cspv logo
cspv szám: 76 / 05 tartalom
keresés

Sin City  / 1. Sin City  /  2 Galaxis Útikalauz Stopposoknak B-13, a Bûnös Negyed cikk cím Edukators Szerelem Sokadik Látásra A Csajom Apja Ideges Világok Harca

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 04 00757
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2005-06-21

Galaxis Útikalauz Stopposoknak

The Hitchhiker's Guide to the Galaxy 2005.

Támad a hiányérzetünk
A nagy Csillagok Háborúja-őrületben az ember pillanatokra hajlamos megfeledkezni arról, hogy a sci-fi műfaja is egy tág és gazdag terep, ezen oknál fogva pedig különösen üdítő és várva várt élménynek ígérkezett ez a film. Végre valami emelkedett szellemű, igazán elröppent sci-fi - gondoltuk magunkban, arra pedig, hogy a várakozásainkat alulmúlja majd, egyszerűen nem is számítottunk.

A film kezdetére a legkitűnőbb szó az, hogy magával ragadó, hiszen konkrétan ez is történik, elkezdődik a film, minket pedig jól magával ragad. A hálóköntösében mászkáló angol lúzer, Arthur Dent azon van kiakadva, hogy le fogják rombolni a házát, mert éppen arra vezetik az egyik autópályát, de megérkezik a barátja, aki közli vele, hogy emiatt nem érdemes aggódnia, lévén, hogy a világ vége néhány percen belül úgyis bekövetkezik. Beülnek egy bamba angol kocsmába, és isznak még egy utolsó korsóval, vállukra csapják a törülközőt (ahogy kell), majd hüvelykujjuk segítségével galaktikus stoppolásba kezdenek, és ugyanúgy elhagyják a Földet, mint a delfinek, akik évek óta próbálták figyelmeztetni az embereket, hogy világuknak vége lesz - mert egy galaktikus légifolyosót éppen arrafelé vezetnek, és ezért a Földet le kell bontani. Lássuk be, egy ilyen filmkezdetnek senki sem tud ellenállni. Szellemes, fantáziadús, izgalmas, humoros, abszolút Monty Python-os, kell-e ennél több?

A film alapjául szolgáló regény eredetileg egy rádió-show formájában létezett 1978-ban, és ezután öltött regény alakot, számos bestseller formájában. A 84-ben megjelent Hitchhiker's Guide to Galaxy tehát majdnem ugyanúgy a '69-es Monty Python Repülő Cirkuszából nőtt ki, mint az annak alkotói által készített későbbi Monty Python-filmek, vagy a Brian Élete, esetleg a zseniális Faulty Towers (Vaczak Szálló), mint ahogy a Python nevű népszerű program-nyelv is. A regény tehát abszolút szerencsés csillagzat alatt született, és ez a film minden egyes percén érezhető is, bár azt, sajnos, nem állíthatnánk, hogy összességében olyan tartalmas film lenne, mint például a Brian Élete, osztva 2-vel.

A film szép és finom képi világú, érezni benne annyi "egyediséget", hogy egy jó minőségű adaptációnak tekinthessük, hiányérzetünk viszont sokkal inkább a történet szintjén támad. Könnyedén el tudjuk képzelni, hogy a regény abszolút olvasmányos, szórakoztató, humoros - az adott pillanatokban -, ám végül a történet mégsem ír le akkora nagy pályát. Mivel a könyvet nem olvastuk, csak egy jó ízlésű barátunk szavára tudunk hagyatkozni, aki azt mondja: "nem annyira jó regény, sokkal inkább az jellemző rá, hogy frappáns". Ami a filmet illeti, bár az egyes pillanatokban megjelenő elemek feltétlenül humorosak, és a sci-fi szintjén is érdekesek, sőt, fantáziadúsak, azt is elmondhatjuk, hogy maga a történet eléggé gyér. Egész egyszerűen kevés dolog történik benne, kevés fordulat, és ami ennél sokkal rosszabb, mindez csak nagyon kevéssé von be minket, nézőket az izgulás, az izgalom szintjén.

