A Csajom Apja Ideges

A Csajom Apja Ideges a "Guess Who" angol cím fordítása, ami pedig az 1967-es Guess Who's Coming to Diner (Találd ki, ki jön vacsorára) c. eredeti film címének a lerövidítése. A '67-es filmben még fordított volt a felállás: ott egy fehér apa várta a lánya afro-amerikai jövendőbelijét vacsorára, konkrétan Spencer Tracey Sidney Poitiert, most viszont a remake -a divatos "fekete-vonal" jegyében- már fordítva tálalja az eseményeket, itt Bernie Mac (Ocean's Eleven, Négybalkéz, Életfogytig) szadizza a szelíd fehér srácot, vagyis Ashton Kutchert (Szerelem Sokadik Látásra, Szakítópróba, Pillangó-hatás, Tucatjával Olcsóbb). Filmünk tehát egy feldolgozás, ami ugyan nem látszik rajta, de ennél sokkal több pozitívumot nem is tud felmutatni. Ha még nem lenne elegünk az Apádra Ütök-féle apósos-vős sztorikból, hát most ugyanezt kapjuk ki újra, azzal egy kis különbséggel, hogy itt a bőrszínek is számítanak. Ashton Kutcher tényleg mindent el tud játszani, és alapjáraton jó őt nézni a filmvásznon, de azért még ő sem tud feldobni egy olyan történetet, amiben az a legfontosabb tényező, hogy mennyit keres a leendő vőlegény, és amiben egy adott ponton rossz "négeres" viccekkel próbálják elütni a filmidőt.

A történet meglehetősen egyszerű, és ha nem lenne a filmbeli fekete-fehér konfliktus, mint új elem bevezetve, szinte semmi sem tudná megkülönböztetni a cselekményt az Apádra Ütök-féle folytonos megfelelési vágytól mozgatott vő-jelölt szerencsétlenkedéseitől, és az após-jelölt keménykedéseitől. Simon (Ashton Kutcher) egy helyes srác, aki sikeres brókerként dolgozik addig, míg ismeretlen okokból hirtelen fel nem mond. Ez időben éppen azelőtt történik, hogy elutazna a menyasszonya, Theresa (Jones) családjához, megismerkedni a szülőkkel, és egyben bejelenteni az eljegyzésüket. Ezzel már el is éreztünk az első fő konfliktus-góchoz, Simon megingó egzisztenciájához, ami később még többször főszerepet kap. A Jones-család feje, Percy (Bernie Mac) meglehetősen hűvösen fogadja Simont, és láthatóan nehezen emészti meg a tényt, hogy a fekete lánya egy fehér fiúval jár. Ez lesz a második, és egyben fő konfliktus-góc, amit minden oldalról megpróbál körbejárni forgatókönyv, és miután végülis egy vígjátékról van szó, igyekszik a lehető legtöbb humort "elsütni" ebben a témakörben. Percy nem meri elárulni a munkahelyén, hogy fehér veje lesz, ezért behazudik egy magas és sikeres feketét, Theresa húga adóellenőrnek nézi a "girnyó fehér srácot", és a trailer is az ezzel kapcsolatos gegeket mutatja be.

A film egyik hibája, hogy alapjáraton nem vicces, vagyis csak egy-két jelenet az, ami mosolygásra késztet minket, és ezek is csupán Bernie Mac és Ashton Kutcher külön igyekezetének és jól eltalált gesztusainak köszönhetőek. A forgatókönyv nem tudta gördülékeny cselekménnyel kitölteni a filmidőt, ezért került be például a vő-após közös go-kart-ozós jelenete is, ami nem szólt semmiről, de legalább elvitt néhány percet a filmből. A másik negatívum pedig a sztereotípiáké, amik ugyan most ellenkező előjelűek, mint mondjuk a '67-es verzióban lehettek, de itt is folyton jelen vannak, sokoldalúak, és nem jól működnek. Theresa bővebb családjában több olyan nő is van, akik nagy darabok, nagy hangúak (gyakran csapkodják a feneküket), és valamiféle túl közvetlen "kisanyám"-stílusban erőltetik, hogy a férfiaknak meg kell hunyászkodniuk előttük. Theresa apja azt magyarázza egy meghitt pillanatában Simon-nak, hogy "egy fekete nőnek mindig igaza van", és akkor még nem említettük Theresa nagyapját, aki épp olyan, mintha valamelyik Bölcsek Kövére-filmből lépett volna elő, maga Eddie Murphy bőrében, és aki folyton a feketék büszkeségét képviseli, és nem tud leakadni a fekete-fehér konfliktusról.

Az ilyen após-vő filmeknek véleményünk szerint a lány karakter a kulcsa, ami az Apádra Ütök-ben Teri Polo volt, itt pedig Zoe Saldana, akit legutóbb a Terminálban láthattunk, előtte pedig a Karib-Tenger Kalózaiban, helyes kalózlány formájában. Ennek a lány karakternek kell a történetben normálisan viszonyulnia az apjához, úgy, hogy közben nem hagyja magára a "beavatandó" fiút, aki éppenséggel nem más, mint az ő szerelme. Már Teri Polo-nál is furcsa volt, mennyire hidegen állt Ben Stiller-hez, mintha csak egy elvégzendő feladat lenne a házasságuk, amiben a presztízs-dolgok jobban számítanak, mint a pár kölcsönös érzelmei. Itt is hasonlót érzünk a Theresa karakter részéről, ami ismét csak azért van, mert elvileg sokkal viccesebb jelenetek sülhetnek ki egy magára hagyott vő bénázásaiból, mint egy normális pár családon belüli vegyüléséből.

Végülis egy jó-közepes vígjáték sült ki a Csajom Apja Ideges-ből, amit azért lehetett úgy-ahogy élvezni, mert Ashton Kutcher és Bernie Mac tényleg mindent megtettek, hogy humorosak legyenek, és hogy időnként feldobják a folyton "leülő" cselekményt. De miután ez a film is a "könnyed nyári vígjátékok" között startolt, ezért nyilvánvalóan elnézőbbek lehetünk/vagyunk vele szemben, és azt mondjuk, egyszer, egy kellemes nyári estén simán meg lehet nézni.