött várakozásokat pedig a leggyakrabban be is váltják. Dánia paradicsom. Ez a film azonban lehetett volna sokkal jobb is.

A helyszín egy dán börtön (a filmben egyébként minden más is dán, úgyhogy a továbbiakban elhagyhatjuk ezt a jelzőt), mégpedig egy női börtön, ahol leginkább olyan elítéltek vannak, akik keménydrog-függők voltak, és úgy követték el bűnüket, bűneiket. Ide érkezik mint friss munkahelyére egy új papnő, egy lelkipásztor, aki onnantól az elítéltek lelki gondozását fogja ellátni.

Egy film annál jobb, minél intenzívebb élményeket tud átadni. Mint egy sci-fiben - lásd Strange Days - ahol az élmény-átvitel a pálya. A filmek esetében persze pszichológiailag nem az történik, hogy ő Cooper ügynök a Tűz Jöjj Velem-ben, vagy Nick Reve a Csapnivaló-ban - hiszen ezek nem élmények, hanem egész kalandok, tehát gyűjtőnevek. Sokkal inkább az olyan apró, részletszerű élmények kerülnek aktív átvitelre, mint amikor Sandra Bullock a Hálózat Csapdájában pizzát rendel, vagy amikor a napon sütteti magát a laptopjával. Derűs, vagy éppen drámai élethelyzetek, elkapott emlékezetes pillanatok, mint amikor Robert De Niro a Taxisofőr tükrében azt mondja, "did you talk to me?".

A dogma-, illetve dogma-jellegű filmek videóra készülnek, és így a helyi atmoszférából, egy-egy beállítás hangulatából milliószor több hajlamos átjönni a vásznon, mint a hagyományos filmek esetében. Itt is, ebben a filmben, ahogyan a nő megérkezik az új melóhelyére, szinte minden pillanatát a bőrünkön érezhetjük, mi magunk is átélhetjük az ő első benyomásait, láthatjuk az ottani embereket az ő szemével, de egy tükrös jelenet révén még saját magát is. Legalább fél percet figyeli magát a tükör előtt, és próbálja eltalálni a megfelelő megjelenést, amit leginkább a Rembrandt-festményekről ismerős körgallér beállításával akar megvalósítani. Abszolút beszédes jelenet, látjuk, hogyan keresi az arányt a hivatalos papnői megjelenés és az egyszerűség között, és azt is láthatjuk, mennyire nem szeretne hivatalos lenni, mennyire nem szeretne a papi egyenruha mögé rejtőzni.

A film első felében egy szinte olyan izgalmas, illetve olyan módon izgalmas filmet van módunkban látni, amilyenről álmodozni szoktunk. Sajnos azonban, a specializálódás réme ezt a filmet is túlságosan megérintette. Specializálódáson azt a jelenséget értjük, amikor az egyetemisták (néha persze már óvodás korban megindul ez a folyamat) egy idő után elkezdenek fókuszálni egy adott tárgykörre, egy-egy témára, és onnantól kezdve a többi motívumot kevésbé, ezeket pedig intenzívebben görgetik tovább. Specializálódásra szükség van, mert enélkül az embert nem lehetne megkülönböztetni, felismerni, s így nem volna helye a palettán, ugyanakkor ez a folyamat számos hátránnyal is jár, melyekre gyűjtőnéven pl. csőlátásként utalhatunk.

Hasonló módon "specializálódik" (fókuszál a témájára) egy-egy film is. A kezdeti életképek, az összes bevezetett motívum végül redundanciára és a kikristályosított főtémára válik szét. A sok-sok lehetőség, amit a film kezdete magában hordoz, végül letisztul, vagy ha úgy tetszik, kikopik, és átadja a helyét annak, ami miatt a film létrejött.

