Star Wars III. Rész - A Sith-ek Bosszúja

"Tedd, amit tenned kell, ne habozz, ne tanúsíts könyörületet" -így indítja a totális háborút a gonosz Palpatine szenátor a Jedik világa ellen, és bár a háború hátterében elég egyszerű hatalmi vágyak állnak, azért mi, nézők, akik eddig már 5 filmen keresztül álltunk a Jedik oldalán, ezt a fenyegetést meglehetősen komolyan vesszük. És jól is tesszük, hiszen George Lucas láthatóan nagy csattanóval, illetve egy jól átgondolt, és gondosan megszerkesztett filmmel kívánta lezárni az új trilógiát, ami ezúttal nem csupán a nagystílű látványvilágot jelenti. Persze ez a film már alapjaiban szerencsésebb az újkori elődjeinél, tekintve az előre ismert történetét, ami nemcsak izgalmakat, de drámát és érzelmi aktivitásokat is hordoz magában.

Nincs izgibb, mint végignézni "a kiválasztott" Jedi átalakulását, azt a folyamatot, amikor Anakin Skywalker sokáig a jó védelmére fordítja a tehetségét és kivételes Jedi-erejét, hogy aztán egy erős manipuláció és egy mély magánéleti konfliktus átsodorja őt a "sötét oldalra", ahonnan már nincs visszatérés a Jedik közé. Előre tudjuk, hogy ez lesz a történet lényege, mégis képesek vagyunk beleélni magunkat a látottakba, és ebben nagyon sokat segít a jól megírt forgatókönyv, ami nem siettet semmit, hanem hagy időt (és ad magyarázatot) az átalakulásra.

Az új trilógia első két filmje eléggé elrugaszkodott az első trilógiától, és talán ez is volt zavaró bennük, hiszen azok az elemek, amik annyira korszakos élménnyé tették az első trilógiát (úgy mint a Jedi-jellem, a Jediség békés filozófiája, a fantasztikus hangokkal aláfestett űr-harcok, a különböző lények közti barátság, a gyilkos túlerővel szembeni kitartás, a szerelmi és a humorvonal, stb) az első két filmben háttérbe szorultak, vagy egyáltalán nem is jelentek meg. Bár az előző trilógia egy generációval korábban készült, ez nem jelenti azt, hogy az új trilógiának "frissebbnek", "újszerűbbnek", vagy esetleg "pörgősebbnek" kellene lennie. Dehogyis, hiszen itt egy kult-sorozatról van szó, és ezzel már mindent elmondtunk. Az újaknak tudniuk kell olyanokat, mint a '77-es, '80-as, és '83-as filmeknek, sőt, még náluk többet is, ami jobb híján jelentheti a modernebb filmes-komputeres eszközök használatát. Ezzel szemben a Baljós Árnyak és a Klónok Támadása a jól hangzó címeik ellenére is üresebbek lettek a kult-elődjeiknél, mintha kihalt volna belőlük a melegség (a '70-es, '80-as évek naiv otthonossága), a barátság vonala, a jók és a gonoszak folytonos párharca, a Jediség buddhista filozófiája, vagyis minden, amire az egész Star Wars kult-világ alapozódott. Lucas megérezhetett valamit ebből a hiányból, mert a Sith-ek Bosszúja pontosan két filmnyit nyúlik vissza (vagy egyet előre?), és a galaktikus harci jelenetek jól ismert "süvítő" hangjától kezdve, az elegendő hosszan bemutatott Jedi-magánélet képein keresztül elég sok mindent visszakapunk a kult-elemekből.

Az első percek mindenhol döntőek, mint ahogy persze itt is, az új trilógia végső darabjánál is. Lucas és csapata nagyon ügyesen oldotta meg ezt a létező "indulás-nehézséget", mert egy látványos és mégis játékos űrhajós-csatajelenetbe csöppenünk az első percekben, ami egy remek felütésszerű indítás, és ami egyébként könnyedén vezet be minket az új film hangulatába. Obi-Wan és Anakin Skywalker együtt küzdenek, egymást folyton segítve, bátran és lazán. Látjuk, Anakin minden helyzetben csúcsformáját nyújtja, és egyelőre semmilyen jelét nem adja negatív jellemvonásoknak, vagy megnyilvánulásoknak.

Biztosan nagy kihívás lehetett Lucasnak, hogy egy olyan történetet és filmet illesszen a két trilógia közepére, ami (némileg maga mögött hagyva a rosszabbul sikerült mostani két filmet) megfelelően átköti az ifjonc Anakint a minden idők legfélelmetesebb (eredeti) hangjával rendelkező Darth Vaderbe. Nagy lehetett a kísértés a leegyszerűsítésre, a hirtelen váltás érzékletes bemutatására, a melegből a hidegbe, a fehérből a feketébe, az érző és hősies Jedi-lovagból a gyerekeket gyilkoló Sith-gépbe. Mindannyiunk szerencséjére ez kimaradt, bár ennek is ára lett, éspedig a filmben végig túlzott fontossággal szereplő politika-vonal. Palpatine szenátor egy klasszikus áskálódás és hazugság halmazt hoz össze a filmben, és az ő alakjához kapcsolódik a nem-tudni-honnan-jött szenátus/köztársaság/nem-köztársaság címszavakkal leírható erős politikai vonal is, ami egy idő után kezd unalmassá válni. Azt látjuk, hogy a szenátornak féktelen hatalomvágya van, de ebből még nem bomlik ki teljesen az a tökéletesen sötét figura, akit az első trilógiában az Uralkodóként emlegettek.