A romantikus vonal nem túl meggyőző, például az Ötödik Elemhez vagy a Men In Black 2-höz képest, de talán még zavaróbb az, hogy egy idő után az lesz az érzésünk, ez a film sokkal inkább szatíra, mintsem sci-fi. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az angol bürokráciát (amire már Shakespeare is panaszkodott) óhajtották kipellengérezni - ha egyáltalán van ilyen szó. A ronda, görnyedt hátú, szemüveges, bajuszos, rosszindulatú néniből bácsiba (vagy éppen fordítva) folyó poros bürokraták, aktakukacok bizony komoly szerephez jutnak a filmben.

A John Malkovich-vonal (ami a regényben nem is szerepel) mintha azért került volna a történetbe, hogy egyszerű vázként megtartsa az adomázás örömében tobzódó pozitívan laza jeleneteket, amik végső fokon azért mégsem vezetnek sehova. Na, jó, legalább is túl sok helyre tényleg nem.

A film legnagyobb hátránya, hogy többszörös áttétellel is déja vu. Először is déja vu az olyan alkotásokhoz képest, amik a 70-es évek gyermekei, mint a már említett produkciók a Monty Python-vonal mentén. Másrészt számos olyan alkotás is született, melyek "után" ez a Galaxis Útikalauz Stopposoknak már nem tűnik annyira nagy dobásnak. A sci-fi művekre jellemző, hogy ugye egy saját világban játszódnak, és a sci-fi művek terjedelmük valahány százalékában arról szólnak, hogy ennek a világnak a működését ecsetelik, példákkal, leírásokkal, törvények felállításával, és a többi eszes és fondorlatos módon, amikkel csak a sci-fi szerzők élhetnek.

Mármost képzeljük el, tegyük fel, hogy a Galaxis Útikalauz Stopposoknak legfőbb erénye, legfőbb tartalmi töltete az, ahogyan a világot leírja. Tegyük fel, hogy ez az, ami a legszórakoztatóbb lehetne benne, csak sajnos (illetve, dehogy is bánjuk, örülünk neki), menetközben született pár olyan remekmű, mint a 12 Majom, a Men In Black 1-2, az Ötödik Elem, hogy kisebb jelentőségű, de hasonlóan emelkedett látásmódú műveket ne is említsünk, melyek után ugyanazok a látásmódbeli lelemények, cselekményvezetési technikák már nem tűnnek olyan nagy dobásnak.

A Galaxis Útikalauz Stopposoknak egyik fő motívuma, hogy a delfinek a második legintelligensebb népség a földön, a csúcson pedig egy egér-pár van, akik mindazt az életet, ami a Földön van, megrendelték és ki is fizették, mint amikor valaki bemegy egy díszhal-madár boltba, és vesz egy berendezett akváriumot. Mindez tényleg egy emelkedett szellemű gondolat, megoldás, poén, de a Men In Black után már nem ámulunk rajta akkorát. Lásd a golyókkal játszó csápos karokat az MIB 1 végén, vagy a csomagmegőrző szekrények népét az MIB 2 végén, melyek mind a '70-es évek végén, a '80-as évek elején felbukkant gondolat, a végtelen univerzum modelljén alapulnak, mely szerint például lehet, hogy a mi univerzumunk mindegyik elektronja (amikbe nem nagyon sikerül behatolnunk) egy-egy ugyanolyan pulzáló univerzumot takar, mint amilyen a miénk is, amely nyilván ugyanúgy egy másik univerzum egy darab kis elektronja. Az Orion nevű cica nyakörvén található galaxissal (MIB 1.) pedig már tényleg semmi sem versenyezhet, annyira szép és elegáns ábrázolása a végtelenségnek. Mindezt csak azért érdemes figyelembe venni, hogy tényleg lássuk, milyen mezőnyben versenyzik napjainkban a Galaxis Útikalauz Stopposoknak - szerény eredménnyel. Érdekes módon mind a regény 84-es megjelenését követő művek (lásd MIB), mind pedig az azt megelőzőek (lásd Brian Élete) elhomályosítják annak lehetséges fényét - lehet, hogy ez jelent valamit?

Mi - akik nem is olvastuk a regényt - ezt biztosan nem fogjuk tudni eldönteni, mindössze annyit állíthatunk, hogy a film, amit a vásznon látunk, nem túl nagy dobás, és messze elmarad a legszerényebb várakozásoktól is, amit még látatlanban egy fantáziadús, vicces és izgalmas sci-fi film iránt tápláltunk.

-zé-
2005-06-21
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10