Biztos, hogy a csodatevő gyerekgyilkos jó karakter, rövid pillanatokra még a csodálatos Simon Mágusát is eszünkbe juttatja. Ám a különféle szálakat, barátságokat kár leegyszerűsíteni -a dármai hatás kedvéért. Csodatevőnket nemcsak a papnőhöz főzi baráti kötelék, de egy börtönőrhöz is. Ebből külön filmet is csinálhattak volna - annyira jó. Randiznak, mégpedig olyan címszó alatt, hogy a nőnek a nagymamája szülinapjára adnak eltávozást. A börtönben, amikor randi szóba jön kettejük közt, már egyből valami nagyszülő születésnapjára asszociálnak. Aztán ott ülnek egy kávézóban, és fogják egymás kezét. Gyönyörű - bárcsak bővebben kifejtették volna. Drámai tartalom is van még több ekörül a szál körül, tehát nem feltétlenül csak a kézfogós kávézást lehet erőltetni, hiszen van egy börtönőr kolléganő, aki egyrészt be van indulva a börtönőr csávóra, és minden este megkérdi, hogy nem söröznek-e egyet (ez akár egy Jim Jarmusch film alapja is lehetne). Aztán a nő féltékeny lesz, ami további drámai lehetőségeket s felvet - bár ha csak a kávézásukat kellene nézni, már akkor is jól el volnánk eresztve.

A legjobb szál egy összekötő szál, ő a kis ex-drogos csaj, aki nagyon aranyos és ugyanennyire szép - a természetes megjelenésű emberek között. Ő a papnő és a csodatévő között közvetít, egy egész film benne van ebben a lányban, akár a karaktertét, akár csak a puszta megjelenését tekintjük.

A Bűnök esetében meglehetősen szembeötlő, mennyire nagy a kontraszt az egész film, és a film "megoldása" között. Úgy értjük, meglehetősen egyszerű, sőt, egyszerűsítő jellegű a film kimenetele, különösen ahhoz képest, hogy az elején milyen gazdag alapanyagból kezdett el dolgozni. Biztos, hogy egy film születése során hatalmas könnyebbséget jelent, ha kb. 25 szóban elmesélhető, emlékezetes story-line-nal rendelkezik a történet, a csattanószerű befejezés pedig plusz előnyként jelenik meg. Gondoljunk bele, egy film évekig készül, s azalatt emberek százainak mesélik el a történetet, úgyhogy egyáltalán nem mindegy, mennyire egyszerűen közölhető ez a bizonyos történet. (Amikor valakinek eltörik a lába, és a kórházban az összes barátja meglátogatja, mindenkinek ugyanazt a történetet kell elmesélni, és egyáltalán nem mindegy, hogy néz ki ez a történet, például az, hogy "léptem egyet a járdán, és eltört" a hatodik meséléskor már biztosan kínos lenne, de ugyanúgy az is, ha valami iszonyatosan szövevényes és bonyolult, nehezen követhető sztorit kellene folyton elmesélni.)

Az egyszerűsítő befejezés, illetve végkifejlet tehát egy érthető kompromisszum, de erre vannak kitalálva a nagy amerikai filmek, melyekben hemzsegnek a kompromisszumok - az eladhatóság kedvéért. Egy igazán alacsony költségvetésű európai filmtől inkább azt várnánk, hogy legyen eléggé bátor ahhoz, hogy az egész filmet végül ne valami slusszpoén "vigye el", hanem mindaz a sok jó dolog, amit addig a filmben láttunk. A dilemma pedig, hogy vajon egy papnő képes-e megbocsátani egy ex-drogosnak azt a szörnyűséget, amit elkövetett, kissé mondvacsinált, tekintve, hogy a legtöbb vallás a megbocsátást alapvetőnek tekinti. Azt pedig, hogy egy anya születendő gyermeke egészsége érdekében ne tenne meg bármit, úgy értjük tényleg bármit, már végképp az abszurdum kategóriájába sorolnánk.

Szerintünk a Bűnök egy eredeti filmként indul, és jó sokáig egészen élvezetes is, kár, hogy a vége felé az a dilemma drasztikusan leegyszerűsíti az egészet, és ez eléggé lerontja az egész filmélményt. A dilemma további hibájaként egyébként még azt is megemlíthetnénk, hogy azt az eshetőséget, hogy az újszülött down-szindrómával születik meg, egyértelműen az "akkor inkább meg se szülessen" - gondolattal társítják, amivel kapcsolatban a down-szindrómás gyermekeket nevelő szülőknek bizonyára más volna a véleményük.

-jepe-
2005-03-25
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7