Érdekes végigkövetnünk a forgatókönyv "szükségszerű" fordulatait, vagyis azokat az elemeket, amik ahhoz kellenek, hogy a film közvetlen elődje lehessen a IV-ik Star Wars-filmnek, a '77-es Star Wars: A New Hope (Egy Új Remény)-nek. Akit a régi-új trilógiában nem ismertünk annak idején, az valószínűleg most nem éli túl filmet, aki egy aszott kapucnis halálfej a régi trilógiában, azzal most történnie kell valami sokkhatásnak, és így tovább...

Amit külön értékelhetünk a mostani filmben, az egyfajta nyugalom, ami arról szól, hogy nem kell minden jelenetet látvánnyal, akciókkal, csatákkal, vagy színes fénykard-harcokkal "megküldeni", időt és teret lehet hagyni az érzelmi folyamatoknak, amik végülis minden filmben elsődlegesek. Itt most nem feltétlenül arra a filmbeli megoldásra gondolunk, ami egy naplemente színeiben úszó jelenetet ad ki, a szerelmes és töprengő Padméval a tér közepén, hanem inkább az Anakin, vagy Obi-Wan lelkében dúló harcokra. Ha valamivel, hát talán a Jedi-vonallal kapcsolatban lehet ismét hiányérzetünk, bár az is lehet, hogy egyszerűen nem tudunk betelni a Jediség filozófiájával (leegyszerűsítve: ne a célra koncentrálj, hanem a belsődre, ne engedd, hogy eluralkodjon rajtad a düh vagy a gyűlölet, békés és szeretettel-teli életed legyen, használd jóra az erőt, stb..). Miközben ebben a filmben bukkan fel a legtöbb negatív kísértés Anakin körül, itt sem kapunk elég sok Jedi-töltetet, mondjuk, ha már itt tartunk, a Sith-ekről sem tudunk meg oly nagyon sokat. (Még az az alapinfó sem hangzik el itt újra, hogy a Sith-ek mindig párban járnak).

A történet megfelelő tempóban és súllyal gördül előre, Anakin kimérten sodródik a végzete felé, amire egyébként sikerült egy igazán elfogadható indokot, motivációt találnia a forgatókönyvíró Lucasnak. Nincs az az érzésünk, hogy váltogatva kapjunk a szükséges elemeket (akciót, csatát, röpködést, némi szerelmet, Jedi-tanácsot, és a többi Star Wars-kelléket), mert a film adott keretei közt kellemesen váltogatják egymást a különböző hangulatú jelenetek. Az elején még meg vagyunk győződve arról, hogy R2-D2 abszolút főszerepet kap majd Anakin mellett, de aztán ő is észrevétlenül simul be a nem-emberek/Jedik másodlagos világába. Kis időre "viszontláthatjuk" Chewbacca-t is, szintén felvezetésképp a Star Wars: A New Hope-hoz, és általában véve több "régi", vagyis későbbi cselekmény háttere is érthetővé válik a filmben.

A forgatókönyv tehát egészen jól működik, mint ahogy a színészi játékokkal sincs sok gondunk, kivéve talán a gyerekszínészként (Leon, a Profi, Szemtől Szemben) is őstehetség Natalie Portman-t, aki már harmadszor játssza Padmét, de aki ezúttal nem tudta eltalálni a helyes hangsúlyokat. Többször túlzó volt a játéka, többször pedig épp ellenkezőleg, mintha érezhetően 1 perce "állt volna be a díszletbe", és még nem lett volna ideje átélnie a szerepét.

Ewan McGregor ezzel szemben jobb volt, mint eddig bármikor Obi-Wan-ként, és ugyanígy Hayden Christensen is kitett magáért, mint transzformálódó Skywalker. Bár ez a film tényleg emlékeztet minket az előző trilógiára, a humorvonal például (amiről Han Solo és Chewbacca, illetve a kedves buckalakók szoktak gondoskodni) teljesen kimaradt ebből a filmből. Nincs egyetlen egy jelenet sem, amin kicsit is derülhetnénk, ami egyrészt érthető (Anakin épp nehéz szakaszát éli az életének), másrészt mégiscsak egy "régi" motívum ez, ami kár, hogy ezúttal kimaradt.

Nem tudni miért, de a film végén sokkal elégedettebben állunk fel a székünkből, mintsem azt a film első negyedórájában tippeltük volna, és szerencsére most nincs olyan csalódottság a levegőben, mint amilyen '99-ben és 2002-ben volt. George Lucas nyugodtan dőlhet hátra az elektromos foteljében, mert az utolsó Csillagok Háborúja-film végül jól sikerült. Bár egy film még nem tudja rendbe rakni az egész trilógiát, az ügyes befejezés képes kicsit kiszínezni a bénább előzményeket is. A kedves Jedi-srác Anakinból "végre" géphangú Darth Vader lett, a Sith-ek durva harcot kezdtek (folytattak) a Jedikkel szemben, és már megszületett Luke és Leia Skywalker is, a IV-VI. filmek hősei. Végül minden történeti elem a helyére került, a kétszeres trilógia (hexalógia) lezárult, és minden idők legnépszerűbb kult-sci-fi-je most már kerek egészként indulhat az újabb, és újabb mozinéző kiskölykök generációjának meghódítására.