Sin City: A Bűn Városa

A Sin City mindenképp különleges film, és ezt a különlegességét a filmben előforduló elképesztő mennyiségű és minőségű brutalitáson túl, a képregényszerű képi világának köszönheti. A filmben egyetlen eredeti kép sem szerepel, mindent műteremben vettek fel, és minden háttér komputer által "rajzolt" grafika - az eredeti képregény alapján. Amit így eredményként kapunk, az egy értelemszerűen baromi erős atmoszférájú film, körülbelül olyan intenzív, mint a zuhogó esős Szárnyas Fejvadász atmoszférája - bár azt az atmoszférát nem a képregény-minőség, hanem a képek valódi hangulata hozta létre. Egy szó, mint száz, egy igazán sötét hangulatú filmmel van dolgunk, amely még a többletjelentéssel bíró "dark" és a "noire" címkéket is lazán kiérdemli.

Hasonlóan képregény-minőségű filmet eddig kettőt láttunk, a japán-amerikai Final Fantasy-t, és legutóbb a Halhatatlanok (Immortal-Ad Vitam) című filmet a franciáktól. Mindkét filmnek megvolt a maga saját hangulata, és a "rajzolás", a szabadon engedett fantázia adta lehetőséget leginkább a Halhatatlanok használta ki ügyesen. Ami a Halhatatlanokat illeti, annak "már" valódi szereplői voltak, akiket komputer segítségével újra-rajzoltak. A Sin City szereplőit ugyancsak megküldték digitális trükkökkel, hogy a képminőség rajzfilmszerű legyen, de ők leggyakrabban mint saját maguk láthatók a vásznon, ami Mickey Rourke esetében már szinte hihetetlen, annyira szürreálisan néz ki.

A film legjellemzőbb tulajdonságát (a képi világán kívül) a hangok adják. A műsoridő 99%-ban mély hangú férfi narrációt hallunk, mintha a "Zsötem" című zeneszám émelyítő subbariton férfihangját hallanánk, így osztja meg velünk az adott főhős az aktuális gondolatait, ami a képregényben nyilván nem a nyilazott lufi, hanem a felhő-szerű "ezt gondolta" grafikai megoldásnak felel meg. Talán már ennyiből is látszik, hogy a film nem túl sok teret ad az elmélázásnak, a nézelődésnek, mert minden érzékünket maximális intenzitással célozza meg. E szenzuális ostrom következő pillére a filmben szerepeltetett igazán nagy mennyiségű és igazán brutális erőszak.

Látta már Ön Bruce Willis-t felakasztva? Ha még nem, mindenképp érdemes a hétvégi nagymozi címszó alatt péntek este befizetni a Sin City-re. Lévén, hogy ez a film részben "rajzfilm", illetve a grafikák és a valóság egy hibrid elegye, a normális filmekkel ellentétben itt bármit meg lehet tenni a szereplőkkel. Lehet őket röptetni, át lehet rajzolni a vonásaikat, a homlokukra lehet dobni egy harmadik szemet (ha kell), vagy akár fel is lehet őket akasztani. Nos, a Sin City egyik legnagyobb látványossága mindenképpen ez. Hosszú percekig, széles vásznon látható, teljes részletességgel, amint a meztelen Bruce Willis agonizál a kötélen, látjuk, amint rángatózik, amint a kötél a nyakára szorul, egyszóval látjuk a kivégzését a haláltusa minden részletével. A végén természetesen megjelenik a zsötemes férfi basszushang, és az egész jelenetet próbálja elpoénkodni, azzal, hogy újra megfeszíti az erejét, és akkor sikerül kiszabadulnia, stb. Egyébként mérget vehetünk rá, hogy Tarantino és követői itt röhögnek a leghangosabban.

Ami minket illet, a filmet sokkal inkább egy szorgalmas, mint tehetséges rendező munkájának tekintjük. Sok benne a munka, sok benne a részlet, sok benne minden apróság, csak éppen a moziélmény az, ami hiányzik az embernek. A tízen-huszonéves srácok közt biztos sokan lesznek, akiknek nagyon be fog jönni ez a film, mi azonban szívünk mélyén, titokban azt kívánjuk nekik, hogy az intellektuális extrémitások eme formája helyett találjanak valami egészségesebb szórakozási formát.

Ha valakinek nagyon megnőtt az ingerküszöbe, és a legtöbb dolog simán lepereg róla, és jóformán semmi sem köti le, akkor ez a film az ő filmje, mert ez még egy betépett kokainfüggő koalamaci ingerküszöbét is képes áthasítani. Ezzel együtt korántsem garantált, hogy a film után egy felpezsdült, szellemileg és érzékileg felpörgetett fiatalember fogunk kapni, sőt, éppenséggel nagy a valószínűsége, hogy csak egy újabb Rodriguez -Tarantino-fan sétál majd ki a moziból, az iparszerű rajongás minden rövidtávú előnyével, és hosszú távú hátrányával. Mindössze annyit akarunk ezzel mondani, hogy a film leendő rajongói, akik magas ingerküszöbük miatt más filmekre kevésbé tudtak fogékonyak lenni, most azonban úgy érzik, megtalálták az igazit, a "legdurvábbat" és a "legkomolyabbat", többet adnak majd ennek a filmnek, mint amennyit ők kaptak tőle.

Ami miatt a film kultfilm lesz, az leginkább az, hogy Tarantino már alapos befolyással bír a Cannes-i zsűrire és az európai filmes közízlésre, illetve az, hogy a képek tényleg nagyon impresszívek, mintha egy 20-as évekbeli expresszionista filmet látnánk, amit legutóbb talán a Red Hot Chili Peppers "szedett elő" 1-2 éve az egyik klipjében. Amikor Bruce Willis, vagy a másik cselekményszálat képviselő Mickey Rourke ott vágtat, széllel szemben, előrehajolva az erdőben, az nagyon expresszionista, és mint ilyen, valóban kellemes élmény. Ekkor esik le az embernek, mekkora lehetőség van, illetve lett volna egy ilyen képregény-filmben. Kár, hogy ezt a remek művészi formát csak egy meglehetősen egyszerű tartalom csomagolásaként alkalmazta a Kémkölykök rendezője, ennél még a Pókember-szerű sztori is jobb tudott volna lenni.

A Sin City-vel Rodriguez tulajdonképpen rávert egy kört a mesterére, Tarantino-ra, hiszen ez a film még olyanabb, mint amilyen Tarantino szerint egy jó film, illetve, mint amilyen a Kill Bill szeretett volna lenni (és amilyen lett is). Tarantino-nak minden oka megvan arra, hogy irigyelje Rodriguez új filmjét, bár cserébe Rodrigueznek is van irigyelnivalója tőle, ilyen például Lucy Liu levágott koponyája a műtermi hóesésben, illetve az ötlet, hogy két részben adjon el egy darab filmet. Valójában hosszú órákat tölthetnének, mester és tanítványa azzal, hogy egymást szép szavakkal illetik, bár ettől sem a Jackie Brown nem lesz jobb, sem a Kill Bill 1, sem a Desperado, sem a Rodriguez által rendezett Alkonyattól Pirkadatig, sem a mostani Sin City.

Mindenesetre, ha valaki úgy érzi, érdekli őt ez a film, neki mindenképp azt javasoljuk, hogy nézze meg, akár többször is, ha azonban valakiben ésszerű kétség támadt menet közben, neki inkább azt tanácsoljuk, hogy eme kétségére hallgasson, és inkább szerezzen magának egy kellemes estét a film helyett.